Az idő már rég éjfél után járt, én pedig valahol az egyik utca mentén. Sydney nem volt forgalmas este, vagyis azon a részen, ahol én voltam, egy árva lélek sem volt. Sehol egy autó, vagy egy ház, amiben égne egy villany. Csak én voltam ott, nem jött utánam se Luke, se a többiek. Miért, mit hittél? Hogy majd te lelépsz, és ők követnek, mint a kiskutyák?
A fejemet fogtam két kézzel, és leültem a földre. Nem érdekelt a hó, vagy hogy átázik a gatyám. Luke nem tudja, hogy szeret e engem vagy sem. De én tudom. Nem szeret. Kurvára nem szeret. Ha szeretne, mondjuk nem vágott volna arcon, engem védett volna és nem Arzit. Most ezen mit magyarázzak még?
Mivel olyan fél kettő lehetett úgy voltam vele, hogy ha eddig nem keresnek, akkor ezután sem fognak, ezért elindultam visszafelé, és amikor elértem egy olyan helyre, ahol tudtam, hogy hol vagyok, hazafelé vettem az irányt.
Fáztam, nem kellett volna leülni a mínusz 20 fokban a hóba, de ez van. Már ez sem érdekel.
Az utolsó cigarettámra gyújtottam rá, hátha az felmelegít kicsit, és hihetetlen, de ez tényleg beteljesült. A tüdőmbe fogadtam a nyugtató hatású füstöt, majd kifújtam.
Mire elszívtam, már otthon is voltam. A villanyok le voltak kapcsolva, az ajtók zárva voltak, sőt még a kapu is. Mivel rohadtul otthagytam Michael-nél minden cuccomat, ezért kénytelen voltam bemászni a kétméteres kapun. Lábamat ráhelyeztem a fekete rácsra, majd felugrottam, ezt megcsináltam kétszer, és már a tetején ültem a kapunak. Lábamat átlendítettem a másik oldalra, amit nagyon nem kellett volna, mivel nem bírtam tartani az egyensúlyomat, ezért ha nem fogom meg az kikúrt tüskét, akkor most holtan feküdnék a földön.
Ehelyett a kezem tiszta vér, és kurvára fáj, és nem is tudok bemenni a lakásba.
Nem volt nálam semmi. Kezdtem komolyan tehetetlenül érezni magam, aztán megcsörrent a 10%-on lévő telefonom, és Michael szőke feje villogott a kijelzőn.
"Mikey!" - a hangom remegett, a könnyeim patakokban folytak az arcomon.
"Úristen, Ella! Hol a picsában vagy?! Oda megyek érted, csak mondj egy helyet." - mondta, és hallottam, ahogyan becsap maga mögött egy ajtót, majd beszáll az autóba.
"Itt vagyok. Itthon. A kapuban. És nem tudok se ki, se bemenni." - már zokogtam, a fiú is hallotta, hosszas szitkozódásba kezdett, majd megszólalt.
"Ne csinálj semmit, csak maradj ott, oké?" - nyögtem egyet.
Aztán már nem hallottam Michaelt, a vonal megszűnt. Lemerültem. A kezemet néztem, amiből még mindig szivárgott a vér. Anyám nincs itthon, elment, és fogalmam sincs hova. Sőt, már abban sem vagyok biztos, hogy amit "otthonnak" nevezek, az valóban az e.
Nem tudtam, hogy mennyi az idő, de a szemhéjaim egyre nehezebbek lettek, aztán lecsukódtak, én pedig elmerültem az álmok világában. De nem tartott sokáig ez a gyönyörű, fájdalommentes lét, mert egy ajtócsapódásra rögtön kinyitottam a szemeimet, amikbe belevilágított egy autó fénye a kerítésen keresztül.
Amikor megint a kezemre néztem, abból még mindig csordogált a vér, és akkor jöttem rá, hogy csak egy két percre aludhattam el. Michael hangját hallottam meg, ahogy a kulccsal szöszmötöl, majd kinyílt a kapu, így a kocsinak a lámpája teljesen a szemembe világított.
Michael felvett a kezébe, majd kinyitotta a kocsi hátsó ajtaját, és lefektetett. Nyöszörögtem, Michael pedig káromkodott.
Már lassan két órája, hogy Mikey betöltötte a húszat. Ennyit a gyerekkorról, és nekem sikerül az egyetlen huszadik szülinapját is elcsesznem. Gratulálok Ella, jár a taps.
A fiú beült a kormányhoz, majd beindította az autót. Próbált nyugtatni, mondogatta, hogy nyugodjak meg, minden rendben lesz. De semmi sem lesz rendben. Hol van az anyám? Hol vagyok én? És Luke? Mit fognak szólni Michael szülei? Oké, hogy ismernek és kedvelnek, de arról szó sem lehet, hogy én náluk maradjak addig, amíg meg nem találom az anyám. Mint egy rossz vicc, komolyan.
Az út gyorsabbnak tűnt, mint szokott, az autó leparkolt Mikey-ék háza előtt. A fiú segített kimászni a hátsóülésről, aztán a garázsba vezetett. Luke sehol sem volt, Calum pedig aggódva kapta rám a tekintetét. Felsóhajtott, amikor meglátott.
"Jól vagy?" - állt fel a kanapéról. - "Mi történt a kezeddel? Úristen, mi a fasz van a kezeddel?!" - emelte fel a hangját a fiú, majd Michael is odajött, s a kezemet bámulta. Kisétált az ajtón, aztán visszajött, kezében valami ronggyal és fertőtlenítővel.
Kezei közé vette az enyémet.
"Ez egy kicsit csípni fog." - mondta, majd a fertőtlenítős ronggyal letörölte a kezemet. Itt vagyok a legjobb barátaimmal, és Luke sehol sincs.
"Hé Mikey! Boldog szülinapot!" - mosoly kúszott az arcomra. A fiú összeráncolta a szemöldökét, és rám nézett, majd elmormolt valami köszönöm félét. "Hol van Luke?" - kérdeztem, nem aggódtam érte, csak furcsa volt, hogy miatta léptem le, és Őt meg annyira sem érdeklem, hogy megvárja míg épségben visszaérek.
"Elment. Valami Arzayleáról beszélt, meg hogy az ő hibája minden, aztán kiviharzott az ajtón." - mondta Calum. Feltettem töltőre a telefonomat, és elkezdtem kikeresni anyám nevét a telefonkönyvből.
Párszor kicsöngött mielőtt felvette, majd a reggeli fáradt hangján beleszólt.
"Tessék?" - mondta.
"Öh, szia. Hol vagy?"
"Figyelj, hajnali kettő van, és éppen az anyámnál vagyok. Van még esetleg más kérdésed, vagy hagysz aludni is?" - na itt lett elegem. Nem akartam semmit. Csak, hogy vége legyen mindennek.
"Ja, hogy ez így megy, hogy te lelépsz Syndyből, mondjuk úgy egy teljesen másik városban, ami kurva messze van innen, engem, a 16 éves lányodat meg itt hagyod. Szerinted tudok gondoskodni magamról? Mert szerintem kurvára nem. Mikor jössz vissza? Miért mentél el? Bassza meg, milyen anya vagy te?!"
"Igen, pontosan! Tudsz gondoskodni magadról. Hihetetlen, amíg itt voltunk mamádnál, addig nem ittál, nem cigiztél, egy tökéletes gyerek voltál, aztán visszaköltöztünk abba az ördögi városba, és te hirtelen otthon sem vagy. Két hétig ott voltam, és egyszer sem láttalak. Úgyhogy, majd szépen éled a szaros kis életed. Szeretlek! Irtóra szeretlek, és te vagy a mindenem, de neked nincs rám szükséged! Látod, most sem vagy otthon! Írtam üzenetet, te pedig teszel rá! Akkor sajnálom, de meg kell tapasztalnod, hogy milyen az élet felnőttként." - könnyes lett a szemem.
"Nem tudod feldolgozni apát, hah? Ne hazudozz, mondd meg az igazat! Tudod kit szeretsz te? Egyedül saját magadat! Ennyire felelőtlen embert még nem ismerek. Kúrasd meg magadat valakivel, hátha lesz egy olyan gyereked, amilyet mindig is akartál!" - már ordítottam a telefonba. Nem jött válasz.
Mihez kezdjek? Keressem meg apámat azzal a szöveggel, hogy "Hé, szia! Én vagyok a lányod, és szeretnék visszajönni, apa pls. Anya elhagyott, pénz nélkül, és csöves életmódot folytatok. Eltartanál?"
Magam elé bámultam, a fiúk léleget visszafojtva várták a reakciómat, de én csak eldőltem a kanapén, és elaludtam.
Hm, Luke.
Játszunk!
Te agy az, aki összetöröd a szívemet.
Én pedig az, aki még ezek után is ugyanúgy szeret.
Mit szólsz hozzá?
---
Wow. Szar. Lett. Na, sziasztok!:-) Tudom, tiszta depi, meg minden. De sajnos a hangulatom nagyon befolyásolja a történetet. Hát, ennyi telik tőlem. :/
Btw. BOLDOGSÁGOS HUSZADIK SZÜLETÉSNAPOT AZ ÉN EGYETLEN PIROS HAJÚ CICÁMNAK. MICHAEL CLIFFORD, TE VAGY A MINDENEM! ♥
