Pursued - Üldözve

Part 26 - Elszánva

Hellósziaemberek!

Tudom, nagyon régen volt már rész, és sajnálom, de elvégeztem egy modell-felkészítést, ahol húsz modell közül második lettem, fotózásom volt, mellette dolgoztam, és konkrétan semmi szabadidőm nem volt, de az utolsó két hétre már talán lesz időm írni még... aztán szeptember és újra pokol.

A rész elolvasása után esetleg, ha gondoljátok, kommentben meséljétek el, mit csináltatok nyáron, ami új volt nektek, vagy szokatlan, vagy hatalmas élményt nyújtott! Hadd örüljek Nektek! :)

*Dana szemszöge*

Nos, igen... tök hiába haltam meg. Nem tudjuk, mi fog történni azután, hogy bosszút állunk Marcuson, de már felesleges ezen bánkódnom, nem igaz? Lesz, ami lesz, a jelenre kell koncentrálnom.

- Akkor ma este lecsapunk? - Zayn hatalmas izgatottsággal pillantgat hol rám, hol Marcusra, hol pedig Alishára.

- Mindenképpen. Dana elcsalja őt az erdőbe, mi pedig szerzünk neki egy kis meglepetést. - szánja el magát Harry.

- Hah, kellemes kis meglepetés lesz az apucinak. - nevet fel gúnyosan Alisha. - Megérdemli a rohadék, amit kap.

- Te jó ég. - motyogom magamban a szavakat.

Lassan veszek egy nagy levegőt, majd kifújom. Relax, relax, relax.

- De Alisha... neked nem kell megtudnod a halálod okát és pontos történetét ahhoz, hogy ne ragadj itt? - kérdezi Harry, mire mind Alishára pillantunk.

- Nos, nem... nekem az az Angyal, vagy bánom is én, micsoda, azt mondta, segítenem kell. Azt ugyan nem mondta, kinek és miben, de valakiknek a segítségemre van szüksége, és ha sikerül, én is tovább léphetek. Ha bosszút állunk Marcuson, nekem is biztos a tovább menetelem. 

Szóval, ez már biztos. Úgy értem, mindenki tudja, mi a dolga, és miért, csak én nem. Ott kell lennem, amikor a rohadék kileheli az utolsót, na és azután? Velem mi lesz? 

Istenem... kérlek, segíts! 

   Nem sokat tökölünk, hiszen nagyon hamar besötétedett. Én elejtettem egy telefont Marcusnál, hogy beszélnem kell vele. Persze azonnal beleegyezett. 

A srácok, Alisha és én elindulunk. Míg a többieket már én sem látom, mert megkezdték az "álcát" ( avagy hogyan olvadjunk bele a környezetünkbe olyannyira, hogy semmi ne látszódjon ) én magam csak lépkedek, hagyom, hogy a lábaim vezessenek. Közben nem tudom, fel vagyok-e készülve arra, amit most tenni fogunk. 

- Kislányom! - közeledik felém tárt karokkal a szemétláda, aki lelkén szárad két fiatal fiú meggyilkolása. 

Magamra kaparom a műmosolyom, és gyengén visszaölelem. 

- Miről szeretnél beszélni? - kérdez bele azonnal a lényegbe. 

- Nem itt. Gyere, sétáljunk egy kicsit... - elindulok vissza az erdő felé, ő pedig jön utánam. 

Remeg a gyomrom az idegességtől. 

Amikor elég mélyen beérünk az erdőbe, megállok, és leülök egy farönkre, hogy hihető legyen, hogy nos, én akarok vele beszélni.

- Azt hiszem, itt jó lesz... - körbenézek, majd Marcusra pillantok. Halványan elmosolyodik.

- Mindig is szeretted a sötétet és azt, ha egyedül lehetsz... - jegyzi meg, mintha gyönyörű emlékeket idézne fel.

- Ez nem teljesen így van. Szerettem a társaságot és a fényt, egészen addig, ameddig miattad nem lett az életem teljes pokol. - kezemet ökölbe szorítom, eluralkodik rajtam a harag és a régi rossz emlékek.

- Nem én tettem pokollá az életedet, hanem az anyád új férje. - mentegetőzik, amitől legszívesebben odamennék, és bevernék neki egyet.

- Ha nem léptél volna le, ez nem történik meg. - hibáztatom őt újra és újra. - Na, de nem ezért hívtalak ide... - megköszörülöm a torkom, és rá nézek. - Tudni akarok mindent... Alisháról. - mondanom sem kell, Marcust hideg zuhanyként érte a kérésem. 

- Hogy... ki... - dadog, amin én jól elszórakozom.

- Tudod, a lányodról. Akiért elhagytál minket. A testvéremről. Mindent tudni akarok róla, most. - követelem. 

- Honnan tudsz Alisháról? - kérdez vissza. Játszadozik a türelmemmel, ami nekem egyre jobban piszkálja a csőrömet.

- Szó sem volt arról, hogy te számon kérhetsz engem. Én kérdezek, te válaszolsz. Azt hiszem, annyi szemétség után, amit tettél, ennyit igazán megérdemlek. - hangom egyre keményebb, ellentmondást nem tűrő. 

- Alisha anyjával még az egyetemen találkoztam... tudod, előbb, mint a te anyáddal. - kezd bele, megadóan. Leül ő is egy farönkre, velem szemben. - Nem voltam szerelmes belé, de elhitettem vele. Párszor lefeküdtünk, én azt hittem, rendesen szedte a gyógyszereket. Aztán találkoztam az anyáddal, és őt tényleg szerettem. Ezt Evelin - Alisha anyja - megtudhatta, és szerintem akkor állt le a fogamzásgátlóval. Hogy keresztbe tegyen nekünk. Az anyádat feleségül vettem, és pár év múlva Evelin felhívott, hogy találkozzunk. Elhozta Alishát is. Ő akkor volt tíz éves. Megzsarolt, hogy tönkretesz, ha nem segítek neki Alisha nevelésében. - megáll egy pillanatra, majd folytatja.

- Azt mondtam anyádnak, hogy már nem szeretem, és ezért akarok elválni. De ez nem igaz, Dana. Mai napig szeretem őt. De nem hagyhattam, hogy tönkremenjen egy egyetemista baklövései miatt! A következő hat évben Alishát nevelgettem, és próbáltam boldognak mutatni magam. Alishára lányomként tekintettem, de Evelin a szememben már csak egy zsaroló kurva volt. - ezt akkora gúnnyal mondja, mint amikor én beszélek ő róla .

- És azután? Most mi van Alishával? - Marcus remegve kifújja a levegőt, és megtörli a szemeit. Könnyezik.

- Alishát az egyetemen megölték. Tudod, volt egy barátja, Harrynek hívták. De Alisha megcsalta őt, és Harry rajtakapta őket. Nem sokkal ezután, Alishát meggyilkolták. - vádló hangnemben beszél. 

- Mit akarsz ezzel mondani?

- Hogy Harry volt a gyilkosa!