Pursued - Üldözve

Part 16

Azt mondják, mindennek van oka. Persze, hogy van... Legalábbis sokáig azt hittem.
De ezt most nem értem. Megölt engem. Azok után, amit tettem... tettem volna érte. Kész voltam meghalni Harryért, de nem így és nem most.
Kihasználva érzem magam. Nem csinálhat úgy, mintha egy bábú lennék, amit kedvére rángathat. Az én életem az enyém! Nem vethet neki véget saját akaratára!
De már késő. És ezt nem tudom megbocsátani neki.

Ülök egy járda szélén, és valójában nem teszek semmit, csak gondolkozom. A sírás fojtogat, irtó rossz érzés.
Huszonévesen visszagondolni az életedre, úgy, hogy már halott vagy... hihetetlen, de igaz. És szörnyű.

- Anya! Anya! - szaladok le a lépcsőn, az anyukámat keresve.
A konyhába megyek, az öcsémet eteti.
- Anya, nézd, kifésültem a babám haját! - vigyorogva újságolom el neki, büszkén.
- Aha, szuper, kicsim. - mondja unottan, de rá sem néz a babámra, vagy rám. Csak az öcsémmel foglalkozik.
- De anya, meg se... - kezdek bele, de felcsattan.
- Nem látod, hogy dolgom van? Menj, játssz tovább, és hagyj békén! - kiabál rám. Sírni kezdek, és a szobám felé akarok rohanni.
Beleütközöm valakibe. Az apámba.
Könnyes szemekkel nézek fel rá, talán valami vigaszt várva.
- Mit bömbölsz már megint? Felidegesítetted anyádat? - kérdezi dühösen, majd a konyha felé néz. Anya éppen idegesen szedi össze az öcsém kajáját a padlóról, ezért apa megint engem okol.
Haragos tekintettel néz rám, és...
Csatt. Ég az arcom.
Ezelőtt még soha nem ütött meg. Nagyon fáj. Miért tette ezt? Mit csináltam? Rossz voltam? Nem szabadott volna kifésülnöm a babám haját? Anya beteg, azért ideges?
Észre sem veszem, és zokogok. Apró ujjacskáimmal próbálom letörölni a könnyeimet, de megfájdul az arcom. Apa nagyon erősen ütött meg.
- Te vagy a legszörnyűbb nyolc éves, aki valaha is élt ezen a bolygón, Dana! Kikészíted az anyádat! Elég baja van nélküled is... - egy utolsó haragos pillantást vet rám, majd ott hagy.
Állok... sírok... az arcomat fogom...
Fáj. De már nem is az arcom... belül érzek fájdalmat.
Az anyukám utál engem?
Sírva rohanok fel a szobámba.

Az emlékek újra és újra lejátszódnak bennem. Olyan, mint egy álom, mintha megálmodnál a múltadból egy jelenetet, de ébren vagy. Így rosszabb... Sokkal rosszabb.
Visszaemlékezni arra, amikor először ütött meg...

Lépteket hallok, nem messze tőlem. Felállok, és megnézem, ki tart erre.
Lily, éppen hazafelé sétál. Megcsörren a telefonja.

- Igen? - szól bele kedves hangon.
- Micsoda... Uramisten... - folytatja. Elszörnyed, kezét a szája elé tartja.
- Nem, ez... Istenem... - hangja megcsuklik, elfojtja a sírást.
- Melyik kórházba vitték? Hol van? Jobban lesz? - már tudom... Rólam van szó. Megtalálták Lily számát a telefonomban... valójában csak az övé van meg.
- Azonnal megyek. - lerakja a telefont, és sietősen elindul a másik irányba, a kórház felé. Nem tudom miért, de vele tartok.
Lily aggódik értem, nagyon. Ez szokatlan és furcsa érzés.
Mindig undok és cinikus voltam vele, pedig ő a lakásába is befogadott volna... így kedvelt.
Lily a barátom volt. Nem csak egy munkatárs.
Erre is csak akkor vagyok képes rájönni, miután beadtam a kulcsot... ez díjnyertes.

A kórház hatalmas, és fakó. Megfájdul a fejem tőle.
Lily a recepciós pulthoz siet.
- Dana James. - mondja, siettetve a pultos nőt.
- Négyszázötös. - informál, majd Lily indul is a lépcső felé.
Liftezhetne... Annak én is jobban örülnék...
Most látni fogom a holttestemet?

A négyszázötös ajtó... A sürgősségin vagyunk. Lily bekopog, és szinte azonnal egy fehér köpenyes doki nyit ajtót.
- Jó estét... - köszönti az orvos Lilyt, de Lily szinte rá sem néz, az ágyamhoz rohan.
Sírni kezd.
Lassan odasétálok én is. A szívem vadul kalapál, a torkom elszorult, és valami idegesítő csipogás bántja a füleimet.
Gépeken vagyok.
- Nagyon sok vért vesztett, de időben kiértünk... - kezd bele az orvos. Mi?
- Túléli? - hallom Lily reménykedő hangját. Az orvos sóhajt egyet.
- Ha megéli a reggelt, akkor valószínüleg igen. Ezek a gépek segítenek a szívének, hogy akadálymentesen pótolhassa a vért, amit elvesztett, de még nagyon gyenge. Viszont ez kockázatos. A gép segíthet rajta, de ha túlságosan sok vért veszített, akkor annyira megterhelhetik a gépek a szívét, hogy leállhat. Ez azon múlik, mennyire erős. - ezt nem hiszem el... Nem haltam meg?
Örülnöm kéne, de nem tudok... Ha életben maradok, Harry újra meg akar majd ölni. Előle nem menekülhetek...
Nem tudom, hogy akarok-e még élni. Nagyon megviselt ez az egész.
Nem akarok létezni!

Hosszú sípolás...