Dumálok a Halállal

XIII. fejezet

A késes incidens után nem sokat tudtam aludni. Igaz, Ryan egész éjjel a házamban járkált és kereste az apám szellemét, hogy megtudja ölni, bár nem találta, szerinte az egész ház üres volt az éjjel. Egész éjjel azon járt az agyam, hogy apám hogy halt meg, mert nem kérdeztem vissza, esetleg ma ha nem avatkozik bele valami. Reggel hétkor viszont nem bírtam már az ágyban maradni, azonnal felpattantam és a konyhába igyekeztem, ahol Ryan éppen a virágaimat vizsgálta. Amikor meglátott azonnal a fali órára nézett, és kérdőn nézett vissza.

- Nem tudok tovább "aludni" - vontam meg a vállam és a hűtőhöz mentem reggelit csinálni. Miközben ettem Ryan elmesélte, hogy rendkívül furcsán üres volt a ház. Még egy árva lélek se volt itt. Pedig azok mindenhol vannak.

- ...ezért kimentem gyorsan megnézni a kertet is, hátha ott szervezkedik valami holt világi, de nem! Ott se volt semmi - rázta meg a fejét és a bejárati ajtómra nézett. - Brad van itt. Kinyitom, egyél tovább - mondta gyorsan mikor látta, hogy letettem a szendvicsemet. - Helló - nyitott ajtót, Brad pedig se szó se hang nélkül berohant és megállt előttem. Ryan kérdőn nézte a jelenetet.

- Anna baj van - mondta olyan gyorsan, hogy alig vettem ki, amit mondott. Amint megértettem, kérdőn és aggódva néztem rá. - A szüleim elküldtek otthonról - rágta a szája szélét. Én pedig kicsit nyugodtabban de továbbra is kérdőn néztem rá. Mivel nem mondott más, megköszörültem a torkom és felálltam.

- És? Nekem ez  miért baj? - kérdeztem mosolyogva, miközben elpakoltam a tányéromat. Brad dühösen nézett vissza rám, aztán megrázta a fejét és sóhajtott egyet. 

- Gondoltam, mint barátot befogadsz ebbe a nagy házba. Na? Megengeded? - kérdezte és a kezemben megállt a tányér, és kérdőn fordultam hátra. Ryan keresztbe font kézzel állt mögötte én pedig gondolkodva meredtem rá. Aztán megvontam a vállam. 

- Felőlem - mondtam ki, aztán visszafordultam a tányérhoz és elmostam. Bradnek nem is kellett több, azonnal ki ment a cuccaiért, Ryan pedig oda jött hozzám.

- Te komolyan befogadod őt? - meredt rám kérdőn.

- Úgy se marad itt örökre - vontam meg a vállam. - Gondolom addig marad itt amíg nem talál új helyet - Brad visszajött és a kanapéra dobta a cuccait azzal az indokkal, hogy majd később felviszi valamelyik szobába.

Délben kaptam egy telefonhívást amiben az állt, hogy a "cégemet" ami apám után maradt rám, tovább viszem én, vagy odaadom valamelyik családtagomnak. Persze az utóbbit választottam, elég az én életemre az, ami az apám sima befektetése volt a bankba. Nem kevés összeg. 

Gondolkoztam, hogy kinek adjam. Délután négyig gondolkoztam, aztán döntöttem. Anyám testvérének a családja eléggé szegény körülmények között élnek, ezért nekik adtam. Ötkor fel is hívtam őket, akik szinte nem is gondolkoztak, rávágták, hogy igen, elfogadják az ajánlatot. Megmondtam nekik, hogy hova menjenek és kikkel beszéljenek, ők pedig állandóan mondogatták h "köszönöm" meg hogy teljesen értik az egész vállalat lényegét. Nagyszerű, akkor örüljenek vele.

Apám nővére szervezte a temetést, amire igazából nem is kaptam meghívót. Este kilenckor hívtak fel, hogy miért nem mentem el. Hét engem aztán az ég adta világon nem értesített senki, hogy ma lesz vagy bármikor. Miután megbeszéltem Elisával (apám nővére),hogy történt egy kis kavarodás, azonnal bocsánatot kért, és megmondta hova lett temetve.

Tízkor pedig olyan kimerültem ültem le a nappali kanapéjára, hogy szinte összeestem. Ryan azonnal ott termett és aggódva ült le mellém. 

- Jól vagyok - néztem fel rá. - Csak egy csomó mindent kellett elintéznem. Eléggé fárasztó, plusz nyomasztó volt mert amíg Braddel valahol járkáltatok, addig annyi lelket éreztem magam körül, hogy az megszámlálhatatlan. 

- Mi? Ezt miért csak most mondod? - mondta dühös és még aggódóbb arccal. Megfogta a kezemet és "megvizsgálta", hogy érintett meg-e valami lélek. - Három biztosan járt itt. Anna! Bánthattak is volna.

- Ismétlem nem voltál itt. És egész nap ügyeket kellett rendeznem. Aztán még az is.

- Jó oké. De máskor hívj fel, vagy valami mert tényleg rosszabb történhetett volna. 

- Pánikolni se jó - álltam fel. - Azzal csak táplálod a gonosz lelkeket. Hülye nem vagyok - Ryan is felállt és a konyhába ment körülnézni, hogy minden ugyanúgy van-e ahogy ő hagyta. Miközben pakolt és felmentem a lépcsőn és visszakiabáltam, hogy megyek aludni. Válasz nem jött, csak Bradtől aki lekiabálta a feje, hogy kussoljak már be mert ő már alszik. Hé! Most akkor kié is a ház?

A elkövetkezendő napokban iszonyúan fájt a fejem, de mivel az időjárás is hülye volt, rá fogtam arra. Néha majdnem elájultam, néha pedig kifejezetten toppon voltam. De legtöbbször rosszul éreztem magam. És hát mivel az időjárásra fogtam, ezért nem szóltam senkinek. 

Viszont ma nagyon rosszul voltam. Reggel ahogy felkeltem és felöltöztem a szekrénybe kapaszkodtam, mert majdnem elájultam. 

- Anna! Anna, jól vagy? - fogott meg gyorsan Ryan és alig tudtam kinyögni pár szót.

- A fejem.. fáj.. nagyon - "mondtam" Ryan pedig megnézte a fejemet, és elképedve nézett vissza rám. - Mi.. az? 

- Lidérc sebek! És frissek! Mióta fáj a fejed? Vagy mióta érzed magad rosszul? - kérdezte idegesen.

- Egy-két napja... Miért? - néztem fel rá, mert az előbb rakott le az ágyra.

- Francba! BRAD! SZEDD ELŐ A KOCSIDAT EL KELL MENNÜNK VALAHOVA! -kiabálta ki az ajtón.

- Bradnek van kocsija? - lepődtem meg, Ryan meg gyorsan felkapott, és kirohant velem az ajtón. - Hova megyünk? - kérdeztem mit sem sejtően.

- A Holtak Világába.