Akkora döbbenet ült ki az arcomra, hogy még Jiyong is értetlen arccal bámult rám egész órán.
-Történt valami a szünetben,amíg nem voltam bent,Chae?
-Semmi- mondtam unottan, hogy az hihető legyen.
-Hát okééé..- húzta el a szó végét Jiy.
Azt hiszem ezt sem hiszi el.
Nem akarok neki hazudni.
Kedvelem őt.
Annyira rendes velem,és én csak hazudok neki.
Elkéne mondanom az igazságot..
Jiy, mintha csak olvasott volna a gondolataimban, megszólalt.
-Chae, bízhatsz bennem. Nyugodtan elmondhatod, ha valami nincs rendben.
És látom, hogy valami nagyon nincs rendben, de nem erőltetem,majd ha akarod,elmondod.
-Köszönöm.-mondtam neki hálásan. -Ígérem elmondom, de még nem tudok erről beszélni.
Jiy csak megértően bólintott egyet, majd Nam felé nézett.
-És neki is köze van hozzá?
-Igen.
-Sejtettem. -mondta, majd előre fordult, és firkálni kezdett a füzetébe.
Elővettem a könyvem,és olvasni kezdtem,aztán meglepetésemre az osztályfőnök szólított.
-Chelin,kijönnél pár percre?
-Persze-mondtam, majd felálltam a helyemről,és a tanár úrral együtt kimentünk a teremből.
-Nem kell ilyen döbbent fejet vágnia kisasszony,nincs semmi baj-nyugtatott meg.
-Csak beszélni szeretnék veled valamiről,úgy, hogy az osztálytársaid ne hallják.
A te érdekedben.
-Nem tudom miről van szó, tanár úr -mondtam zavartan.
-Nos, mint tudod,anyukáddal már beszéltünk.
-Igen.
-Ő látta a névsort,mikor jöttetek beiratkozni.
Nagyon meglepődött, mikor meglátott egy nevet.
-Kim Nam Joon -mondtam halkan.
-Igen. Elmondott pár dolgot.. remélem nem haragszol.
Az osztálytársaid nem tudnak semmit,ha csak te nem mondtad el nekik,vagy Nam Joon.
-Nem mondtam senkinek. De azt hiszem Jin tud mindenről, Nam elmondta neki.
-Biztos vagyok benne, hogy Jin nem mondja el senkinek.-mondta a tanár, és én is így gondoltam.
-Tudom.-mondtam.
-Ha problémát jelent számodra, hogy melletted ül,akár..
-Semmi gond. Nem zavar.-mondtam gyorsan,majd erőltetetten mosolyogtam.
-Rendben. De ha akármi probléma adódik, kérlek szólj, és elintézzük.-mondta, majd bíztatóan megveregette a vállam.
-Mindenképp. Köszönöm.
Bementünk, és csendben visszasétáltam a helyemre. Eközben minden szempár rám szegeződött,de engem csak egy emberé hozott zavarba.
Gyorsan leültem.
Jiy már kérdezett volna valamit,de épp abban a pillanatban kicsengettek az utolsó óráról.
Mindenki pakolni kezdett, és siettek ki,amilyen gyorsan csak tudtak.
-Szia Chae! -integetett Hinata.
Jiy megvárt.
-Csajszi,szerencséd van,ugyan abban az utcában lakunk. -vigyorgott rám.
-Mekkora szerencse.-mondtam gúnyosan, mire ő sértődöttet játszva, lebiggyesztette az alsó ajkát.
Mosolyogva megráztam a fejem.
-Na gyere, menjünk.- fogtam meg a karját, és kiindultunk nevetve.
Hirtelen megállt.
-Mondanom kell valamit.-komolyodott meg.
-Mi az?-kérdeztem felvont szemöldökkel.
-Ő is abban az utcában lakik. És ott áll a kijáratnál.
Odanéztem. Tényleg ott állt, és valószínű, hogy rám várt.
Görcsbe rándult a gyomrom.
-Mi lesz most?-kérdeztem Jiyongtól vékony, kétségbeesett hangon.
Ökölbe szorította a kezét.
-Ne aggódj. Elküldöm.
-Ne azt.. nem kéne.
-Akkor?
-Várj meg. Mindjárt megyek utánad.
-Oké. De utána elkell mondanod mi ez, mert nem értek semmit. Menjünk ki,mert nem maradhatunk már bent,mindenki hazament.
A korlátnál várlak.-mondta majd elindult a lépcsőn,
a kijárat felé, és mikor elment Nam mellett láttam, hogy mondott neki valamit,és kiment.
Összeszedtem magam, és elindultam felé.
-Szia Lin.
-Szia. - köszöntem vissza közömbösen.
-Beszélnünk kéne.-mondta megint.
-Már mondtam, hogy..
-Tudom,tudom. Nincs miről -vágott közbe.
-Akkor, mit akarsz?
-Mit akarok? -kérdezte mosolyogva.
-Nam, én nem..
Hirtelen megfogta a kezem,magához húzott, és szorosan megölelt.
-Amit akartam, az te voltál.-súgta a fülembe.
A szívem vadul kalapálni kezdett, majdnem kiugrott a helyéről.
A gyomromban a két éve szunnyadó pillangók hirtelen felébredtek,és hatalmas erővel csapkodni kezdtek.
-Nam, engedj el..-kértem megsemmisült hangon.
Megfogta az állam, és felemelte, hogy a szemembe tudjon nézni.
-Úgy hiányoztál..-mondta halkan,mélyen a szemembe nézve.
Nem bírtam tovább.
Elsírtam magam, ellöktem őt,és rohanni kezdtem ki.
Még hallottam,hogy valamit utánam kiabál, de nem érdekelt.
Fájt. Nagyon.
Jiyong ott állt, sírva odarohantam hozzá, és a fejem a vállába fúrtam.
Ő átölelt.
-Menjünk innen, kérlek.
Éreztem ahogy az egész teste megfeszül.
-Mit csinált? -kérdezte dühösen.
-Mm-menjünk.-kértem tőle, de a sírástól már levegőt is alig kaptam.
Megfogta a kezem, és elindultunk.
Egész úton egy szót sem szóltam, csak sírtam.
Nyugtatott,de nem kérdezett semmit. Tudta, hogy nem alkalmas.
Egészen a házunkig kísért.
-Rendben leszel?-kérdezte aggódva.
-Nem.-mondtam őszintén.
-De összeszedem magam.
