Love you, forever. {HUN} [BEFEJEZETT]

Huszonkettedik fejezet

Nem nagyon akartam beszélni Adammel. Beértünk a házba és rögtön mentem a vendégszobába. Éreztem, hogy nem ez a legjobb döntés, de nagyon fáradt voltam ehhez.
Elmentem fürödni. Már benn voltam amikor rájöttem, hogy nincs semmilyen ruhám. Na ezt nevezik igazán kínos dolognak. Miután gyorsan lezuhanyoztam türülközőbe csavartam magán és elmentem Adam szobájába. Ott feküdt az ágyon. Gondolkodott. Ajaj, ez nem jó jel.
-Bejöhetek?
-Persze.
-Van egy elég kínos problémám. Nem hoztam magammal semmi váltó ruhát. Kaphatnék valamit?
-Persze! Megnézem, hogy van e valami még Trisnél.
-Ömmm ha nem baj inkább tőled szeretnék. Az illatod...-Nem fejeztem be a mondatot mert rájöttem, hogy ez nagyon ciki lesz így. Adam szája mosolyra húzódott. Visszafordult az ajtóból és odament a szekrényéhez. Kutatott egy picit aztán kivett egy régi pólót egy és egy alsógatyát. Odajött és odaadta.
-Köszönöm.
-Katy?
-Hm?
-Nem akarsz maradni? Hisz ez csak egy ágy ami elég nagy ahhoz, hogy két ember is elférjen.
Gondolkodtam.. Ha már azt kértem Adamtől, hogy a saját cuccaiból adjon, miért is ne? Hisz csak alszunk és nem kell beszélnünk. Befeküdtem a szokásos helyre és teljesen a falhoz nyomultam. Régen mindig egymáson ébredtünk. Vagy Adam volt félig rajtam vagy én rajta. Reméltem most ez nem fog bekövetkezni.

Egy sötét szobában ébredtem. Semmit nem láttam. Nagyon rossz érzés volt. Hallottam hangokat, de nem tudtam, hogy ki vagy mi az.
-Valaki? Valaki segítsen!
-Ó hercegnőm, itt senki nem fogja hallani a sikolyodat.
Összerezzentem. Nem, nem lehet. Nem lehet, hogy ez ő.
-Segitség! Valaki!
-Jaj, hagyd már abba! Senki nem fog segíteni.
Hallottam Jason lépteit közeledni. Hirtelen egy lámpa világította be a szobát. Megláttam Jasont. Egy sebhely húzódott végig az arcán. Ez mi? Egyáltalán, hogy kerültem ide?! Nem emlékszem semmire. Megláttam egy ajtót, hirtelen felálltam és elkezdtem rohanni.
Erős karokat éreztem magam körül.
-Mit képzelsz mégis hova mész?
-Adam! Adam segíts!

Hirtelen kipattantak a szemeim és hallottam, hogy valaki a nevemet mondja.
-Katy! Nyugodj meg! Csak rosszat álmodtál...- nem engedtem befejezni, mert hirtelen rávetődtem Adamre ahogy megláttam. Átöleltem, éreztem ahogy habozik de pár pillanat után visszaölt.
-Sajnálom!
-Mit?
-Nem kellett volna itt hagynom téged. Nagyon szeretlek. Istenem, csak te maradtál nekem. Nem tudok élni nélküled. Sajnálom! Nem tudom elégszer elmondani.
-Hé, nyugi! Nem haragszom. Annyira örülök, hogy végre itt vagy. Nem akarlak mégegyszer elveszíteni.  Nagyon szeretlek Katy!
Elkezdtem sirni. Nagyon sok volt ez így most. Nem tudtam mit kezdeni evvel a rengetek érzelemmel ami most körül vesz. Éreztem, ahogy Adam simogatja a hátam.
-Shhh Katy, semmi baj! Ameddig velem vagy nem esik bántódásod. Szeretlek.
Ránéztem az órára és láttam, hogy hajnali 4. Olyan volt mintha 8-9 lenne. Vicces. Abbahagytam a sírást és ránéztem Adamre. Megint belenéztem azokba a gyönyörű tengerkék szemeibe. Elvesztem bennük.
-Én is szeretlek.

________________________________
Remélem, hogy tetszett. Sajnálom, hogy ilyen rövid lett. Nem tudom eldönteni, hogy epilógus legyen vagy még folytassam.