Pursued - Üldözve

Part 18 - Harry

Azt hiszem, régóta nyomta már a szívemet ez a vallomás, és felszabadultnak érzem magam így, hogy kimondtam.
De Dana reakciója aggaszt. Földbegyökerezett lábakkal áll, és nagyra nyílt szemekkel bámul rám. Meglepődött... ahogyan én magam is.
Szeretem Danat, igen. Tényleg. Nem gondoltam, hogy valaha is képes leszek szeretni valakit Alisha után. Irreálisnak tűnt nekem eddig, hogy a halál után is rámtalálhat a szerelem. Dana belépett az... nem, azt mégsem mondhatom, hogy az életembe... mi erre a tökéletes kifejezés? Van egyáltalán olyan?
Belépett a... halálomba. Ez förtelmesen hangzik, és nem is értelmes.
Belépett a... napjaimba. Nem, ez totális hülyeség.
Belépett a... szívembe. Ez nagyon nyálas, de azt hiszem, ez az igazság.
Felforgatta a békés halálomat.
Na, ez is mekkora idiótaság.

Gondolataim olyan messzire kalandoznak el, hogy csak néhány perc múlva eszmélek rá, hogy Dana hallotta a vallomásomat, és még mindig nem szól semmit. Ettől féltem.
Vissza fog utasítani.

- Ez az akció része? - amikor végre megszólal, azt kívánom, bár ne tette volna.
- Tessék? - hüledezve nézem őt, és próbálom leolvasni az arcáról, hogy mire gondol. Nem egy könnyű olvasmány.
- Azt hiszed, hogy megölsz, és egy hirtelen jövő szerelmi vallomással majd megbocsátok neked, és neked majd nem kell térden kúszva könyörögni azért, hogy segítsek? - kifakad. Döbbenten figyelem a kirohanását. - Utána, mi a terved? Pofára ejtesz, amikor már nem kellek? - folytatja.
- Dana, ezt nem gondolhatod komolyan! - kiabálok. Az őrületbe kerget.
- De, átkozottul komoly vagyok! - szinte már toporzékol a felgyülemlett haragtól.
- Rohadtul bevallottam neked azt, ami már régóta nyilvánvaló, csak magamnak is nehezen ismertem be! Tudom, hogy elcsesztem, oké? De nem vagyok hazug. Ebben nem hazudnék senkinek. Tényleg szeretlek... Nem akartam, hogy ez legyen, de megtörtént, basszus! - felborítom a nappaliban lévő asztalon a poharat, ami ott árválkodik egy ideje. Azonnal a földre zuhan és szilánkokra törik. Akárcsak a lelkem fénnyel teli darabja.
- Itt most nekem lenne okom törni-zúzni, nem neked! - förmed rám. Miért kell ilyennek lennie?
- Nem téged hazudtoltak meg! - vágok vissza.
- Szerintem, ha petíciót indítanánk, és megkérdeznénk az embereket, hogy melyik a rosszabb; meggyilkolnak vagy meghazudtolnak, akkor mindketten tudjuk, melyiken lenne a több szavazat! - elakad a lélegzetem. Dana is megtorpan egy picit, látva a megingásomat.
Rendben. Akkor így játszunk.
- Hiába kérem, hogy ne hányd mindig a szememre ezt a baklövésemet, igaz? - hangom halk, sírni tudnék... de nem fogok. Dana szólásra nyitja a száját, de felemelem a kezem, hogy hallgasson meg.
- Nem tudok már ezellen semmit sem tenni. Lehet, hogy halott vagyok, de van lelkiismeretem, ami kibaszottul furdal. Nem ismertél akkor, amikor éltem, Dana. Soha nem lettem volna képes megölni egy embert... még egy macskát sem. Soha. Nem mentség, de féltékeny voltam. Nem kérem, hogy érts meg... már nem. Úgy sem fogsz. Nem tudod, mit éreztem akkor, amikor megtudtam, hogy elfogadtad Daniel meghívását. Nem fogom ecsetelni neked. Ha nem hiszel nekem, sajnálom. De most bebizonyítom, hogy soha nem akartalak kihasználni; ne segíts. Biztosan van olyan elintézetlen ügyed, amihez nekem nincs közöm, és utána elszakadhatsz innen. Zayn és én kitaláljuk, mihez kezdjünk. Békén hagylak, csinálj, amit akarsz. Sajnos nincs elegendő időm ahhoz, hogy azon kívül, amit végre kell hajtanunk valahogyan, még az irántad érzett szerelmemet is bizonygassam. Győztél, Dana. Nem fogok még veled is harcolni. - szinte kifulladok beszédem végére. Dana arcán könnycseppek folynak le, amiket Istenem, de szeretnék letörölni, majd megcsókolni őt!

Egy utolsó pillantást vetek rá, majd mielőtt szólhatna valamit, eltűnök.
Elránt magával a sötétség.

- Harry, szerinted ez jó így? - aggodalmaskodik a tükör előtt Alisha, akit a világon a legjobban szeretek. Elmosolyodom, és megismétlem a szavaimat.
- Tökéletes, gyönyörű vagy, ne aggódj már ennyit. Ez csak egy bál, Ali. - mögé lépkedek, átkarolom a derekát, és egy csókot hagyok a nyakán. Felsóhajt, majd a tükörképemre mosolyog, és kezeit az enyéimre helyezi.
- De ez akkor is fontos... túl sok ember előtt kell beszélnem. - érzem, ahogyan a teste remeg az idegességtől. Próbálom lenyugtatni.
- Csak elbúcsúztatsz néhány lökött öreg tanárt, akik senkinek nem fognak hiányozni. Nem a ruháddal lesznek elfoglalva, hanem azzal, hogy minél előbb letudjuk az estét. És hidd el, a külsődön csak én fogom pihentetni a szemem, másnak nem engedem. - viccelődök, de nem értem el a kívánt hatást, csak egy apró mosolyt.
- Szörnyű vagy. - rácsap a karomra, és felnevet.
- De így szeretsz. - magam felé fordítom, kezeim közé fogom az arcát, és megcsókolom.
Akkor még nem is sejtettem, hogy most csókolhatom utoljára.

Az emlékek tőrként döfik át a szívem. Mindig eszembe jut Alisha, nem tudok tenni ellene. Már nem szeretem, sikerült túl tennem magam rajta, de nem hagynak nyugodni az emlékképek.

Gondolataim Alisháról hirtelen újra Danára kalandoznak. A két lány összehasonlíthatatatlan.
Míg Alisha egy forróvérű, többnyire kedves, de álszent nőszemély, Dana egy makacs, mégis őszinte, csodaszép lány, aki képes lett volna meghalni értem.
De elcsesztem. Dana az enyém lehetne, ha nem szúrtam volna el ilyen csúful.
Vállalnom kell a tetteim következményeit...
Képes leszek önmagamért is, és Danáért is harcolni úgy, hogy ne fussak ki az időből?