Damnit, Clifford

5.rész

*Michael szemszöge*

A nap hamar eltelt, de hamarabb is vége lehetett volna. A szekrényemhez sétáltam, hogy kivegyem belőle a cuccokat, mikor megláttam Sophia-t, aki épp vette ki a táskáját a szekrényből. Oda sétáltam hozzá, s a szekrényre támaszkodtam és vártam, hogy észre vegyen. Becsukta a szekrény ajtaját, majd hirtelen kitáguló nagy szemekkel meredt rám.

-Hát te mit akarsz itt?-kérdezte kicsit se kedvesen. Biztos még a ebédnél történtekről rágódik.

-Tudod a tanár adott ki feladatot, ha nem emlékeznél rá!-mosolyogtam rá. Grimaszolt az arcával, majd a táskáját egy laza mozdulattal feldobta a vállára.

-Hogyne emlékeznék rá, sajnos. Hisz a legrosszabb dolog az volt, amit nem felejtek el, hogy te lettél a párom! Egyáltalán minek ültél oda, normálisabb párt is kaphattam volna nálad!?-mondta.

-Esetleg holnaptól már elkezdhetnénk!-mondtam az ötletem. Ő elgondolkodott, majd sóhajtott egyet.

-Rendben, akkor iskola után jó lesz neked?-kérdezte, majd egy félmosolyt fedeztem fel arcán.

-Oké, és akkor nálunk csináljuk.-

-Rendben, de most ha megbocsájtasz, mennem kell, szia!-intett, majd elindult a kijárat felé.

Végig néztem, ahogy eltűnik látó körömből, majd én is kivettem a szekrényemből a szükséges dolgokat, s útnak indultam.

Mikor kiértem az iskolának nevező börtönből, Luke csatlakozott hozzám.

-Bejön neked a Washington lány?-kérdezte nevetve.

-Fogd be Hemmings, van neve is!-ütöttem vállba.

-Igen tudom, amúgy nem rossz csaj.-kacsintott.

-Holnap ráérsz? Elmegyünk a haverokkal kicsit szórakozni és azt akarjuk, hogy te is gyere!-váltott témát.

-Nem érek rá, majd máskor.-mondtam, majd gyors léptekkel ott hagytam a szőkét.

SzÍvesen elmennék velük, de már megbeszéltem Sophia-val, hogy elkezdjük a prezentációt. Na jó, ezt fura magamtól hallani! De ebben a lányban van valami, ami nagyon is megfogott és megszeretném jobban ismerni. Ő teljesen más, mint a többi. Eddig egy lány se érdekelt csak pár alkalomra kellettek, de ő érdekel.

*Sophia szemszöge*

Ma is fáradtan lépek be a suli épületébe, ahol a dákok tömkelege mászkál ki-be az épületből. Lassú apró léptekkel sétálok a szekrényemhez, majd a kódot beütve nyitom ki. Bele teszem a táskám, majd Michael jelenik meg mellettem.

-Hát te meg mit akarsz itt már megint?-kérdeztem. Nagyon nem csÍpem ezt a gyereket.

-Itt a szekrényem.-mosolygott, majd ő is kinyitotta és berakta a cuccait. Szem forgatva indulok meg, mikor belebotlok a cipőfűzőmbe, s rohamos gyorsasággal közeledek a padlóhoz. Már a lelki szemeim előtt lejátszódott a nagy esésem, de egy erős kart éreztem a derekamon, ami megtartott, ezzel megvédve a nagy esésemtől. A megmentőm felé fordultam, s Michael mosolygós arcát láttam meg először. Gyorsan eltávolodtam tőle, majd megigazÍtottam a felsőm, ami félre csúszott.

-Kö..köszönöm!-motyogtam, s zavaromban elindultam a terem felé, ahol kezdődik az órám. Majd azt vettem észre, hogy Michael követ. Megálltam, s felé fordultam.

-Miért követsz? kösz, hogy megfogtál, de nem fogok elesni ne aggódj!-förmedtem rá.

-Mi van? Én csak megyek órára. Tudod osztálytársak vagyunk!-mondta. KÍnomban felnevettem.

-Oh!-ennyi jött ki a számon, s újra elindultam. Na ez nagyon gáz volt. Teljesen leégettem magam most előtte. most már nem nagyon merek a szemébe nézni. Mégis hogy lehettem ekkora hülye? Teljesen ciki vagyok.

Sziasztok! Csak megszeretném köszöni a vote-kat, nagyon köszönöm :D