Arcát borosta díszítette, és igaz, hogy én nem vagyok oda az arcszőrzetért, de neki még ez is jól állt.
Elállt az ajtóból, és leült mellém a pad tetejére. Mit akar tőlem Luke? Hiszen leribancozott, és lehet igaza volt, de komolyan. Arzayleához hasonlított! Oda elég sok mindenkivel kéne lefeküdnöm, hogy utolérjem a csajt.
"Mehetünk?" - kérdezte. Persze, hogy mehetünk, de mégis hova?!
"Aha." - bólintottam, mert nem voltam biztos benne, hogy meghallja a hangomat.
Leugrottam a padról, majd a földönheverő táskámért nyúltam. Luke csak figyelte minden mozdulatom, mintha attól tartana, hogy el fogom hagyni. Van oka rá, hogy féljen ettől.
Luke megfogta a kezem. Nem értettem semmit, főleg, hogy bárki megláthat így minket, és abból sehogy sem jönnék ki jól. Nem rántottam el a kezem, nem szóltam semmit, csak hagytam, hogy a fiú kivezessen az épületből.
Luke utál buszozni, ezért kikönyörögte a szüleitől, hogy vegyenek neki egy kocsit. És vettek.
Kinyitotta nekem az ajtót, majd megkerülte az autót, és ő is beszállt. Micsoda uriember lett, Hemmings.
"Hova megyünk?" - tettem fel a kérdést a fiúnak, miközben a szürke hajamat bámultam a tükörben, és néha letöröltem elkenődött szemhéjtusomat.
"Hozzám." - mintha ez természetes lett volna. Mert az tényleg teljesen természetes, hogy négy napja nem vagyok otthon, és amikor elhatározom, hogy haza megyek, akkor meg elrabol életem szerelme. Aha.
"Lukey.. haza kéne mennem, napok óta nem jártam otthon." - halk voltam, de tudtam, hogy meghallja.
"Hol voltál?" - sosem adja fel.
"Calumnál." - Luke megfeszült, de nem szólt semmit. Megbántottad, te idióta.
Csöndben ültünk egy ideig, Luke otthona elég messze van a sulitól. Egy idő után megtörte a csendet.
"Szereted Calumot? Vagyis, szerelmes vagy belé?" - ideges volt, nem értem miért.
"Nem. Szerintem te is tudod, hogy ez volt a leghülyébb kérdés, amit fel tudtál tenni." - mosolyogtam, miközben mondtam.
Rámnézett. Szemeiben valami felcsillant, remény, vágy, talán érzelem? Nem tudom. Beharapta ajkát, majd ismét az útra figyelt.
Telefonom rezgett. Most nem írhatott Luke, hiszen itt ül mellettem. Instagramon jelzett a telóm, hogy Calum kirakott egy új képet. A felsőteste látszik csak, meg hogy Jenni rajta ül. R.I.P. Calum, majd talán visszatérsz hozzám.
Luke lefékezett, majd kiszállt az autóból, és elmormogott egy "maradj itt!"-et. Hát oké. Nem tudom, hogy mit tervez, de érzem, hogy bele fogok menni, és nagyon nem lesz jó vége.
Pár perccel később a fiú egy bőrönddel tért vissza, amit bevágott a hátsóülésre, majd ő maga pedig bevágódott mellém. Beindította a motort, és már indultunk is. Hogy hova? Fogalam sincs.
Leparkolt a házunk előtt, én kis naiv azt hittem, hogy hazahozott, de akkor letörte a kedvemet, amikor megszólalt.
"Pakolj össze. Sok időre, nagyon sok időre. Ne kérdezz semmit, és csak, hogy tudd; nélküled nem mozdulok el innen." - oké, Luke valami nagyon nagy baromságot vett a fejébe, ami nekem nem tetszik. Ez még nekem sem.
Úgy tettem, ahogyan kért. Anyának írtam egy cetlit, miszerint most nem leszek egy ideig, és majd telefonon tartjuk a kapcsolatot, majd feltrappoltam a szobámba. Tisztában voltam vele, hogy ez nem így megy, hogy szó - és engedély nélkül lelépek, de most mit tudtam volna tenni? Luke kijelentette, hogy addig itt marad, amíg be nem szállok az autójába. Sarokba vagy szorítva.
Elővettem egy fekete sporttáskát, kihúztam a fiókomat, majd mindent beletettem, majd ugyanezt megcsináltam a fehérneműimmel. Iskolatáskámba belelöktem a dohányt, a hüvelyt és a töltőt, majd elindultam kifelé az ajtón.
Csodálkoztam, hogy anya nincs itthon, eddig nem szokott dolgozni. Luke rámmosolygott, de ez nem az a tapló mosoly volt, inkább azért csinálta, hogy megnyugtasson. Szerintem te pont elég nyugodt vagy.
Az autóban ülve kifelé bámultam az ablakon, egyáltalán nem volt jó idő. Luke nem szólt hozzám, én pedig fáradt voltam már ahhoz, hogy megkérdezzem, mégis mit vett a helyes kis fejecskéjébe. Csak ültünk, a rádióból valami tömeggyártmány zene adott ki hangokat, de most még ez sem zavart.
Aztán megéreztem Luke kezét a combomon. Tekintetemet a fiú arcára irányítottam, és jobban szemügyre vettem. Mennyit változott! Abból a tizenhat-tizenhét éves fiúból nem maradt semmi, pusztán az ajak piercing. Luke most szakállat növesztett, de ez inkább borosta volt. Haját rendezetlenül hordta, már nem foglalkozott azzal órákat, hogy tökéletesen álljon a feje tetején. Teste is változott, vállasodott. Ha lehetséges, még nőtt is.
Hogy velem mi van? A körülbelül két évvel ezelőtti énem eltűnt, elnyelte a Föld, vagy lelőtte magát, mint Kurt Cobain, de nem hagyott maga után nyomot, az biztos. Akkoriban barna hajam most mondhatni ősz színben pompázik. Akkor kicsit husosabb voltam, volt mit fogni rajtam, mára már csont és bőr vagyok. Egyedül a magasságom maradt ugyanannyi, olyan 155-160 között valahol.
Meguntam a zenét, meguntam, hogy Luke szó nélkül elrángat ide-oda. Megtörtem a csendet.
"Hova megyünk?" - kérdeztem.
"Nem tudom. Hova szeretnél menni?" - nézett rám beharapott ajakkal. Ó, ez most nem fog bejönni, te buzi!
"Magaddal ráncigáltál, azzal, hogy 'sok időre pakolj', és azt sem tudod, hogy hova viszel? Miért állsz egyáltalán velem szóba? Elvileg nagyobb rib.." - félbeszakított.
"Látod Ella, pontosan ezért vagy most itt!" - lehúzódott az útról. - "Nem vagy nagyobb ribanc Arzinál, sőt te egyáltalán nem vagy az! Azt csak azért mondtam, mert majdnem megevett a féltékenység, ahogyan Calummal láttalak!"
"Ó, jaj! És most te vagy az ártatlan Luke Hemmings, akit meg kell sajnálni?" - el kellett, hogy nevessem magam, pusztán azért, hogy ne kezdjek el sírni - "Szerinted nekem az nem volt rossz, amikor full kussban végignézted, ahogy Arzi, vagy ki a tököm megrugdos?" - már félig kiabáltam, szemeim könnyektől csillogtak.
Luke nem szólt semmit, de már a tekintetemet sem állta. A kormányt pásztázta, miközben ujjaival köröket írt le a bőr ülésen.
"Nézz rám!" - ordítottam neki, de nem tette. Szememet marták a könnyek, és az, hogy a fiúnak nincs elég arca rám nézni, idegessé tett.
Megfogtam az arcát, és magam felé fordítottam. Szégyellte magát.
"Miért nem segítettél, Luke?" - hagom nyugodtabb volt, Lukey borostás arcát kezeim között tartottam. A két kék szempár egymásba bámult, és mindketten elvesztünk.
Bennem ragadt a levegő, Luke pedig egyre szaporábban vette. Meg akar csókolni? Még mindig csak bámultuk egymást, aztán Luke a derekamra tette a kezét. Meg fog csókolni.
Tekintetét levezette a szememről a számra, majd vissza. Egyre közelebb jött, aztán megláttam valakit az ablakban. Nem lehettünk messze otthontól, még bőven Syndey-ben voltunk, ezért sok volt az esély, hogy összefutunk valakivel az utcán. Na de hogy pont vele?
Egy mosoly kúszott az arcomra, majd Luke jelzésnek vette, és ajkunk összeforrt. Ha tudta volna, hogy nem neki szól az a mosoly..
