Pursued - Üldözve

Part 30 - Búcsú

Az egyik pillanatban még Harry puha kezeit érintettem, a másikban az egyetlen, amit éreztem, az az éjszaka hideg levegője volt, amely megcsípte a bőrömet.

Sokan mondták már nekem, hogy a búcsú fájdalmas, és baromi nehéz.

Hogy őszinte legyek, soha nem mutattam ki, de belülről kinevettem ezt az állítást.

Nem volt még részem igazi búcsúban, amikor a családom elhagyott, cseppet sem fájt ennyire.

Most már én is megtapasztaltam, hogy igaz az, amivel Lily évekig traktálta az agyam.

"Soha ne akarj megélni egy búcsút olyan emberektől, akiket szeretsz." 

Istenem, milyen butának tekintettem akkor őt... de rá kell jönnöm, hogy Lily volt az egyetlen barátom, aki a nyálas, gyerekes viselkedése mellett megmutatta, hogyan kell boldognak lenni, és az élet apró örömeit megbecsülni. Vicces, hogy erre is akkor jövök rá, miután már meghaltam.

És most, magamra maradtam. Nem a nagy házban, ahol felnevelkedtem.

Most tényleg egyedül vagyok. Soha nem éreztem magam ennyire magányosnak.

Nem tudom, mennyi idő kellett, hogy magamhoz térjek a fájdalomtól, de mire feleszméltem, Marcus holtteste már nem volt itt.
Talán órákig csak meredtem magam elé, és sirattam az elmúlt időket.

Istenem, mennyire hiányoznak!

Már nem próbálom visszafogni a könnyeimet. Utat engedek nekik, és átadom magam az érzelmeimnek.

Lefekszem a fűbe, oda, ahol utoljára érezhettem az ajkaimon Harry csókját.

Felnézek az égre... a szél enyhén fúj, és a fejem fölött egy apró felhő úszik el.

Amikor a szél a felhőt messzire viszi, észreveszek valamit...

Három, csodálatosan fényes csillag jelenik meg, éppen a fejem felett.

Az életem egy sötét zug volt, de a halálommal felszabadultam, és Ők jelentették nekem a fényt.

Harry, Zayn és Alisha... tudom, hogy már nem láthatom őket, és úgy, ahogyan akarom, nem lehetnek itt velem.

De érzem, hogy velem vannak. És most talán ez a legfontosabb.

Lehunyom a szemeim, és a kedvenc csillagaim alatt álomra hajtom a fejem.

Nem tudom, mit hoz a holnap, és hogy mi lesz velem ezután.

De életem legjobb döntése volt, hogy ekkora áldozatot hoztam Harryért.

És soha, de soha nem fogom ezt megbánni!

Vége.

Szóval, ez a pillanat is eljött! Igen, ezzel véget ért a történet.

Hatalmas köszönetet szeretnék nyilvánítani azoknak, akik végig velem voltak, és kisebb-nagyobb kihagyások és szünetek mellett is olvastak! Baromi sokat jelent nekem!

Nagyon élveztem megírni ezt a blogot. Tudom, hogy nem tökéletes, de megírtam, és azt hiszem, talán büszke is vagyok rá.

Hiányérzetem van már most, pedig még csak az utolsó köszönő sorokat írom, de furcsa lesz, hogy már nem írom ezt többé.

Remélem, tetszett nektek, és szívesen olvastátok!

Nos, mivel soha nem fogyok ki az ötletekből, nem olyan sokára számíthattok tőlem egy új kalandra, amelyet más stílusban szeretnék majd megírni. Egyelőre nem árulok el semmit róla, idővel mindent megtudtok!

Viszont, lenne pár kérdésem hozzátok, kérlek, kommentben válaszoljatok rá:

Ti milyen végre számítottatok?

Ha ti írtátok volna a történetet, hogyan fejeztétek volna be?

Összességében tetszett, amit olvastatok?

Köszönöm még egyszer mindenkinek!

Ölelés!