Heyhey Drága Olvasóim!
Hűha már 4 kerek hónapja, hogy nem hoztam részt? Jó soká volt...amit nagyon de nagyon sajnálok! De tényleg becsszó! Azonban látom a sok-sok visszajelzést a történettel kapcsolatban, amiért rettentően hálás vagyok! Rengeteg új olvasót kaptam ezalatt a 4 hónap kiesés alatt is, amin én csak ámulok és bámulok, és ilyenkor elfog a bűntudat érzés, hogy nem írok gyakrabban, de sajnos nincs sok időm rá, kemény az egyetem...De most vizsgaidőszak közepette, kellett egy kis kikapcsolás, és volt ihlet is és írtam, remélem elnyeri tetszéseteket! Valamint remélem mindenkinek nagyon szép karácsonya volt, és boldog, sikerekben gazdag új éve lesz! Velem 2016-ban is ugyanitt találkozhattok, ha pedig nem itt akkor a másik történetemben a The Last Act-Az utolsó felvonásban! Addig is küldök sok-sok ölelést és puszit nektek!
Enjoy it! xx
ps. a szám amit ajánlok az Scorpions- Send Me An Angel, én imádom remélem nektek is tetszeni fog :)
Az életem teljesen a fenekére állt mióta idejöttem New Yorkba, ugyanis nem elég, hogy elvesztettem valakit, aki fontos volt nekem, de azóta rám talált valaki, aki segít kapaszkodni az életbe. Nem egészen öt hónapja már, hogy itt vagyok a pokolban, ahol az egyetem és persze a Vele töltött kis idők a mennyország. Úgy tűnik, mintha pár napja történt volna, mikor kiléptem az egyetem kapuján megérezve az égő dohány kellemes illatát, így megtalálva emlékeimet Róla, akinek a nevét, már nem ejtettem ki az elmúlt két hónapban, s nem is szándékozom, csak igyekszem kitörölni őt emlékeimből, vagy legalább meghagyni, mint édes álmot az együtt eltöltött időkről. Mikor kinyitottam a szemeim, megláttam a valóságot, s vele együtt a talpig feketében előttem álló Damient. Zavarodott arccal nézett rám, és tudtam mennem kellene, de ott álltam, mintha földbe gyökerezett volna a lábam. Mélyen belenézett a szemembe az acélkék szemeivel, olyan volt mintha bele akarna látni a gondolataimba, hogy meg tudja, mit is akarok. Nehezen a hangomra találtam, és elsuttogtam egy halk bocsánatot, majd megfordultam, hogy induljak, de utánam szólt.
- Mindenkinek van múltja, ami nyomja a vállát, de a tiéd ...nem lehet könnyű. – megálltam egy pillanatra, majd lassan az irányába fordultam.
- Honnan veszed, hogy nehéz a múltam súlya?
- Onnan, hogy én is ilyen voltam, mint te. - felkeltette a figyelmem ez a mondata.
- Tessék?
- A dalod...azért is játszottam, mert tudom, miről beszélsz benne, ismerem azt az érzést. – nem nézett rám, hanem helyette a lemenő Napot figyelte, valamint annak sugarait, amint azok megtörnek a hatalmas üveg felhőkarcolókon.
- Ohh. – ennyi telt tőlem abban a pillantban, semmi több. Álltunk ott csendben pár percig majd ismét megszólalt.
- Ez itt – majd felmutatja a kezében lévő cigarettát – ez adja nekem az ellazulás élményét, ami segít abban, hogy elég nyugodt maradjak.
- Nem a legjobb módja, mert elég mérgező.
- Na és? Mi nem az? Mondj egy dolgot, ami nem mérgező!
- A gyümölcsök, zöldségek például nem azok. – felnevetett a válaszomon.
- Nem úgy gondoltam! De oké, ott a pont! – és tovább nevetett. – Egyébként próbáltad már?
- Nem.
- Akkor miért követted ennek a füstjét?
- Emlékeket hozott elő bennem.
- Tessék. – nyújtott felém egyet, amire egyből nemet mondtam volna, de a józan eszem ekkorra már rég elment, így elvettem tőle.
Segített meggyújtani, ajkaim közé vettem a füstölgő halált, s beleszippantottam egyet. Hirtelen köhögés kapott el, de ettől nem riadtam vissza, ismét beleszívtam immár mélyebben, és éreztem egészen a tüdőmig hatol a mérgező füst, ennek ellenére élveztem. Egészen a cigi végéig kiélveztem minden pillanatát, és végre megértettem azt, hogy mit is értett Damien a megnyugvás alatt. Ettől a naptól kezdve egyre több időt töltöttünk együtt, és egyre több dolgot osztottunk meg a másikkal. A dohányzás már nem csak Damien kapaszkodója, de az enyém is lett, sőt mi több ez idő alatt már egymás kapaszkodói lettünk. Elárultam neki, minden féltett titkomat, ötleteimet, és cserébe ő is megtisztelt bizalmával, s szintén beavatott néhány dologról a múltjával kapcsolatban. Napról napra kezdtem feldolgozni Zayn elvesztését, és elfogadtam a további életem, ami már sokkal könnyebb volt Damien mellett. Bár Jessica nem fogadta jól őt, sőt először meg is tiltotta, hogy többet találkozzak vele, de minden hiába a tiltott gyümölcs édesebb, mint azt bárki is gondolná. Nehezen, de kiegyeztem vele végül. Ha megengedi, hogy Damien társaságában maradjak, és elfogadja őt, akkor én is megpróbálok megbékülni vele, s ez így is lett. Muszáj voltam belátni, hogy bár nem szeretem őt, de vele kell leélnem az életem elkövetkezendő három évét, míg huszonegy nem leszek, és azt nem jó folytonos harcban megtenni. Nem arról van szó, hogy nem próbáltam meg lázadni, és egyből beadtam volna a derekam az új életemnek, mindent elfelejtve, dehogyis! Ám rájöttem, hogy hiábavaló az ellenállás, mert a kész tényeken nem tudok változtatni, de úgy viszont tudok tekinteni az életemre, mint egy újabb lehetőségre, amit ideje megragadnom, még ha a helyszíne a pokol maga.
