Nos kedves olvasóim itthon vagyok újra és már ma posztolok egy új részt és mivel hosszabb volt a kimaradás ezért holnap rakok fel egy újabbat is :) Remélem jól meg voltatok a múlt héten...én újra itt vagyok remélem ti is xx
- Felmentem a lépcsőn, és benyitottam a szobámba,mire hirtelen elsikítottam magam.
- Ááááhhh! …Te jó ég! Nagyon megijesztettél, ugye tudod?-tettem a kezem a mellkasomra, pontosabban a szívemre,mivel az oly hevesen vert az ijedelemtől.
- Ne haragudj! Csak…-nem tudta befejezni a mondatot, mivel az agyam most fogta fel, hogy mit is csinált éppen.
- Mit csinálsz? Miért olvasod a naplókat? Semmi, de semmi közöd nincs hozzá, sőt mi több jogod sem!-kaptam el előle.
- Én se akartam elolvasni…de megláttam és…
- És mi? Kíváncsi voltál? Egyáltalán miért vagy itt Harry?-egyre dühösebben zúdítottam rá a kérdéseimet.
- Miért vagyok itt? Azért mert féltem, hogy tényleg haragszol rám, ezért jöttem bocsánatot kérni. Csak aztán megláttam ezeket itt és…nem is tudom miért, de beleolvastam. Most viszont te válaszolj a kérdéseimre. Honnan vannak ezek? Miért nem mutattad meg nekünk? Egyáltalán szóltál volna erről valamikor is valakinek?
- Nézd, nem tudom, kitől vannak, ma kaptam ezeket, benne voltak a postaládában, feladója, mint már említettem nincs. Nem kötöttem az orrotokra, mert ez csakis rám vonatkozik, és, hogy a legutolsó kérdésedre is válaszoljak, soha nem mutattam volna meg senkinek, tehát neked is hallgatnod kell a naplókról.
- De…de a rendőrségnek?
- Kizárt dolog! Ez a múltat írja le, és semmi mást! Most viszont kérlek, menj el!
- Nem, addig, nem míg el nem mondod mi ez az egész!
- Mégis miért akarod ezt ilyen nagyon tudni, hm?
- Ugyan kérlek, szerinted miért jöttünk át a fiúkkal? –zavarodottan néztem rá, mert nem értettem, mégis hova akar ezzel kilyukadni.- Azért, mert Liam küldött egy smst, miszerint te elég rossz passzban vagy, és nem tudja kihúzni belőled miért. Éppen ezért arra gondolt, hogy majd mi hátha feldobunk.
- Mi? Nem is voltam „rossz passzba” csak egyszerűen kicsit szórakozott vagyok ma ennyi.
- Hát persze…tudod én is láttam rajtad, hogy valami nem hagyj nyugodni, nem csak Liam. Igen, be kell, hogy valljam a fiúknak, nem mondtam,hogy miért jövünk át, csak annyit, hogy Liam küldött egy üzenetet, hogy látogassunk meg téged. Mikor te kimentél a konyhába, hogy megcsináld a pattogatott kukoricát, akkor én is utánad mentem, de úgy hogy te ne láss, és, igen mélyen elgondolkoztál valamin, sőt szinte mintha már a sírás szélén álltál volna, olyan volt. Megijesztettél engem…Az Isten szerelmére a barátod vagyok, s mint barátod segíteni próbálok rajtad!-emelte fel a hangját,s a mélyzöld szemeit, az enyémekbe fúrta, miközben a válaszomat várta. Itt láttam elérkezettnek az időt, a vita feladásárára.
- Igazad van…-suttogtam, s a könnyek elindultak a szemeimből.
- Hey, ne sírj, nem akartam veled kiabálni sajnálom, csak…fontos vagy nekem.-elém lépett, és szorosan megölelt.
- Nem kényszeríthetlek semmire, szóval most szerintem inkább elmegyek.-éppen indult volna ki az ajtón, amikor a karjánál fogva visszahúztam.
