Damnit, Clifford

10.rész

A tanár lépett be a terembe. Le dobta az asztalra az osztály naplóját,majd az asztalnak dőlve nézett körül az osztályon.

-Jó reggelt! Remélem Mr. Clifford hogy készült az órámra! Ma írja meg azt a dolgozatott, amit múlt órán írtak a többiek, de Ön úgy tisztelte meg az órámat, hogy késett! - jött felénk egy papír darabbal. Michael-re néztem, akin az idegesség lett úrrá. Ez a látvány mosolyra húzta a számat.
Elé rakta a papírt, majd vissza sétált az asztalhoz.

-A többiek nyissák ki a múlt órai anyagnál és tanulmányozzák, mert amilyen dolgozatott produkáltak itt nekem, az borzalmas. -mondta. Erre mindenki elővette a könyvet, majd ki nyitották.

Michael-re néztem, aki értetlenül figyelte az előtte heverő papírt. A fejét felém fordította és könyörgő tekintettel nézett rám. Én büszke mosollyal az arcomon meg ráztam a fejjem, hogy én biztos nem segítek neki. Majd hátra dőltem a székemben. Michael egy sóhajt hangoztatva újra a papírra szegezte tekintetét.
Pár perc múlva, nem tudom miért, újra rá néztem a mellettem lévő fiúra. Ő erősen koncentrált az ures papírra. Ah... hogy lehet valaki ennyire hülye? Hisz a legegyszerűbb anyagból kell írnia. Meg sajnáltam, látván a küszködését.
Közel hajoltam hozzá, majd meg súgtam az első választ. Néha átkozom Istent, hogy ilyen kedves természettel áldott meg.
Michael ledöbbent tekintettel nézett fel rám.
-Írjad már! -szóltam rá halkan.
Épp hogy ki mondtam a szavak már írta is a papírra a helyes válaszokat. Már a kérdések felénél tartottunk, mikor Michael lerakta a tollat a kezéből, majd felállt és a tanár asztalára helyezte. A tanár elvette a lapot, majd olvasni kezdte.

Miután Michael vissza ült a helyére csak egy kérdő pillantást vetettem rá.
-Ha ötös lenne az nagyon feltűnő!-kuncogott fel.

-Mr. Clifford a válaszok helyesek!-kezded bele a mondandójába.-De mivel nem óhajtott a többi kérdésekre is válaszolni így ez csak egy hármas! -firkantotta fel a papírra az érdemjegyet.
-Miss Washington!-a nevemet hallva mindenki az irányomba fordult, kíváncsian. -Remélem nem segített a kedves padtársának!-nézett rám a tanár sejtelmesen.

-Nem tanárnő, nem segítettem neki!-hazudtam. Bár a szüleim arra tanítottak, hogy soha semmilyen formában ne hazudjak. De ma mégis megtettem. Soha nem hazudtam, de ahoz hogy megvédjem a tanárok bizalmát felém, muszály volt meg tennem. Erős lelkiismeret-furdalás nyomasztotta a lelkemet, mihelyst ki mondtam a hazug szavak.

-Rendben, hiszek Önnek! -zárta le ennyivel a témát.
-Köszi! -bökött oldalba.
-Szívesen!-rá se nézve mondtam ki a szót.
-Ki javítottam a dolgozatokat. Gondolom nem kell újra megemlítenem, hogy milyenre sikeredtek! -mondta és gyorsan ki osztotta őket. Én rá se nézve tudtam már az eredményt, hibátlan.
Megszólalt a csengő. A dolgozatot gyorsan ledobva a tanári asztalra mentek ki a teremből és egyenesen a mosdó felé vettem az irányt. Muszály lenyugtatnom magam. Utálom hogy hazudtam. Ma megszegtem egy fontos szabályt a családunk köreiben. Azzal, hogy hazudtam.