Welcome to Nigeria /h.s/ [BEFEJEZETT]

Zero

Izgatottan töltöttem ki az űrlapot és nagyon reménykedtem, hogy enyém lesz ez az expedíció. Régóta vártam már, hogy a munkahelyem a folyamatos adminisztráció és cserediák-közvetítés után végre valami ínyemre való terepfeladattal is kecsegtessen.

Keresztnév: Nina

Vezetéknév: Parker

Születési év (éé/hh/nn): 1997. 08. 14.

Lakhely: St. Laurence Rd 7512, Ruthin, Észak-Wales

Amiért részt szeretne venni az akcióban: 16 évesen ott hagytam az iskolát, mert tudom milyen nyomorban élni. Akkor Önök nyújtottak segítő kezet. Most én jövök.

A mai átlagos, első látásra ítélő, elkényelmesedett, hálátlan, felelőtlen... modern ember azt hiszi fél óra áramszünet és tudja, hogy mi is az a nélkülözés. Téved. Mind tévednek.
Minden kézikönyvet átbújtam, minden cikket elolvastam, minden filmet megnéztem és tüzetesen ki is elemeztem. És ami a legfontosabb: meg is éltem.
És hogy ki vagyok én? Nos, elárulom.
A nevem Nina Parker. Önkéntes vagyok a Pray for Every Poor African-nál, vagyis a P.E.P.A. ­- nál, 16 éves korom óta. Teljes önkéntesként kezdtem, mára már fizetnek, de sosem a pénzhajhászás volt a célom (nem úgy, mint sok felettem állónak). Nekem bőven elég annyi, amiből az anyám és a húgom megél. Az pedig megvan.
Másoknak akarok segíteni. Egy mosollyal, egy pohár vízzel, öt fonttal, egy öleléssel, szeretettel, bárhogyan. Ezért jelentkeztem most a Nigériai expedícióra, amit a munkahelyem hirdet. Minden évben megpályázom, de eddig mindig lecsúsztam. Talán most nem.
Elmennék oda, hogy sok apró néger kisgyermeket etessek meg, játsszak velük, vagy írni és olvasni tanítsam őket.
Elmennék oda, hogy három hónapig élvezzem a napsütést, miközben azt csinálhatom, amit igazán szeretnék.
Elmennék oda, hogy végleg elengedhessek minden kicsiny emléket, ami még a régmúltamhoz köt.

Az eső szakadt, mikor kiléptem az irodából. Nem meglepő, hiszen a Brit-szigeteknél vagyunk. Júniusvolt, de még így is egyik nap esett, másik nap kánikula pusztított. A lehető leggyorsabban próbáltam kinyitni az autómat és beszállni, de megannyi táskával a kezemben mindez lehetetlenségnek bizonyult. Olyannyira, hogy ráadásul el is ejtettem öt táskából hármat, és meg is csúsztam. Azt hittem, menten ott esek bele egy pocsolyába és hiába vártam a csodára, hogy majd jön valami szőke, kék szemű úriember, aki elkap; ez teljességgel reménytelen volt. Szerencsémre sikerült időben visszanyernem az egyensúlyom, kinyitni az autóm és mindent beszórni a hátsó ülésre. Megkerültem a járművet és beültem. Aztán haza indultam.