Damnit, Clifford

6.rész

Az iskola végeztével felhívtam a szüleimet, hogy nem megyek haza, mert iskolai feladatot kell csinálnom. Michael-lel nem beszéltem reggel óta, szóval azt se tudom, hogy hol találkozunk vagy hogy esetleg meggondolta e magát.

A szekrényemből kivettem a táskám, majd kimentem az épületből, s kint vártam Michael-re. Már idegesen dobogok a lábammal. Már jó ideje várok rá, s még mindig nem jött ki. Hol lehet ez a gyerek? Gondolhattam volna, hogy nem lesz belőle semmi, hisz nem az a fajta emberekhez tartozik, akik tényleg komolyan gondolják a dolgokat.

Épp indultam volna el, mikor hallottam, hogy valaki kijön az iskolából. Megfordultam. Michael lépet ki, s megállt mellettem.
-Hol voltál? Tudod mennyit vártam rád? -támadtam le.
-Bocs, de az igazgatóhoz kellett mennem. -mondta.
-Mégis mit csináltál már? -kérdeztem.
-Semmit csak pár iskolai szabályt mondott el. -mondta.
-Na mindegy, inkább menjünk mert nem érek rá egész nap! -mondtam, s elindultam elôre. Lefordultam, majd észre vettem, hogy Michael nem követ.
-Te mégis mit ácsorogsz? Haladjunk már!-fordultam felé.
-Öh.... arra lakom! -mutatott a másik irányba. Ch.... sikerült mégegyszer leégetni magam elôtte.

Nagy sóhaj után elindultam felé.
-Akkor maradj mellettem, mert nem tudom, hogy merre laksz. -mondtam neki és elindultunk. Ő végig mellettem maradt. Csendben mentünk a házáig, aminek nagyon is örültem mert nagyon nem volt kedvem hozzá.

Egy kisebb ház előtt álltunk meg, s közben kinyitotta az ajtót.
-Gyere!-invitált be. Beléptem a házba, ami elég otthonos volt, kicsi, de mégis kellemes kisugárzású. Nem úgy mint a miénk. Egy óriás ház három emberre és el is lehet benne tévedni, olyan nagy a házunk.
-Kérsz valamit? -nyitotta ki a hűtőt.
-Köszönöm nem! -ráztam meg a fejem. Becsukta a hűtőt,s elindult, engem magával húzva.
Ettől egy kicsit zavarba jöttem és most az arcom biztos piros árnyalatba pompázik. Még sose voltam így egy fiúval sem, de ő már az első pillantaban megfogott. Ezt lehet nevezni szerelem első látásnak? Ah, inkább nem nevezném így, mert bármennyire megfogott a külsejével és azzal a szívdobogtató mosolyával, akkor is utálom.

Beléptünk a szobájába. Majd becsukta utánam az ajtót. Körbe néztem a szobájába. Hm... nem az a tipikus fiú szoba, ez túl rendezett volt ahoz képest. A banda poszterek a falon díszelgettek, elég látványosan. A sötét színû bútorok nagyon jól mutattak, az amúgy is sötét árnyalatú szobában. Alaposan megnézve a szobát, megpillantottam egy gitárt a sarokban hevert.
-Gitározol?-mutattam a sarokban pompázó hangszerre.
-Igen, már egy jó ideje!-mosolyogta el magát.
-Szabad? -kérdeztem egy kis mosolyt elejtve. Ő csak mosolyogva bólogatott, hogy nyugodtan. Én boldogan nyúltam a hangszerhez, ami úgy díszelgett a sarokban, mintha azt várta volna, hogy valaki a kezébe vegye és játszon rajta. Megpengettem a húrokat, s az a gyönyörû hang, ami kijött a gitárból egyszerűen elmondhatatlan, olyan gyönyörű. Kellemesen cseng újra és újra a fülemben a dallam, amit játszok. Imádom a hangját, nagyon gyönyörû.