Amíg anyukám a táskájában kotorászott a kulcs gyanánt, én addig körbejártam a kertet. Valóban semmi sem változott, minden ugyanaz maradt. Rajtam kívül. A kutyaház, amihez mára már sajnos nem tartozott lakó, ugyanúgy állt ott. A fű magas volt és kusza, az évek elteltével senki sem gondozta a kertet. Anya mindent a felejtés miatt csinált, hogy végre sikerüljön tovább esnie apán, aki pofátlan módon csalta meg anyát a saját ágyukban, és miután kiderült, lelépett. Király, nem?
Rossz időben költöztünk vissza, pont az év közepén jártunk, ami semmiképp sem jelentett sok jót. Komolyan, melyik ember szeretne visszakerülni a régi sulijába, Január elején? Semelyik.
Mire visszasétáltam az ajtóhoz anyának nyoma se maradt. A nyitott ajtó előtt ott volt a táskám, amit otthagytam, ezért azt a vállamra véve elindultam befelé, becsukva magam mögött a bejárati ajtót. Az emlékezetem felfrissült, amint megszemléltem mindent. Persze ez most nem olyan volt, mint egy új ház, amit éppen megismerek vagy feltérképezek. Ez inkább előidézett bennem emlékeket. Olyan emlékeket, amiket az ember egy idővel elfelejt, hiszen csak hiányolni fogja, mert tudja, hogy sosem élhet át hasonló élményeket. Ez volt az, ami eszembe juttatta annak a négy fiúnak az arcát, akik mindig mosolyogtak rám, és két-három évvel idősebbek voltak nálam. Mindez két éve volt. Most vagyok a tizedik év kellős közepén, ők pedig a 'majdnem' végzős évüket élik. Fantasztikus.
Elsétáltam a szobámig, mindent megnéztem, de már nem is volt olyan szokatlan. Ahogyan az emlékeim kezdtek visszaszállni a fejembe, egyre inkább olyan érzésem lett, mintha csak tegnap kirándulni lettem volna, és egy nappal később visszatérek a régi, megszokott szobámba. Gyorsan újra átnéztem az AC/DC logót, amit még másfél éve festettem rá a falamra Luke-val. A cicás posztereimet, amit Michael és Calum segített felragasztani, és a dobverőket, amiket Ashtontól kaptam, és itt hagytam, hogy ne kísértsen a fiú emléke.
Elkezdtem kipakolni. Már estének látszott kint, de mire végeztem a kipakolással, már este tíz óra körül lehetett. Másnap iskola. Újra, kezdődik minden előröl. Nem váltam el haragban a fiúktól, egyszerűen csak eltűntem egyik napról a másikra. Nem tartottam senkivel sem a kapcsolatot, a barátnőmet kivéve. Biztosan mérgesek rám, sőt, az is előfordulhat, hogy már ki is töröltek az emlékezetükből. Annyira izgultam az első tanítási napom miatt, hogy egész éjszaka forgolódtam, és reggelre olyan izzadt voltam, mint az elmúlt két évben egyszer sem. Régen sokszor ébredtem görcsbe állt hassal, amit a fiúknak köszönhetek. Mindig izgultam, hogy mit fogunk az adott napon csinálni, hogy mit fognak szólni hozzám. Persze, azt a napot egyszer sem felejtettem el, amikor Luke ajkai az enyémhez súrolódtak, de utána már egyszer sem. Akkor voltam tizennégy éves, Ő pedig tizenhat, Soknak tartotta, és mindig azt mondta, hogy úgy tekint, mintha a húga lennék, vagy egy kislány, akit ölelgethet, meg cukinak becézgethet. De ez így nem fair. Ha csak a kor lett volna a baja. ÉN voltam a baja, és az, hogy nem akart felvállalni. Nem mondta el sosem, hogy mi a baj velem, és a legrosszabb az volt, amikor előttem beszélgetett más lányokkal, vagy ölelgette őket. Pontosan jól tudta, hogy én nem éppen baráti szemmel nézem őt, és ezt ki is használta. Aztán eltűntem. Azt a kört én nyertem.
A gyomrom lifteset játszott, ami nekem nagyon nem tetszett. Nem volt messze a ház a sulitól, ezért most is gyalog tettem meg azt a pár perces utat, ami most olyan gyorsan el telt, hogy észre sem vettem, hogy már az iskola kapujában állok. A második emeleten volt az osztálytermem, ami nehezített a helyzetemen. Az iskola pontosan jól tudta, ha új diák érkezett, egyszerűen kiszúrták maguk közül, és új húsként méregették az első hetekben. Na igen. De én nem voltam új hús, pontosan tudtam az iskola minden egyes kis szegletét, hiszen olyan helyeken húztam meg magam néhány ellógott órán, amiket a mostani gólyák egész biztosan nem tudnak, hol van. Remegett a kezem, ezért az ujjaimat tördeltem, de ezzel csak még nagyobb érdeklődést keltettem.
Ott álltam a termünk előtt, izzadt tenyeremmel belöktem a résnyire nyitott ajtót, és az összes szem rám szegeződött. Rég nem látott barátnőm meteorként rontott nekem, ami miatt egy pillanatra kizökkentem az egyensúlyomból. Karjaim között tartottam a nálam legalább egy fejjel magasabb lányt. Leolvastam a szájáról, hogyan elsuttogja, ahogy "Ella", a régi becenevemet. Ma már mindenki Elenának hív, a teljes nevemen. Kivéve itt. Itt úgy hívnak, ahogy nekik tetszik. Egy kis idő után az elfeledett osztálytársaim is köszöntöttek, és kérdezősködtek, hogy hova tűntem erre a két évre, amit sikerült annyival elintéznem, hogy Anyukámmal elköltöztünk a nagymamámhoz - hiszen ez így is volt.
A kicsengő után már tudtam, hogy a négy fiú közül ( azaz, három, mert Ash nem ebbe az iskolába jár) az egyikkel biztosan összetalálkozom. Ez az előrelátásom beteljesült, de szerencsémre nem Luke volt az. A régi kiscicám, Mike velem szembe sétált. Először rám nézett, azzal a semmilyen nézéssel, amivel minden számára nem fontos lányt megnéz. Egyszerűen csak eldönti, hogy jó csaj e vagy sem. Aztán újból előre nézett, de abban a pillanatban megint rám kapta a tekintetét. Próbáltam kikerülni, elosonni mellette, hogy hátha elhiteti magával, hogy csak képzelte, de akkor két hófehér kar fonódott a vállamra. 180 fokos fordulatot vettem, és befészkeltem magam az eddig emlékeimben élő fiú karjaiba. Melegséggel töltött el, hogy nem haragszik rám. Hiszen egy szó nélkül leléptem, még csak egy búcsúlevelet sem hagytam.
Michael nem tudta eltüntetni a fejére kiülő meglepettséget, de miután pár szót váltottunk, meggyőződve arról, hogy ugyanolyan a másikkal való kapcsolatunk, mint azelőtt, már inkább volt boldog, mintsem meglepődött.
- Ezt el kell mesélnem a fiúknak! Úgy fognak örülni! Te nem is tudod, hogy hány hónapon keresztül kerestünk. Mindig csak te jártál a fejünkben, de főleg Luke fejében. Bár próbálta titkolni, mind a hárman tudtuk, hogy az a baja, hogy már nem vagy itt. - megállt. A földet pásztázta, látszott rajta, hogy gondolkodik, hogy folytassa e vagy sem. - Talán ezért lett olyan, amilyen. Ami azt illeti.. Év eleje óta együtt van ezzel az Arzyleaval.
Meglepődtem. Luke mindig azt mondogatta, hogy Ő olyan barátnőt keres, akivel egyezik az ízlésük, és van benne valami egyedi. Aztán Arzayleát választja. Az olyan, mintha leszólított volna egy lányt az utcán, aki vele szembe jön, hogy legyenek együtt. Arzayleában egy csepp egyediség sincs. Igen, tényleg szép, de semmi más.
