Második fejezet

11.7K 459 0
                                    



Amint beléptem a lakásba a mamám mindenről kifaggatott és nagyon aggódott, hogy nem lett maradandó károsodás a csuklómban. Nem hinném, hogy ez lenne most a legnagyobb gond. Vissza kell állnom munkába, de a mama ragaszkodik hozzá, hogy menjek gyógytornára. Próbalja elhitetni, hogy minden a legnagyobb rendben, de nem. Megzuhantunk anyagilag ezért hétvégenként egy edző teremben leszek recepciós, hétköznap meg a könyvesbolban. Talán így egy picit jobb lesz most a helyzet. Nem várhatom el, hogy a nagymamám csináljon mindent, elég, hogy még a sok házimunka mellett egy varrodában is felvett egy plusz műszakot, hogy ne legyen akkora nagy baj. Sajnos ez sem segített. Talán holnap megmondom az edzőnek, hogy most nem tudnék menni mert nincs rá pénzünk.
Másnap reggel amikor felkeltem finom palacsinta illat csapta meg az orromat. Hmm a mamám mindig tudta, hogy mi a kedvencem. Ahogy lementem meg reggeliztem utána meg mostam a fogam és mentem a buszmegállóba.
Ma ha jól tudom csütörtök van így a könyvesboltban dolgozok. Szerencsémre a mai nap rövid lesz, mert csütörtökön àltalában a főnök bejön és átveszi a boltot olyan 1 körül.
Amint beértem köszöntem a többieknek és bementem leltározni. Mindig magamra vállaltam a leltárt, mert imádtam egyedül lenni a könyvekkel. Valamiért ma furcsa módon nem éreztem jól magam. Nem az, hogy fáj valami inkább furcsa érzésem támadt. Ki kellett mennem a boltba, mert hirtelen nagyon bezártság érzetem támadt. Kimentem, de már is megbántam a döntésem. A bolt másik végében ott állt Adam és valamilyen szakácskönyveket nézett. Avval a mozdulattal ahogy kijöttem mentem is vissza. Szerencsére nem látott meg. Miért kell nekünk folyton találkoznunk? Soha nem láttam még ebben a boltban akkor miért most jött ide? Na mind1 nem érdekel.
A délelőtt további része nyugodtan telt el. Hazamentem megebédeltem és segítettem mosogatni. Ezt mindig a nagyival csináltuk. Ez olyan közös program volt.
- Szeretnék neked valamit mondani.- neki még nem számoltam be arrol, hogy nem akarok többet edzésre járni, mert azt hinné, hogy az ő hibája.- Ma megmondom az edzőmnek, hogy nem megyek többet.
-Miért jutottál erre a következtetésre?
-Mert most nem érzem úgy, hogy készen állnék visszamenni.- persze az igazság messze állt ettől, de nem mondhattam azt, hogy mert nincs pénzünk, mert akkor azt mondaná, hogy avval ne törődjek.
-Hívd fel Foltot, ő biztosan tud valami okosat mondani neked. Ne keseredj el drágám.- mondta és megsimogatta az arcomat.
-Oké.
Elmosogattunk és utana felmentem a szobámba. Nem lesz ez egy egyszerű menet. Most Folt edzőnek az igazat mondjam, vagy azt amit a mamának? Vele mindig őszíntén beszélhettem. Mielőtt felvívtam volna kimegyek a temetőbe a pápához.
Szerencsére a temető csak 2 percre volt a háztól.
-Papa, annyira hiányzol! Remélem akárhogy döntők te büszke leszel rám. Sokkal könnyebb lenne ha itt lennél! Nekem már csak a mama maradt, remélem a sors őt nem viszi el olyan korán mint téged. Nagyon hiányzol, szeretlek!- letettem egy szál rózsát a sírjára és vissza indultam.
A tornácra leültem és felhívtam Foltot.
-Igen?
-Szia Folt, itt Katy!
-Hé, Kicsi Tyson! Na mesélj! Mizu? Hogy van a karod?
-Hát nem tökéletes, de alakul. Hiányzik a régi terem és a régi arcok.
-Nem tetszik az új edző? Azt hittem, hogy ő a legjobb a közelben.
-Nem, semmi baj nincs a mesterrel, csak egyszerűen a régi környezet hiányzik. Azért hívalak fel, hogy tanácsot kérjek.- vettem egy mély levegőt és bele kezdtem- Sajnos erre a dozsora nincs most pénzünk. Nem mehetnék inkább vissza hozzátok? Lehet, hogy te azt mondod, hogy Cameron edző a legjobb, de nekem te voltál a legjobb. A mamám ragaszkodik hozzá, hogy menjek gyógytornára, de arra már végképp nem lenne pénzünk. Szerinted hagyjam abba? Vagy mit csináljak? Nem tudom, annyira tanácstalan vagyok.
-Katy, eszed ágába se jusson abba hagyni! Tehetséges vagy! Most egyszer volt egy olyan meccses amin jól kikaptál. Na és? Szerinted azok akiket elvertél meccsen azok is abbahagyták? Avval ne aggódj, hogy Cameronéknál mennyi a tagdíj! Majd én elintézem!
-De én nem ezt akarom! Nem akarom, hogy te fizess mindent! Nem tudnék belenyugodni! Tudod, hogy milyen vagyok.
- És ha szerzek neked egy új szponzort? Max két hetente egy kissebb sparingra elmész és megnyered. Akkor megint jönnek majd a szponzorok, hidd el!
- És ha nem fogom megnyerni őket?
- Azon te ne aggódj! Majd olyanokat szervezek be akik 0 meccsesek, max egy picit finomabban játszasz majd velük.
- Hát nem is tudod.
-Fogadd el Katy! Tudod, hogy az igazat mondom mindig neked!
-Köszönöm Folt! Most viszont rohannom kell ha nem akarom lekésni a buszt! Szia.
-Szia Katy!
A mamámnak megint igaza volt! Ő valami zseni, vagy mi? Na mind1 rohannom kellett, ha nem akartam egy órát gyalogolni a városig.

Love you, forever. {HUN} [BEFEJEZETT]Où les histoires vivent. Découvrez maintenant