Welcome to Nigeria /h.s/ [BEFEJEZETT]

Ten

- Nina, te normális vagy? Kiszökni az éjszaka kellős közepén, hogy megnézd azokat a félholt nyomorultakat, miközben te is majdnem meghalsz? Ráadásul pont ezzel a pszichopatával? – akadt ki Wilheim, miközben a szobámban mászkált fel és alá, hogy lenyugodjon. – Hát persze, hogy vele, ki mással? Egyedül nem jutna eszedbe ilyesmi. – rázta a fejét csalódottan, végül leguggolt velem szembe és megfogta a kezemet. – Ígérd meg nekem, hogy soha többet nem csinálsz semmi ilyesmit. – kérlelt, én mindeközben pedig csak vigyorogtam, mint a vadalma. Még sosem éreztem ennyire, hogy élek. Úgy igazán. – Nina, figyelsz te rám egyáltalán? – rázott meg egy kicsikét, ezáltal visszatértem a valóságba.
- Igen, persze. – néztem mélyen a szemeibe. Tekintetéből mérhetetlen aggodalmat és csalódottságot tudtam kiolvasni. – Csak tudod, Wil, akármennyire hangzik hülyén, én élveztem. – közöltem vele.
- Dehogy élvezted. – rázta a fejét. – Majdnem meghaltál! Hát nem veszed észre, hogy Styles egyetlen célja az, hogy halva lásson? – magyarázta hevesen.
- Ugyan, miért akarna megölni? – nevettem az arcába. – Ez nevetséges.
- Nem akar megölni, de meg fog. Még ha véletlenül is teszi. Annyira elvakultak vagytok mindketten. – legyintett. Várt egy kicsit, míg agya lenyugodott, majd ismételten felém fordult. – Gyere, együnk valamit. – mondta, immáron megenyhült és nyugodt hangnemmel. Akármennyire kiakasztom, nélkülem ő is megőrülne.
- Rendben. – mosolyogtam.
- Azért elmesélhetnéd kicsit részletesebben, hogy milyen is volt. És hogy pontosan mit kerestél a faluban? – érdeklődött. Szerintem már feladta, hogy józan paraszti ésszel és logikával hasson rám. Sosem leszek normális, mindig ugyanaz az elvetemült és vak lány leszek, akit csak a szíve vezérel.
- Bárkit, aki él. – közöltem nevetve és igazából még mindig nem fogtam fel, hogy néhány órával ezelőtt még egy géppuskával lövöldöztem, miközben egy motoron ültem, Harry mögött. Wil-nek igaza van, nekem teljesen elmentek otthonról. Ha anya ezt látná, szálanként tépkedné ki a saját haját.
Ennek ellenére az érzés, hogy részt vettél valamiben, ami titok és sosem tudódhat ki a vezetőségnek, valamint hogy azért tettél rosszat, hogy jót tehess, felemelő és kicsit rossznak is érzem magam tőle. Megszegtem a szabályokat azért, hogy követhessem őket. Ez az egész olyan zavaros és bizarr.

- Figyelem, emberek! – jött be az egyik szervező az ebédlőbe. – A polgárháborút a kormány visszaverte. – közölte, mire a helységben hatalmas tapsvihar és ujjongás tört ki. – Holnap kezdődnek a helyreállítások. – mondta. – Mindenkire szükség lesz. A falut teljesen lerombolták és újabb 15 gyermek árvult meg. – közölte, bár erre már nem sokan figyeltek. – És sok a sebesült. – nézett a szervező Wilheim-re, aki válaszul csak biccentett és gyorsan megette a szendvicseit, majd felém fordult.
- Nekem mennem kell. Nagyon kérlek, ne keveredj bajba! – nézett rám könyörgően.
- Wil, nem vagyok már hat éves. – ráztam a fejem. – Menj csak, jól leszek. – bólogattam.
- Rendben. Vigyázz magadra. Este találkozunk. Csinos legyél. – villantott rám egy fogkrémreklámba illő félmosolyt, aztán pillanatok alatt elhagyta az étkezőt. Basszus. A randi. Teljesen elfelejtettem. Miután befejeztem az ebédemet, én is a szobámba mentem.
„Köszönöm a segítséget. Őrült vagy. H."
Elmosolyodtam, amikor megpillantottam az SMS-t. Amióta volt az a vitánk Harry-vel, a barátságunk olyan felszínes lett, hogy ránézek és hányok. De mégiscsak a legjobb barátom és támogatnom kell.
„Van néhány perced? Beszélnünk kell."
Alig telt el 10 perc az üzenet elküldése után, kopogtak az ajtómon.
- Gyere! – szóltam ki, miközben a ruháimat hajtogattam össze.
- Mi olyan fontos? – jött a kérdés egy ismerős hangtól. Gondterhelten elmosolyodtam, majd megfordultam.
- Ne haragudj, hogy megpofoztalak, de észhez kell térned. – vágtam rögtön a közepébe.
- Ne haragudj, hogy kiabáltam veled. – suttogta ő is.
- Randizom Wilheim-mel. – vallottam be neki, de ezzel egy időben ő is elmondta a saját kis mondandóját.
- Szakítottam Charlotte-tal. – engem pedig egyszerre több gondolat vert fejbe.
- Mi? – döbbentem le totálisan.
- Mi? – kikerekedett szemekkel bámult rám.
- Te szakítottál Charlie-val? – csodálkoztam és nem tudtam elhinni, hogy ekkora marhaságot csináltam.
- Ki az a Charlie? – nézett rám furán, végül megrázta a fejét és annyiban hagyta. – Te randizol Scottal? – akadt ki totálisan.
- Igen. – temettem tenyerembe arcomat. – Ma este vacsorázni visz.
- Te meghibbantál. – röhögött fel.
- Tudom. – nevettem én is. De várjunk csak... Wil egy nagyon jó barátom. Miért is szidom éppen?