Egy hónap. Egy hónap telt el azóta, hogy Harryt utoljára láttam. Hiába hívtam, nem jött elő soha.
A napokat a házban töltöttem, szinte ki sem mozdultam. Iszonyatos bűntudat mardos, már megint. Harryvel mindig igazságtalan vagyok. Nem tudom, miért.
Megfogadtam magamnak, hogy nem leszek könnyen szerelmes, aztán jött ő, és felborított mindent. Talán berezeltem.
Annak ellenére, hogy ő bevallotta, én nem mertem. A lelkem mélyén tudom, hogy igazat mondott. Mert én is így érzek.
De nem mondhatott le rólam. Ez nem lehet... most nekem kell harcolnom érte.
Azt ígértem, segítek neki. És fogok is.Nem hívogatom, kilépek a házból, és azon agyalok, hol lehet Harry.
Először egy kis utcában találom magam, ahol először találkoztunk. Nincs itt.
Rájövök, hogy túl keveset tudok róla. Ezért ilyen nehéz megtalálni.Feladnám, órák óta keresem. A házamhoz érek, majd megfordulok. Látok a távolban egy hatalmas házat... soha nem láttam ott gyerekeket, vagy bárkit, aki élne. Biztosan elhagyatott.
Lábaim maguktól megindulnak a ház felé.A kertbe érek. Látszik, hogy itt néhány éve egy gyönyörű, virágokkal teli udvar volt, de most benőtte a gaz, és csak néhány helyen jelenik meg egy-egy árva növény.
A ház hatalmas és fehér. Az ajtaja sötétbarna, rajta egy nagy "S" betű. Nem tudom, mit takar ez.
Belépek a házba, és remegő gyomorral megyek beljebb. Bútorok nem igazán vannak, szinte mindent elvittek. Néhol van egy kis asztalka, meg néhány edény, de ezek valószínű ősrégiek.
A nappaliba érek, és megtorpanok.
- Hé! - pattan fel Zayn a kanapéról. Basszus, Zayn...
- Dana, mit keresel itt? - Harry is feláll, csatlakozik Zaynhez.
- Én öhm... - nem jut eszembe semmi, amit mondhatnék. Kicsit félek, amikor Zayn is jelen van, és most kifejezetten feszült a hangulat. Harry döbbenten bámul rám, Zayn pedig... hát, ő is.
- Miért vagy itt? - kérdezi Zayn, és szinte védelmezően áll Harry elé. Tehát beszélgettek rólam, na ez csúcs.
- Én csak... beszélni szeretnék veled. - Harryre nézek, aki sóhajt egyet, és kilép Zayn mellől.
- Mondd.
- Négyszemközt. - a lábammal idegesen dobogok a padlón, és hol Harryre, hol Zaynre pillantok.
- Zaynnek és nekem nincsenek titkaink. Elmondhatod nekem négyszemközt is, de Zayn tudni fog róla. - Harry feketén, fehéren kimondja a nyilvánvalót, én pedig még idegesebb leszek.
Kellemetlen nekem Zayn előtt beszélni az érzéseimről. Most mintha mindent elfelejtettem volna, amit megfogalmaztam magamban.
- Nem mondod? - sürget Zayn. Ideges pillantást vetek rá, majd veszek egy nagy levegőt, és...
- Azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek. - nyögöm. Mindketten csodálkoznak.
- Egy hónapig tartott... - mondja Harry keserűen.
- Nem találtalak. - vágok vissza.
- Nem igazán kerestél.
- Most ezen fogunk veszekedni, vagy folytathatom? - toporzékolok, utálom, ha nem hagynak beszélni, amikor fontos mondanivalóm van.
- Nyugi. - forgatja a szemeit Zayn. - Csak folytasd.- Szóval. - kifújom a levegőt - Sajnálom Harry, amiért olyan igazságtalan voltam veled, sokadjára is. Rájöttem, hogy akitől félnem kell, az nem te vagy, hanem inkább saját magam... én nem kérdőjelezem meg azt, amit mondtál nekem, mert érzem, hogy igaz. - Harry arcán keresem azt a kis támaszt, amire vágyom. Meglepetten nyitja nagyobbra a szemeit, mikor ezt kimondom. - Mert én is... - suttogom, de Zayn előtt nem akarom kimondani, pedig nyilvánvaló, hogy rájöttek mind a ketten, mit akarok kinyögni.
- Te is...?
- Én is. - vágom rá. - És segíteni akarok. Megígértem, és ezért haltam meg. Szóval most itt szépen leülünk, és megbeszéljük, mi a terv, oké? - elmosolyodom, és mindkét srácnak elakad a lélegzete. Leülök közéjük a kanapéra, és igyekszem feloldódni. Szemem sarkából látom, ahogyan Harry apró mosolyra húzza a száját. Megkönnyebbülten sóhajt egyet. Ez az apró gesztus engem is mosolygásra késztet.A hangulat sokkal oldottabb lett. Jobban érzem magam, és most Zayn sem olyan utálatos velem. Nagyon helyes.
- Szóval, nektek van ötletetek? - kérdezem, és türelmetlenül várom a választ.
- Őszintén? Van. - vágja rá Harry.
-És pedig? - kérlelem, hogy folytassa.
- Te leszel a csali.
YOU ARE READING
Pursued - Üldözve
HorrorÁtlagos huszonhárom éves lányként tengetem az életem. Családom nincs, magamra vagyok utalva. Van egy jó állásom, aminek a keresetéből fizethetem az esti-tagozatos főiskolai díjat. Minden napom ugyan úgy telik. Felkelek, elmegyek dolgozni, majd suli...