Lassan sétáltunk hozzá. Talán túl lassan. A gondolataim összegabalyodtak, az egyik csak Luke-on kattogott, a másik Calumon. Noha nem volt semmi köztünk a magas, fekete hajú fiúval, mindig úgy viselkedtünk, mint egy pár. Volt olyan alkalom, amikor egymás szájára adtunk puszit, mégsem jelentett többet egy egyszerű baráti köszöntésnél. Calum izmos karjai mindig a derekamon pihentek, én meg állandóan a hajában matattam. Amikor egy egy hétvégén náluk aludtam, vagy ők nálam, mindig Calummal aludtam, karjait szorosan körém zárta. Annak ellenére, hogy mindenki egy párnak tekintett minket, mi egymásra nem tudtunk volna úgy tekinteni.
Michaelék garázsa nem volt messze az iskolától, negyedóra séta, és már ott is vagyunk. Út közben nem nagyon beszéltünk, valahogy az idő mégis hatással volt ránk. Annyira gondolkodtam, hogy már már belefájdult a fejem. Folyamatosan a leheletemet néztem. Hideg volt, szinte mart a kinti levegő, én mégis jól éreztem magam. Michaellel mindig jól el tudtunk beszélgetni, és mindig tudtuk, hogy mi jár a másik fejében. Vele nem voltam olyan bensőséges kapcsolatban, mint Calummal, Michael egyszerűen Michael volt. Az aranyos kiscicám, akit sokszor, ha megszólítottam Cicának hívtam.
Ashton volt a leginkább kedvesebb mind közül, és én ezért nem is kerültem még csak annyira közel sem hozzá, mint Michaelhez. Ashton valahogy idősebb volt, a zenén kívül másról nem beszélt velünk. A dobolás volt a mindene, de Michael említette, hogy most már ott van neki Bryana, akit én nem ismerek, mivel nem egy suliba járunk, és Bryana idősebb is nálam pár évvel.
Belerúgtam egy kavicsba, ami gyengén csapódott egy kerítésnek. Megérkeztünk. Percek óta először néztem rá a nálam másfél fejjel magasabb fiúra, aki egy biztató mosolyt küldött felém. Paráztam. Ha kívülről nem is látszott, mert nem akartam, hogy lássák, belül görcsbe állt a gyomrom, a fejemből pedig féltem, hogy kiszakad egy egy gondolat, annyira zakatolt az agyam. Mit fognak szólni? Vajon Calum még mindig ugyanúgy fog megölelni? Luke most Arzayleával van bent? Csókolóznak?
Sóhajtottam egyet, majd követtem a fiút, akinek most sikerült megtalálni a kapuhoz tartozó kulcsot. Előreengedett, de én megvártam a bejárati ajtónál. Talán ez volt az egyetlen ok, amiből ki lehetett venni, hogy félek, izgulok, és majd' megőrülök, hogy végre lássam ezt a két hülyét. Ashton nem lesz itt, Mikey már felkészített. A Cicám rám mosolygott, és benyitott a szobába. Senki sem nézett fel, mintha nem is nyitódott volna az az ajtó. Luke nyomkodta a telefonját, valószínűleg beszélgetett Arayleával, Calum pedig a gitárján játszott valamit.
"Sziasztok!" - kiabált be Michael.
Nem szólaltam meg. Egyszerűen szúrt a tudat, hogy az a fiú, akiért odavagyok, és mindig is odavoltam, egyszerűen észre sem vesz, hanem az átkozott telefonját nyomkodja, és egy oltári nagy cédával beszélget, akit esküszöm, még én is feltudnék szedni. Földbegyökerezett a lábam, és csak vártam. Nem tudom mire, talán arra, hogy elsüllyedek, vagy megszűnök létezni, de nem. Minden ment tovább, Michael levetette magát a kanapéra, és megpaskolta maga mellett a bútort, jelzésként, hogy üljek le.
Calum észrevette, hogy Mikey ütögeti a kanapét, ezért furcsállóan nézett rá, majd rám emelte tekintetét. Annyira hiányzott már ez a fiú, hogy egy pillanatig elérzékenyültem, ami pont elég volt arra, hogy a könnycseppek elködösítsék a tekintetemet. A fiú kinyitotta a száját, mintha mondani akarna valamit, de aztán becsukta. Nem tudott szóhoz jutni, fogalma sem volt arról, hogy mit mondjon. Csak ült, letette a gitárját maga mellé. A levegő megfagyott, Luke még mindig csak a telefonját nyomkodta. Calum lassan állt fel, de gyorsan odaért hozzám, és karjába vont. Igen! Még mindig ugyanaz a fiú maradt, akivel bármit csinálhatok, elképzelhetetlen köztünk barátságnál több. Ölelt. Szorosan. Bár magas volt, vagy én voltam alacsony a magam 155 centijével, de a nyakánál kulcsoltam össze kezeimet, ő pedig a derekamnál, majd megemelt. Nem sokáig tartott ez az idilli kép, mert valaki felállt a fiú mögött. Mocorgást hallottam. Luke felállt. Nem láthatott, hiszen Calum kitakart, de tudtam, hogy ez nem tarthat örökké, nem bujkálhatok a múltam elől, előbb utóbb túl kell esni ezen a találkozáson.
Letett. A talpam újra a földön volt, Calum leült. Michaellel beszélgettek, nem tudom, hogy miről. Lehetséges, hogy ha odafigyelek, akkor meghallom, de egyszerűen Luke tekintete vonzotta az enyémet. Ha a többi fiú nem is, Luke mérges volt. Egyszerűen rá kellett nézni, szinte füstölt a fiú feje.
"Szia!" - olyan halkan mondtam, hogy az hittem csak én hallom meg. Talán így is volt, de Ő mégis bólintott, majd elkezdte felvenni a cipőjét. Utáltam, amikor mérges rám, egyszerűen levegőnek néz. De lehet, hogy most Ő utál engem? Sosem mertem megölelni a fiút, egyszerűen féltem attól, hogy eltaszít magától, vagy ellök, vagy egyszerűen csak le akar rázni, pedig egyszer sem csinálta volna. Úgy, ahogyan most sem. Két év telt el. Én tizenhat, Ő tizennyolc. Annyi mindent tudnánk most már csinálni, a fantáziám el kezdett működni, amit egyszerűen utáltam, de nem tehettem róla. Biztos voltam benne, hogy ez neki is megfordult a fejében, de én hamar elhessegettem ezeket a piszkos gondolatokat. Leült a mellettem lévő székre, és elkezdte felvenni a cipőjét.
Egyszerűen olyan rég volt már, hogy utoljára találkoztunk, hogy nem bírtam megállni, hogy ne nyomjak egy puszit az arcára, amin láthatólag meglepődött. Nem hiszem, hogy magán a cselekményen, hiszen gondolom a barátnője is mindig puszilgatja, inkább azon, hogy én tettem ezt meg. Mindenki tudta, hogy félénk voltam, sosem volt merszem dolgokhoz, de aztán megváltoztam, valami történt velem. Lehet, hogy csak a kényszer vitt rá erre a dologra, de megtettem.
A fiú nem szólt semmit, egyszerűen csak bekötötte a cipőfűzőjét, zsebre dugta a telefonját, majd felénk fordult, és megszólalt először.
"Elmentem Arzayleához."
Szégyelltem magam. Éreztem, és tudtam, hogy a többiek is észrevették rajtam, hogy elönt a pír. Egyszerűen megalázva éreztem magam. Hova tűnt a régi Luke?
Calum odahívott magához, és mint régen, most is beleültem az ölébe, ő pedig átölelt. Nem tudtam kiverni a fejemből ezt az egész Luke-os dolgot, és az már csak hab volt a tortán, amikor este nyolc körül beállított a barátnőjével a garázsba, és előttem enyelegni kezdett vele.
Nem tudtam sokáig tűrni eleinte Calumra koncentráltam, Ő pontosan tudta, hogy mi játszódik le bennem. Tomboltam, szédültem, a sírás kerülgetett, ezért egy baráti csókot lehelt a számra, de én csak a nyakára hajtottam a fejem, és egyre hevesebben vettem a levegőt. Tudtam, hogy ez zavarja Luke-ot, de nem érdekelt. Nem bírtam ott maradni utána, ezért felálltam, majd elnézést kértem mindenkitől, elköszöntem, és elindultam kifelé az ajtón. De aztán hallottam egy mondatfoszlányt, ami elindította bennem a folyamatot, a sírást...
