Egy "átlagos" lány

Féltékenység (3)

-Benji, én ezt nem akarom.Tudod, Domi. -mondtam kínosan.

-Igen, persze, Domi, értelek, pff....na akkor hívod Martin anyját, vagy mi? -hát, ez elég flegmán hangzott.

-Mióta lettél te ilyen?

-Mióta eltoltál magadtól, és közölted, hogy "nekem csak Domi kell, Domi a mindenem, Domi nélkül nem tudok élni, csak Domi, és Domi..." -elkezdett hasonló hangon beszélni, mint én, utánozva nőies hangom.

-Hé! -emeltem fel a mutatóujjamat..már majdnem beszóltam volna neki, amikor eszembe jutott, hogy most a sérült haverom fontosabb, mint az, aki éppen utánozza a hangomat.- Fel kell hívnom Martin anyját.

Be is írtam a névjegyzékbe, hogy "Martin anyu", és már ki is adta a számot, mire rányomtam a hívás gombra,

-Halló! -szólt bele egy kedves hang.Sokszor szoktam átmenni az osztálytársaimmal Martinékhoz, ahol az anyukája mindig a finom csokis sütijével vár, és amúgy nagyon aranyos.

-Szia, Mary vagyok!

-Ó. Mary, szia, mi van veled?De rég láttalak!Mondjuk az még csak egy hét volt, de ezt most hagyjuk.Át akarsz jönni?Van finom csokis sütim, biztos éhes lehetsz, és... -na igen.Az anyák még másokkal is anyáskodóak, csak gyerek legyen.Ebben nincs semmi rossz, én is ilyen anyuka szeretnék lenni.

-Nem, nem, köszönöm, nem kérek semmit, csak azt szerettem volna mondani, hogy...

-Süssek neked csokis sütit?

-Nem kérek semmi féle csoki sütit, a fiának valószínűleg betört a feje, és most viszik el a mentők!

-Hogy mii?Mégis hogyan?

-Azt majd elmagyarázom, a Szent Imrébe viszik, ott találja majd.Viszlát! -majd leraktam.

Azt vettem észre, hogy egy szempár szúrósan mered rám.Benjié.

-Most meg mi van?  -kérdeztem, mert nem értette, miért néz úgy rám, mint akit meg akar ölni.

-Utállak! -és ezzel elrohant.

Én meg ott álltam egyedül az iskola kijárata/bejárata előtti folyosó közepén.Egyedül, mert már mindenki hazament az osztályomból.Egyrészt a mentősök miatt, másrészt, mert nekünk már vége volt a tanításnak.Általában Domival mindig együtt megyünk haza, de most nem várt meg, úgy hogy felhívtam.

-Szia Domi!

-Csá. -nem szokott így köszönni.

-Ömm... csak azt szerettem volna kérdezni, hogy izé, miért nem vártál, meg, mert ugye mindig megvárjuk egymást.

-Gondolkozz el szivi.Na csáó. -lerakta.

Köpni nyelni nem tudtam, mi baja lehet, ezért alkalmaztam a legutolsó módszert.Talán még nem ért haza, így hát elkezdtem utána futni.Eléggé kifulladtam, de sikerült elérnem, és utána kiáltottam.

-Dho- dho-Dhomi! -lihegtem.Fülhallgató volt a fülében, ezért messziről nem hallotta az ordibálásomat.Kicsit közelebb mentem, és láttam, ahogyan lehalkítja a zenét, de nem veszi ki a fülhallgatót a füléből.Észre vette, hogy futok felé.

-Figyelj, el mondod, mit csináltam?Mert fogalmam sincs! -mintha ott sem lennék. -Ahj, tudom, hogy hallasz, nem kell megjátszanod! -és kivette a füldugót a füléből.

-Megcsókoltad!!!Hogy tehettél ilyet, te köcsög? -mondta.Sírva.

-Kit csókoltam meg?Az égvilágon senkivel sem csókolóztam, maximum veled!

-Ne hazudjál már!Láttam, ahogy Benjivel csókolóztok!

-Mi?Nem!Dehogy!Ő meg akart csókolni, de én nem engedtem miattad!Meg amúgy sem az esetem!

-Láttam amit láttam.Szia. -és mostmár nem csak Benji, de Domi is elfutott.

Este felhívtam Orsit.Róla annyit kell tudni, hogy barna, nagyon szép göndör haja van, különleges kék szemekkel.Elmondtam neki, mi történt Domival, és folyton azt kérdeztem tőle, most mit tegyek?De valahogy én nem vagyok valami érzelgős típus, és ezért gyorsan áttértünk a szombat esti "Kornél-bulira".

Virággal is beszéltem, hátha már nem haragszunk egymásra, de ő még mindig tartja az örök bosszúságot.

Már aludni készültem, mikor Benjamin berontott a szobámba.Ez amúgy is fura este tízkor, de a keze.Vagdosta magát, és úgy nézett ki, mint valami gyilkos.Bosszús tekintettel közelített felém, én pedig egyre jobban kezdtem félni.