Welcome to Nigeria /h.s/ [BEFEJEZETT]

Eight

Nem akartam bunkónak tűnni, mert hihetetlenül kedvelem, de abban a pillanatban Niall volt az, akihez a legkevesebb kedvem volt.
- Szia Nina! Jó, hogy újra látlak. Mi újság? – érdeklődött.
- Szia Niall. Semmisem. – ráztam a fejem. – És veled mi újság?
- Semmi. – rázta a fejét. – Mindjárt jövök. – mondta, azzal beállt a sorba a haverjai mellé, hogy valamiféle ételhez jusson.
Körbenéztem, de válaszul csak megvető pillantásokat kaptam, azt hiszem, jogosan. Csapatok kerestek az erdőben és a hotelben is, tulajdonképpen az egész várost felkutatták miattam, erre én egyszerűen idejövök és közlöm, hogy kórházban voltam. De kérdezem én: tehetek róla, hogy egy természeti katasztrófa meggátolta a hazaérkezésem? Szerintem a válasz egy egyszerű, de sokat mondó: nem.
Végül Niall az asztalunknál telepedett le, amiért a haverjai nem túl kedves tekinteteket mértek rám és ezt is teljes mértékben megértettem. Niall miután pontos részletességgel ismertette velünk mai programjait, mi következtünk.
- Ruhákat gyűjtöttem Katsinában. – vont vállat Emilie, bekapva a tányérján árválkodó utolsó falatot.
- Miután kiengedtek a kórházból, Wilheim visszahozott ide. Azóta pihenek. De holnap már megyek dolgozni. – mosolyogtam és a végére annyira belemelegedtünk a beszélgetésbe, hogy az utolsók voltunk, akik elhagyták az étkezőt.
- Jó éjszakát. – köszöntem el a többiektől az ajtóban.
- Jó éjt. – jött a válasz, szinte kórusban.
Amint beléptem a szobámba, átöltöztem pizsamába és aludni tértem. Ez volt az egyetlen dolog, amire vágytam. Egy kiadós alvás.

Nincs is rosszabb, mint az ébresztő csörgésére kelni. Olyan erőltetett, hogy csak azért kell felébredned, mert az ébresztőórád azt mondta.
Egy hatalmas ásítást követően kinyújtóztam és ablakot nyitottam, aztán szaladtam a fürdőbe, hogy minél hamarabb elindulhassak. Hiányzott már ez az aktív és pörgős életmód, holott alig két napot voltam távol tőle. Hamar összekészülődtem és néhány tizedmásodperccel azután, hogy bezártam az ajtót, a telefonom csörögni kezdett.
- Jó reggelt Wil. – köszöntem bele mosolyogva. Jó kedvem volt és úgy éreztem, ezt a napot semmi sem fogja elrontani.
- Jó reggelt Nina. – köszönt vissza és hangjában neki is mérhetetlen boldogságot vettem észre. – Reggelizünk együtt?
- Persze. Épp az étkező felé tartok. – szálltam be a liftbe.
- Akkor a hallban találkozunk. – azzal letette.

- Mit csinálsz ma este? – érdeklődtem két falat között.
- Konferenciám lesz. – válaszolt mosolyogva, majd letette a villáját és megtörölte a száját. Aztán várt.
- Ha gondolod, ma kijöhetsz velem a terepre. – vetette fel, hogy szívesen kifuvaroz.
- Rendben. – bólintottam, miután az utolsó falatot is lenyeltem.
Felszaladtunk a cuccainkért, aztán elindultunk. Hamar kiértünk a városból, majd a főútról lefordulva az általunk már jól ismert útvonalon indultunk el a falu felé. Az út szótlanul telt. Egyszerűen élveztük a másik társaságát és a gyönyörű időt. Az esőtől a levegő egészen felfrissült, ugyanakkor a nap perzselően sütött és pillanatok alatt felszárította a talajt. Ennek ellenére az út gödreiben hatalmas tócsák fodrozódtak.

Amikor megérkeztünk Wil elindult a sátor felé, én pedig Jela háza felé vettem az irányt. Kopogtam az ajtónak nevezett nyíláson.
- Gyere! – szólt ki az ismerős női hang.
- Szia Jela! – léptem be a vályogház konyhájába.
- Szia Nina! Mi újság? Már két napja nem láttalak. Hol voltál? – érdeklődött kedvesen, miközben megfordított egy lepényszerű valamit, amit éppen sütött. Olyan jó kedvében volt.
- Hát, volt egy kis zűrzavar a vihar miatt. Belecsapott az autómba egy villám. De nem volt vészes. Mit csinálsz? – léptem közelebb.
- Suyát sütök a gyermekeknek. Képzeld, tegnap jött egy furgon, tele volt pakolva. Hús, zöldségek, liszt és víz, minden, ami kell. Hála a magasságosnak, normális adagot is kaptunk belőle, mert az elsők közé tudtam beverekedni magam, Aishával együtt. – ecsetelte. Elmosolyodtam. Akkor megkapták a segélyt.
Bár ezek nem voltak a listán, kötelességemnek éreztem, hogy ne csak száraztésztát és konzervet hozzak. Az egészséges életmód feltétele a változatos étrend, ezek az emberek pedig már unják, hogy folyamatosan ugyanazt kell etetniük a gyerekekkel. Ha jut minden gyermeknek ennivaló. Nagykeráron pedig ugyanannyiba kerültek, mint a konzerv és a száraztészta.
- Biztos vagyok benne, hogy nagyon fognak neki örülni. Zaire merre van? – érdeklődtem kedvesen és –, bár magamnak sem vallottam be – titkon reméltem, hogy vele együtt Harry-t is megtalálom.
- Iskolában van. – válaszolta büszkén. – Holnap lesz a születésnapja. – tette hozzá.
- Oh. – néztem rá kicsit meglepődötten. Szerintem veszek neki valami ajándékot ma, a városban. – Azt hiszem, én most megyek. Vigyázz magadra Jela! Jó étvágyat az ebédhez. – búcsúzkodtam nevetve, majd a hátizsákomat felkapva távoztam és a sportpálya felé indultam.