Damnit, Clifford

Prológus

*Ring ring*

Kómásan tapogatok az óra után. Idegesítő hangja, egyre jobban irritál. Mikor megtaláltam rá vágtam egyet, majd elhalkult. Nyöszörögve kimásztam az ágyból, majd a fürdő felé húztam a testem. Utálom a reggeleket. A fürdőbe érve bele néztem a tükörbe. Ahogy kinéztem az borzalmas volt. A hajam össze vissza, rendezetlenül állt. A szemem alatt nagy táskák jelentek meg. Szó szerint megijedtem saját magamtól. Nagyon látszott az alvatlanság. Megmostam az arcom, hogy felébredjek. Majd miután megmostam a borzalmas arcom lefutottam a lépcsőn a konyhába.
Leértem, s a szokásos reggeli kép fogadott. Anya tesz-vesz a konyhában, apa meg a reggeli kávéját fogyasztja a napilapot olvasva.
-Jó reggelt! -köszöntem a reggeli rekedtes hangommal.
Felém néztek, majd elmosolyodtak.
-Jó reggelt! -köszöntek. Leültem apa mellé, majd anya elém rakta a reggelit.
-Köszönöm! -mosolyogtam rá.
-Kislányom, nagyon fáradtnak nézel ki. -nézett vegig rajtam apa.
-Mert az is vagyok. Sokáig fent voltam, mert tanultam a mai dogákra.-sóhajtottam.
-Rendben, aztán ügyes legyél. -mondta anya, majd egy puszit nyomva az arcomra kiment a konyhából.
-Sziasztok! -köszönt el tőlünk ,majd az ajtó hangját hallottam, ahogy becsukódott anya után. Felszaladtam a szobámba fel vettem a kiválasztott ruhadarabokat, majd a fürdőbe mentek. Meg mostam a fogam, majd egy kis sminket vittem magamra, hogy ne legyek annyira ijesztő. Miután végeztem a napi teendőkkel lementem.
-Na jól van lányom, menjél te is, mert elkésel. Sok sikert a dolgozatokhoz. -mondta apa, miután le értem, s a kezembe nyomot egy kis pénzt ebédre.
-Köszi szia! -köszöntem el, majd a cipőmet felhúztam, s kimentem a házból.

A szüleim mindig is azt akarták, hogy jó jegyeim legyenek és hogy keményen tanuljak, mert máskülönben nem lesz belőlem semmi. Én meg a jó kislányok módjára szót fogadok nekik és egész nap csak a tanulással foglalkozok. Ezzel én vagyok az iskola legjobb tanulója ,mindenben százszázalékosan teljesítek és büszke is vagyok magamra. De egy kis szórakozás, akkor is hiányzik az életemből. Nem úgy élek mint az átlagos gyerekek. A nagy házunkban, mert mi ezt megtehetjük, egyedül tanulok és csak tanulok, hogy megtartsam az elvárt szintet.
Az iskolához érve, egyre több gyerek gyűlt össze az udvaron. Ez a találka hely mindenki számára. Itt várják meg a barátjaikat vagy barátnőjüket, s együtt mennek be az épületbe, mikor meghalják a csengő hangját. A felsőm ujját kezdtem el piszkálni, s beléptem az iskolába.

Az igazgatóhelyettes asszony az aulában figyelte az érkező gyerekeket, s rájuk kiabált, ha valami olyat csináltak, ami neki nem tetszett. Lehajtott fejjel osonok a termem felé, s abban reménykedem, hogy ne szólítson meg.
-Miss Washington, kérem várjon egy percet! -szólalt meg. A francba, miért kellett észre vennie!? A nevem hallatán megtorpantam, majd egy mosolyt erőltettem az arcomra és az igazgatóhelyettes asszony felé fordultam.
-Tessék Mrs. Smith!-álltam meg előtte.
-A vizsga eredmények megérkeztek és örömmel tudatom Önnel, hogy ismét sikerült teljes pontszámot össze szednie, szóval ebben az évben is Ön az iskola legjobb tanulója! -mosolygott rám. -Gratulálok!
-Nagyon szépen köszönöm! -mosolyogtam rá, habár ez a hír nem lep meg. Tudom, hogy jól teljesítek.
-Viszlát! -köszöntem el, majd újra a terem felé vettem az irányt.

Sziasztok :) egy újabb történettel jelentkezem :)
Remélem tetszeni fog
Jó olvasást :D