És itt is van az újabb rész! Köszönöm a komikat nagyon jól estek! :) nem is húzom tovább itt az időt jó olvasást! ;)
Tegnap este egyszerűen fantasztikus,és leírhatatlanul mesés volt, amit szerintem soha nem fogok elfelejteni. Zayn 11re hozott haza, mivel Scott addig engedett, viszont az már más dolog, hogy utána kb. 20 percet még kint voltunk az ajtó előtt és rövidebb-hosszabb ideig tartó csók csatákat vívtunk. Még mielőtt véglegesen búcsút vettünk volna, kaptam tőle egy szál vörös rózsát, és mellé persze egy újabb csókot. Hevesen verő szívvel, pillangókkal a gyomromba, és hatalmas mosollyal az arcomon mentem be, de amint megláttam Scottot, karba tett kézzel, és elég mérges arccal…nos egyből visszább vettem a boldogságomból, ami szörnyen nehéz volt.
- Hol voltál? Késtél 20 percet!-hangja kimért, és aggódó volt.
- Ez, így nem teljesen igaz. Itthon voltam, csak kint voltunk az ajtó előtt Zaynnel.
- De, akkor is ha azt mondom 11 akkor az 11 legyen ne pedig féltizenkettő, rendben?
- Jó legközelebb, úgy lesz. –forgattam meg a szemeim.- Scott nem viszed kicsit túlzásba ezt a gyámosdit?
- Lehet, de csak próbálok jó lenni, és minél jobban megfelelni. Megértesz engem?
- Persze…na és Scott neked milyen volt a randid?-tereltem a témát, mivel tudtam nem szívesen beszél az előzőről.
- Nagyon jó, nem is értem miért nem hívtam eddig randevúra Pennyt? Sőt, holnap ismét elmegyünk együtt, azt hiszem moziba.
- De hiszen, ez nagyszerű! Akkor, gondolom későn jössz majd haza.
- Meg lehet. Na de most is késő van, szóval spuri az ágyba. –szalutáltam és elindultam felfelé. Miután levettem a ruhám, lemostam a sminkem, és átöltöztem, befeküdtem az ágyamba. Nehezen tudtam elaludni, mert folyamatosan az esti randevú járt a fejembe, na és persze az, hogy egyre jobban tetszik nekem Zayn.
Mivel éjszaka későn aludtam el, ezért reggel kicsit később keltem is fel…na jó nagyon későn, mikor ránéztem az órámra már féltizenegy volt. Sose aludtam ilyen sokáig egészen mostanáig. Gyorsan kipattantam az ágyból, bementem a fürdőbe,és jó kis frissítő zuhanyt vettem. A mai napon nem terveztem senkivel találkozni, ezért nem is raktam fel sminket, valamint kerestem egy egyszerűbb nadrágot és pólót. Miután elkészültem a hasam hangos korgással jelezte, hogy ideje valami táplálékot bevinni a gyomromba. Egyedül voltam a házban, mivel Scottnak, mindig már korán be kell mennie, így magamnak kell reggelit készítenem, ami szerintem jobb is. Viszont én sem főztem soha, ezért inkább maradtam a jól bevált gabonapehelynél. Eddig minden a szokásos rend szerint ment, ám ma valahogy azt éreztem ki kell mennem és meg kell néznem a postát. Igen egyértelműen jól tettem, hiszen volt benne egy csomag, az én nevemmel és címemmel, viszont a feladó hiányzott. Félve vettem ki a nagy borítékot, ugyanis hirtelen a legrosszabb gondolatok jutottak az eszembe, köztük az is, hogy a szüleim gyilkosa küldhette, aki most per pillanat, akár rám is vadászhat. Villámsebesen berohantam a csomaggal, majd fel a szobámba. Leültem az ágyamra és idegesen bontottam ki azt, amiből először egy kis cetli esett ki. Nyomtatottan volt ráírva a szöveg, gondolom azért, hogy ne legyen felismerhető az írása, a küldőnek. Csak egy mondat állt rajta: „Hogy jobban megismerd az anyádat és múltját.”
Ezután könyv alakú füzetek kerültek elő, amikre egy szó volt rávésve: Napló. Ekkor jöttem rá, hogy ez bizony édesanyáméi, amiket minden bizonnyal fiatal korában írt. Bizonytalanul, de felnyitottam az elsőt, melyben ez állt:
Kedves naplóm!
Ez az első bejegyzésem, persze mindezt azért írom,mert valakinek ki kell adnom a dühömet, fájdalmamat és boldogságomat, mert már nem bírom. Egy ideje, senki nem hallgat meg, sőt már a nővérem se. Mióta édesapánk meghalt, azóta nagyon gyakran eltűnik, és csak esténként tér haza, elég illuminált állapotban. Nem bírom látni, ahogy szenved, mert olyan szívesen segítenék neki, de nem engedi. Édesanyánk is olyan állapotban van, amibe én még soha nem láttam. Úgy érzem, egyedül én bírok megbirkózni mindezzel a helyzettel, de már én se tudok sokáig.
Nem olvastam végig, mert még csak a feléig se jutottam, de már könnycseppek csordultak ki a szememből. Felnéztem a kiskönyvből,majd ismét vissza. Lapoztam pár oldalt, hátha valami jót is olvasok.
Kedves Naplóm!
A helyzet nem igazán változott, de megismerkedtem valakivel. A neve William, és nagyon szimpatikus…
Újabb oldalakkal arrébb, már másról olvastam.
Kedves Naplóm!
Már 3 hónapja járok Willel, és a hétvégén romantikus útra visz…
Ezt a részt inkább kihagytam, mert nem akartam tudni a szüleim szexuális életéről semmit. Átnéztem végig a maradék oldalakat és nem sok mindent közölt, csak annyit, hogy talán már Jessica kezd újra tiszta lenni az alkoholtól. Megkerestem a következő könyvecskét, melyet csak 2 évvel később kezdett írni.
Kedves Naplóm!
2 év után újra jelenkezem. És mégis mi történt ez alatt? Nos, megházasodtam, bizony hozzámentem Willhez sőt ez az idő boldogan telt el, leszámítva azt, hogy az öcsénk elhagyott minket. Összekapott az édesanyánkkal, a jövőjével kapcsolatban. Viszont a rossz hír, ami miatt ismét elkezdtem írni, az a nővérem. Újabban elkezdte a lázadó életét megint, alkoholhoz nyúlt, sőt most már drogokhoz is. Tönkreteszi az ez idáig felépített karrierjét, mindenét. Persze mindezt miért? Pontosan ez a probléma, nem mondja el,hogy mi az oka. Minden este ismét részeges és benyomva esik be. Kiabál, veszekszik velem, velünk, azokkal, akik csak segíteni akarnak neki, akik befogadták. Nem bírom újra megcsinálni mindezt vele.
Szegény édesanyám ismét szenvedett, Jessica miatt. Hogy nem lepődöm meg ezen? Mikor mi is először találkoztunk csak rossz szavai voltak hozzám. Most már értem miért lett Scott a gyám nem pedig ő. Nem tudnám végig csinálni mindazt amit, édesanyám igen. Erős nő volt,aki mindamellett, hogy saját életére figyelt, a nővérére is vigyázott, aki hogy hálálta meg? Sehogy! Jessica mindig is egy szívtelen kígyó marad.
Kedves Naplóm!
Van egy jó és két rossz hírem. Melyikkel is kezdjem? Azt hiszem,inkább a rosszakkal, jobb túl lenni minél hamarabb rajta. Az első, hogy édesanyám meghalt, melyet én is csak nehezen tudok feldolgozni. Édesanyám volt a mindenem, a nyugalmi szigetem, majdnem mindig fordulhattam hozzá, kivéve édesapánk halála utáni néhány hónapban. A másik,pedig Jessica bajaira ez tette fel az i-re a pontot. Teljesen összezuhant. Alkohol és drog, ráadásul ezek után depresszió. Nekem pedig sok stressz, ami nem igazán tesz jót a kicsinek. Igen, a jó hír, hogy várandós vagyok, viszont az orvos is figyelmeztetett ne érjen sokk, vagy bármi, ami miatt idegeskedhetek, mert ezzel a baba egészségét kockáztatom. De hát hogy tudnék mindezek felett szemet hunyni?
Erre már nem tudtam mit mondani, a könnyeim patakokban folytak. Minden porcikámmal át tudtam érezni mindet, amit édesanyám érzett. Sose mesélt a fiatal koráról, vagy ha tette nem így mondta el, hanem kicsit füllentett. Ezek szerint nem akarta, hogy sajnáljam, hogy akár hányszor ha ránézek a fájdalmas múltját lássam, meg akart mindettől kíméli. Én pedig mennyit panaszkodtam neki, hogy nem szeretem ezt az életet,veszekedtem vele, hogy nem hagynak élni, de ő csak védeni akart.
- Sajnálom anya, sajnálom mindazt, amit tettem, vagy mondtam neked.-magamhoz szorítottam a naplóját és a plafon felé emelve a fejemet zokogtam, és reménykedtem benne, hogy meghallja. Miután kissé megnyugodtam, folytattam az olvasást.
Kedves Naplóm!
A kis Rosalie, szépen fejlődik, viszont most olyat írok le, amit én magam is alig hittem el…
- Ó te jó ég!-a döbbenettől megszólalni sem tudtam, csak meredtem magam elé, míg nem a csengő ki nem szakított ebből az állapotomból.
