Love you, forever. {HUN} [BEFEJEZETT]

Ötödik fejezet

Abban a három hétben szinte mindennap eljött hozzánk Adam és mindig hozott valamit. Általában kaját hozott, amiről azt mondta, hogy ő főzte vagy sütötte. Mama nagyon szépen javult, de nem szeretném ha nagyon mozogna. Miközben itthon voltam találtam egy olyan munkát ami jól fizet és nem kellett elmennem. Itthon voltan bébiszitter. Játszanom kellett velük és főzni nekik. Lehet, hogy nem megyek vissza a kondi terembe, így több gyerekre tudok vigyázni egyszerre. Jót tett nekem egy kis társaság.
Ma megígérte a nagyi, hogy nem csinál semmi hülyeséget, így elmehettem edzésre. Már nagyon régen nem voltam. Hiányzott már ez. Észrevettem, hogy amikor társaságban vagyunk akkor mintha Adamet kicserélték volna, tiszta bunkó és flegma, de amikor kettesben vagyunk vagy amikor jött hozzánk akkor nagyon kedves volt.
Nem értettem, de nem kérdeztem inkább próbáltam olyankor kerülni őt.
-Szia, Katy! Hogy vagy?- Kérdezte az edző.
-Szia, jól! Mostmár szeretnék járni rendszeresen! Csak volt egy két gond otthon.
-Semmi baj. Örülök, hogy látlak! Na menj öltözni, 5 perc mulva kezdünk!
-Oké.
Bementem az öltözőbe és Tris is ott volt .
-Szia, Tris.
-Szia, Katy! Mizu?
-Á, semmi, veled?
-Ugyanez, csak fáradt vagyok. Sok a tanulni való most így éretségi előtt.
-Várj, te most éretségizel?
-Ühüm, miért?
-Csak fiatalabbak nézel ki.
-Nem tudom, hogy most ennek örüljek vagy vegyem sértésnek. Na mind1 kinn megvárlak!
-Oké.
Megint elküldtek engem és Adamet. Nem tudom, hogy neki ebből mihaszna, mert ő semmit nem tanul avval, hogy engem edz.
-Sokat jobb mostmár. Kezd újra visszatérni az erőd.
-Kösz. Kérdezhetek valamit?
- Persze.
-Neked mihaszod abból, hogy velem itt vagy?
-Annyi, hogy seítek neked.
-Akkor miért te segitesz és miért nem az edző?
-Edzések közben ő nem tudna veled foglalkozni így én mondtam neki, hogy segítek neked ameddig nem tudsz bekapcsolódni a többiekhez. Nagyon remélem még egy ideig itt leszünk ketten.
-Miért?
-Mert nagyon jó fej vagy és szeretek veled lenni.
-Akkor miért vagy velem társaságban úgymond bunkó?
-Nem szeretem ha mások látják, hogy van gyenge pontom.
-Neked én jelentek a gyenge pontot??!
-Veled önmagam lehetek. Nem kell ezt a sok szart cipelnem amikor veled beszélek a sok dolgot a sok terhet, amikor veled vagyok mind ezt elfelejtem. Ugyanakkor egy rejtély vagy nekem, soha nem tudom, hogy mit gondolsz.
-Hűha. Erre nem tudom, hogy mit mondjak.
-Mondd el, hogy mit érzel!
-Nekem nem nagyon voltak barátaim. Nem volt rájuk szükségem. Most pedig ittvagy te és a húgod és teljesen jófejek vagytok és nem tudom, hogy mit kezdjek evvel.- Lerogytam a fal mellé és valamiért elkezdtem sirni. Nem tudtam, hogy miért.
Adam odajött hozzám, felsegített és átölelt.
-Katy, miért sírsz?
-Én, én nem tudom. Soha nem gondoltam, hogy ennyire nehéz mindent az irányításom alatt tartani. Ebben a három hétben minden rámszakadt. Nem tudom mit kezdenék a mama nélkül.
-Én itt vagyok. Segítek neked mindenben.
-De neked is van éppen elég gondod! Nem kellek még én is!
És ekkor Adam megcsokolt. Életem első csókja volt. Ha nem tartott volna olyan erősen, tuti, hogy össze rogytam volna. Egyik pillanatban még ott volt a másikban pedig eltűnt. Elviharzott. Hova tűnt? Ennyire rossz voltam? Most komolyan? Hogy lehet ennyire bunkó? Az egyik percben még csokolózunk a másikban pedig otthagy. Nagyon dühös lettem. Visszamentem a terembe és le kellett valahogy vezetnem a dühömet vagy különben felrobbanok. Elmentem zsákolni és nem tudom, hogy mire gondoltam mert egy tíz percet végigpörgettem. Valamennyire le nyugtatott, de még mindig nem tudok senkihez hozzászólni anélkül, hogy meg nem ütném.
Lenyújtottam és rohantam öltözni. Nem törödtem avval, hogy Tris utánam kiabált.
Egész hazafele úton forrt a fejem. Hogy hagyhatott csak úgy ott? Mit képzel ez? Hülye tuskó. Amint befordultam az utcánkban egy ismerős fekete BMW állt a házunk előtt. Nem hiszem el, hogy volt képe idejönni. Ez tényleg meg akar halni.
Kiszállt a kocsiból és megindult felém. Próbáltam ki kerülni, de amikor láttam, hogy próbál felém jönni elkezdtem futni. Igen, ez elég nehéz volt egy baromi nagy táskával. Utol ért. Hülye bunkó. Még mindig. Nem akarok vele beszélni. Szembe fordított magával és próbált arra kényszeríteni, hogy nézzek a szemébe. Egyszer csak arcon ütöttem. Meglepte, de nem érdekelt.
-Ezt most megérdemeltem, de kérlek adj egy percet, hogy megmagyarázzam!
-Soha többe nem akarlak látni! Eressz el!
-Nem, ameddig meg nem hallgatsz!
-Hülye bunkó!
-Figyelj! Megértem, hogy baromi dühös vagy amiért csak úgy otthagytalak amikor sírtál igen, tudom, hogy elszúrtam kérlek!- Valami megvillant a szemében. Valami más, talán megbánás? Szégyen? Nem tudom, de úgy döntöttem, hogy meghallgatom. Úgysem enged el.
- Kettő perced van. Nem több.
-Értem. Ez is több mint a semmi. Szoval, sok kapcsolatom volt, de egyiknél sem éreztem ezt csók közben és megrémültem, ahogy már mondtam utálom, ha gyengének látszok. Egyszerűen el kellett mennem. Szerinted nekem nem szar érzés, hogy otthagytam egy lányt aki az előbb sírta el magát? Rohadt szar alaknak érzem magam.
-Mert az is vagy!- Na jó, most hazudtam, de eszem ágába sem volt ezt tudatni vele.
-Bocsánat! Kérlek bocsáss meg! Nem akarom elszúrni ezt nálad. Ha csak a barátod lehetek nekem az is megfelel.
-Az a baj, hogy nekem rohadtul tetszel.-Most ezt komolyan kimondtam?! Na ennél hülyébbek nem is hathatnék.-Mámint nagyon szimpatikus vagy.-Megpróbáltam valamit javítani, de így is elpirultam. Most úgy nézhetek ki mint egy érett paradicsom. De jó.
-Most komolyan? De akkor miért voltál velem annyira közömbös?
-Nem tudom, mondom még soha nem volt barátom.
-Soha?
-Nem.
-Értem.
-Mostmár elengetsz? Rohadtul fáj a karom már.
-Ja persze, bocsi.
-Kösz.
Egy kínos hosszú perc után végre megszólaltam.
-Most akkor mi legyen?
-Én nagyon bírlak, de ha még ez neked korai akkor ne erőltessük.
-Nem az, hogy korai lenne, csak tényleg nem tudom, hogy mit kell csinálni és semmit nem akarok elsietni.
-Én tudok várni.
-Akkor jó.
Végül is arra jutottunk, hogy jobban megismerjük egymást közelebb kerülünk egymáshoz és meglátjuk, hogy mi lesz.