Dumálok a Halállal

X. fejezet

**nos, így két hónappal később meghoztam a 10. részt. Az ok az, hogy ilyen későn jövök az pedig az, hogy fizikából bukok XDDDDDDD jó nem ezért de állandóan tanulnom kell minden hülyeségre és nem volt időm írni.:( most viszont bepótlom a lemaradást, hétvégén pedig befejezem (kaptok öt részt XDDDD) így hát lassan vége. na mindegy, olvass csak

A fejem írtóan fáj. Hol vagyok? Ez nem az a park, ahol Ryannel beszélgettem. Ez valamilyen raktár. Illetve szoba de sok itt a doboz. Megfogtam a fejemet és éreztem, hogy bevan kötve. A ruháim véresek voltak ami megrémisztett. Kicsit homályos a látásom, de nem annyira, hogy ne tudjak tájékozódni. Megpróbáltam felállni, de nem jött össze.

- Aú! - ordítottam fel, mert beütöttem a lábam a vaságy lábával.

- Felébredt! - kiáltott fel valaki, én meg kishíján szívbajt kaptam. - Doktor! A lány! - Mióta lehetek itt?

- Köszönöm, Joey. Menjen vissza játszani - hallottam egy másik ember hangját. Oké, félek. Hol van Ryan? 

- Miss Lensen, nem jó felállni közvetlen ébredés után - mondta miközben felültetett az ágyra.

- Ki maga? És hol vagyok? - kérdeztem azonnal. A doktor a kezemet nyomogatta, majd megnézte a fejemet is. Közömbös arccal rám meredt.

- Behozták fejsérülés miatt. Nem emlékszik? - kérdezte, és már várta, hogy felírja a jegyzetei közé.

- De. A barátommal voltam. Elestem és bevertem a fejem - mondtam amit gondoltam.

- Értem. Akkor emlékszik mindenre? - kérdezett újra, én meg bólintottam. - Remek. - vágta rá és kiment. Hirtelen Ryan jelent meg, amitől nagyon boldog lettem. Szó nélkül megöleltem, ő pedig a karjaiba zárt. Szorosan öleltem mert alig hittem el, hogy látom. Azt hittem bezártak valahova.

- Úristen, Ryan. Azt hittem nem látlak többé! - mondtam miközben az arcomat a vállába fúrtam. Ryan nem szólt, csak erősen a karjaiba zárt, aztán elengedett. - Hol vagyunk? - kérdeztem, mert még mindig nem tudom, hogy hol vagyok.

- Kicsit messzebb a kis városunktól - nézett a szemembe. És ekkor jöttem rá valamire. Az üres szempár rám meredt, én pedig elmosolyodtam. El se hiszem.

- Pontosabban hol? - kérdeztem de cipő kopogást hallottam. 

- El kell tűnnünk innen. Minél hamarabb! - mondta és a karomnál fogva elhúzott onnan. Egy kis takarító szobába lökött be. Idegesen rám nézett, én meg az ájulás szélén voltam.

- Írtózatosan fáj a fejem! És rosszul vagyok! Ha megint futok elfogok ájulni - suttogtam, Ryan a falhoz szorított és befogta a számat. Az orvosokat hallgatta, de én nem tudtam oda figyelni. Azon járt az agyam, hogy nehogy elájuljak. - Ryan...

- Anna - mondta ki édesen a nevemet, én meg felnéztem rá. Arcán látszódott az aggodalom. - Bírd ki egy kicsit. 

Próbálom - gondoltam magamban. Azon vagyok, hogy ne essek össze neked. Gondolom az lenne a hab a tortán. A léptek és a halk beszélgetés egyre távolabb szólt, ezért Ryan kinyitotta az ajtót és azonnal a kezébe vett. Még egyszer gyorsan rám nézett, aztán elmosolyodott, végül elkezdett futni.

*órákkal később*

Földön ébredtem, ami eléggé nedves. Ryan előttem ült és a fákat nézte. Lassan felkeltem és kérdőn néztem rá. - Ryan? - szólaltam meg. Azonnal megfordult és aggódva rámnézett, én pedig rá mosolyogtam. - Hol vagyunk?

- Messze bármitől is. Erdőben vagyunk - mondta, én meg kérdőn rá meredtem.

- Ugye nem felejtetted el, hogy nekem kell étel es ital?! Én nem vagyok szellem.

- Tudom, nem vagyok hülye. Ott egy táska melletted abban van pár szendvics és par flakon víz.

- Köszi - néztem rá, aztán a táskára. Elővettem egy vizes flakont és beleittam. Iszonyat szomjas voltam már. Fáradtan körbe néztem aztán megint Ryanre. - Miért nem megyünk haza?

- Nem sokára. De előbb kikéne aludnod magad. Csak kábult voltál, nem aludtál rendesen - mondta én pedig bólintottam. - Úgy is mikor haza megyünk, egy ideig nem alszol - közölte idegesen. Kérdőn néztem rá, hogy ez mégis mi jelent. De ő megrázta a fejét. Rendben. Aludjunk el így.