Damnit, Clifford

4.rész

A csengő hallatán lassan össze pakoltam a cuccom, majd felálltam, s egy laza mozdulattal a válamra dobtam a táskám és kimentem a teremből. Az ebédlőbe vettem az irányt, mikor Emily csatlakozott hozzám.
-Hallod ez a Michael gyerek nem rossz. -szólalt meg.
-Biztosan, de neked barátod van! -néztem rá nagy szemekkel.
-Persze, tudom. Nem is akarom, de attól még helyes.-mondta, majd béléptünk az ebédlőbe.

Az ebédlőben már a diákok tömege állt a pult előtt, ahol ki lehetett kapni az ételt. A nagy sort látván, inkább úgy döntöttem, hogy nem ebédelek, s folytattam utam Emilyvel. Aki a pasija felé vette az irányt. Mikor oda ért a karjaiba ugrott én meg szerényen megálltam előttük és köszöntem a többieknek.

-Sziasztok! -mosolyogtam rájuk, majd leültem hozzájuk.
-Na mizu, Washington?-kérdezte Ashton, miközben magába tömte az ebédet.
-Hallom újra a legjobb tanuló lettél! -mosolygott Luke.
-Igen. -válaszoltam egyszerűen.
-Szia Washington! -köszönt Calum, mikor befejezték a nyalakodást Emilyvel.

Nincs nagy baráti köröm, sőt jobban mondva nincs is egy barátom se. Néha szoktam velük lenni, s beszélgetni, de nem vagyunk barátok ,még Emilyvel sem. Nincs időm ilyenekre, mert erőssen kell koncentrálnom a tanulásra. Az sokkal fontosabb, mint barátokat szerezni vagy épp velük foglalkozni. Végülis ezt mondják a szüleim. Ha engem kérdeznének erről a véleményről, nem tudnám rá a választ. Ugyanis foggalmam sincs, hogy melyik a fontosabb, de talán a tanulás kicsivel fontosabb. De mindenkinek más véleménye van erről.

-Ti láttátok már az új fiút?-kérdezte Luke.
-Osztálytárs!-mondtam neki.
-Nagyon jó fej! -mondta Calum.
-Hát én......-kezdtem bele a mondani valómba, mikor az emlegetett ült le elém és megszakított a mondandóm.
-Miről van szó? -kérdezte, majd rám nézett.
-Épp rólad beszéltünk.-mondta Emily Calum ölében ülve.
-Oh, ennyire híres lennék? -mondta, de a tekintetét nem vette le rólam. Ez egy kicsit zavarba ejtő számomra.
-Ne hidd azt, hogy menő lennél! -könyököltem rá az asztalra.
Erre csak elmosolyodott.
-Nehogy vitába szállj vele. Hisz ő a suli legkiválóbb tanulója! Nem igaz Washington? -szólalt meg Ashton.
-Áh, szóval te vagy az a stréber, akitől minden tanár odáig van! -nézett tovább.
Össze húztam szemeim erre a mondatára.

-Az efféle értelmileg korlátolt, kinek az IQ szintje a földdel ütközik és valójában nulla világlátással rendelkező emberektől kapok hányingert. -vágtam neki vissza. Erre mindenki nagy újongásba kezdett én meg büszkén mosolyogtam az előttem ülő emberre.
-És mi van ha pont egy ilyen emberbe leszel szerelmes? -kérdezte, s közelebb hajolt.
-Hát az nem fog megtörténni. -mondtam.
-Na majd meglátjuk, kislány! -kacsintott rám.
Teljesen zavarba jöttem tőle, ahogy rám néz és mosolyog. Lehajtottotam fejem, hogy ne lássák pirosló arcom. Majd egy kis kuncogást hallottam, s a csengő hangja mentett meg.

Gyorsan felálltam és kirohantam az ebédlőből egyenesen a terem felé, ahol kezdődik majd a következő óra.
Hogy lehet valaki ennyire...... áh, nem is találok rá szavakat.
Most magára utalt, azzal a szerelmes üggyel vagy csak úgy mondta? A terembe érve egy nagy sóhaj után leültem a helyemre, s a gondolatom végig Michael fele kalandozott. Mindaddig, míg a tanár hangja ki nem zökkentett a gondolataimból.

Elővettem a könyveket, s oldalra fordultam. Hirtelen Michael jelent meg szemeim előtt, aki nyugodtan ült mellettem. Annyira megijedtem, hogy majdnem le estem a székről. Ez mégis mikor ült le ide?
- Remélem nem baj, hogy ide ültem!-mosolygott. A mosolya olyan gyönyörű volt, hogy eltudtam volna néznie egy ideig.
-De nagyon is baj! -mormogtam hogy a tanár meg ne hallja.

-Sophia és Michael, kérem fejezzék be a beszélgetést! Köszönöm. -szólt ránk a tanár.
-A következő házi feladat, amire jegyet is kaptok, az páros feladat lesz. Mindenki a saját padtársával fog párban lenni. Mindenkinek egy prezentációt kell készítenie, a mai anyag egy részérôl. Ezt jövô hétre kérem!-mondta a tanár.
Jajj, ne! Miért pont ő? Nem akarok vele lenni egy párban. Ez már nekem a vég.