Damnit, Clifford

9.rész

*Michael szemszöge*

Reggel a nap világító fényére keltem, ami már lassan kiégedte a retinámat. Lerugtam magamról a takarót, majd kimásztam belőle. A szekrényen heverő telefonomhoz nyúltam, majd megnéztem az időt. Miután örömmel tudatosult bennem, hogy bőven van még időm,  ezért lassan sétáltam be a fürdőbe.

Elvégeztem a napi teendőimet, majd vissza feküdtem az ágyba. Mivel elaludni nem tudtam ezért a telefont kezdtem el nyomkodni. Felnéztem a közösségi oldalakra, majd eszembe jutott Sophia. Rá kerestem facebookon, majd mikor megláttam be is jelöltem. Végig néztem a képein, nem volt neki sok, ahogy elnézem nem is szokott ki irogatni semmit. Kicsit mintha zárkózott lenne! Nem tudom pontosan, de azt tudom hogy meg kell ismernem, sok titokzatosság van benne, amit nekem meg kell tudnom.

Gondolataim elrendezése közben az időre pillantottam, majd egyből fel pattantam. El kell indulnom. Le sétáltam a lépcsőn, majd a cipőmet magamra kapva vettem kifelé az irányt.

Nagy léptekkel vettem az utakat, míg az iskola elé nem értem. Megpillantottam Sophia-t, aki ugyanúgy mint én a bejárat felé halad. Végig a háta mögött mentem, de mikor kinyitotta az ajtót elé álltam, így én hamarabb bejutottam mint ő. Hogy miért csináltam ezt? Hát azért hogy idegesítsem őt, mivel tisztában  vagyok vele,  hogy az ilyen embereket mint ő, legjobban a tudatlanság és az illetlenség idegesíti.

-Kicsit sem vagy udvarias! - kiabálta utánam. Elmosolyodtam. Mintha megsem hallottam volna mentem előre és intettem neki.
A terembe érve elfoglaltam a helyem, s a lábamat az asztalra raktam és kényelembe helyeztem magam, majd lecsuktam szemeimet,  ezzel mutatva ki az érdektelenségemet. Habár igenis érdekelnek dolgok. A zene és nem tudom miért de Sophia. Ez a két dolog,  jelen időszakomban érdekel. Senki és semmi más.

Pár perc pihenés után a lábamon két kart ereztem, amik lelökték a lábaimat a helyéről. Erre kinyitottam a szememet, majd Sophia mérges pillantásával találtam szembe magam.
-Ez nem valami kocsma. Ez egy iskola! - förmedt rám.
-Kit érdekel? - kérdeztem meg miután leült mellém.
-Ch..  Ezt az érdektelenséget! Ezzel csak magadat minősíted. De ha ez neked jó! Én már a sírba ásnám magam a te helyedbe. - nézett rám. Már a tekintete villamokat szórt rám. Csak úgy megjegyzem nagyon aranyos ha mérges.
-Nyugi cica! - mosolyogtam rá.
-Nem vagyok állat! Ember vagyok! - mondta, majd a tanár állított be a terembe.
-Jó reggelt! Remélem Mr. Clifford hogy készült az órámra! Ma írja meg azt a dolgozatott, amit múlt órán írtak a többiek, de Ön úgy tisztelte meg az órámat, hogy késett! - jött oda és kiosztotta a dolgozat papírt.

Fu... basszus totálisan kiment a fejemből. Mégis ki az aki eszébe tartja ezt a hülye tantárgyat? Egyre jobban utálom a fizikát.
Most mit csináljak? Még kinézni se tudom, mert meg sincs a vázlat.