Egy Perc Boldogság [BEFEJEZETT]

Második rész ~ Engedj el!

A rongyra valamilyen bódítószer volt öntve, ugyanis nem sokkal később elájultam. Nem éreztem semmit, csak azt, hogy az a személy felemelt a vállára és elvitt onnan.

Mik ezek a hangok? Zene?
Lassan kinyitottam a szememet és egy koszos helyen találtam magam. Nem tudom pontosan hol voltam, de nem voltam egyedül.
- Hahó! Van itt valaki? - tapogatóztam a sötétbe és hirtelen egy lábhoz értem.
- Hé! Fent vagy?
Mocorogni kezdett én pedig automatikusan hátrálni. Félek... nagyon félek.
- Ah... hol vagyok? - szólt mellőlem egy fiatal női hang.
- Jézusom, de jó. Jól vagy? - kérdeztem és újra nyúlkálni kezdtem a sötétbe.
- Ki vagy te? És miféle helyen vagyunk?
- Fogalmam sincs.
Felálltam és akkor vettem csak észre, hogy egy tárolóban voltunk. Körülöttünk csupa benzinszag szivárgott és alattunk is feltehetően az folydogált.
- Miért érzem úgy, hogy bármelyik pillanatban meghalhatunk?
- Mert így is van. - válaszoltam és saját szavaimtól kirázott a hideg.

Már egy ideje ott lehettünk, mikor valaki benyitott és feloltotta a lámpát. A fény miatt el kellett takarnom az arcomat, mert szinte fájt a világosság.
- Hát felébredtetek? - kérdezte egy mély férfi hang.
- Miért vagyunk itt?
- A helyedben nem pofáznék, hanem örülnék, hogy még élek.
Nagy nehezen elvettem a kezemet az arcom elől és szemügyre vettem a pasast.
Zöldes haja kiemelte fehér bőrét és fekete szemét. Termete ugyan nem volt olyan hatalmas, de idomai kiérdemelték a félelmet. Arcáról semmilyen érzelem nem tükröződött, csak az undor ahogy ránk nézett.
- Gyere picikém. A nagyúr már vár. - húzta félmosolyra száját, majd megragadta Yora karját és kifelé kezdte vonszolni őt.
- Hagyd őt békén! - kiáltottam rá, ő pedig visszanézett rám.
A lányt odaadta az ajtóban álló magas, szőke hajú személynek - ők elmentek - elrablóm pedig lassan közeledett felém.
- Szóval hagyjam őt békén...
- I-igen. Engedjetek el! Semmi hasznotok nincsen belőlem. És úgyis megtalálnak...annak pedig nem lesz jó vége. - mondtam, s közben remegtem.
- Ah... méghogy nincs hasznunk belőled... ezt majd akkor mondd édes, ha már mind a hetunk előtt letérdeltél.
- Miről beszélsz?
- Haha, pontosan arról, hogy mivel feldühítettél muszáj leszek megbüntetni téged.
Felemelt a karomnál fogva és letépte rólam a felsőt, majd újra visszataszított a földre.
- Hány éves is vagy? 21? 22?
- Semmi közöd hozzá!
- Minek is kérdezem... az arcodon látom, hogy egy évvel múltál 18... a szagodból ítélve pedig még nem jártak a lábad közt. - mondta gunyorosan, közben a felsőmet gyűrögette a kezébe.
- Ne gyere közelebb!
- De ne aggódj! Ezen nagyon könnyen tudunk segíteni. - nyalta meg ajkait.
Mindkét karomat megfogta és felállított. Kezeivel fogdosni kezdett én pedig telibe arcon köptem. Mérhetetlen düh gyülemlett benne, de ezt arcára nem ültette ki. Csupán a szorításából és levegővételéből tudtam erre következtetni.
- Leszarom a szabályokat és itt helyben úgy megduglak, hogy 2 napig azt sem fogod tudni, hogy ki vagy.
Ledobott a földre és nadrágjából kezdte húzni fekete vastag övét.
- Most majd megtanulod, hogy hogyan kell viselkedni, ribanc.
Ledobta mellém súlyos övét, mely hangosan csattant a fejem mellett.
Hirtelen hangos és lassú lépteket hallottam a bejárat felől.
- Yoongi. Megszegnéd a szabályaimat? Tényleg ennyire merész lennél?
- Már megyek is... - emelte fel idegesen övét, majd lassan elment a "megmentőm" mellett.
Egy fekete hajú, izmos és magas férfi állt előttem hosszú köpenyben. Alatta nem volt semmi, csupán egy alsónemű.
- Mit akartok tőlem?
- Fel van vágva a nyelved, kicsim.
- Engedjetek el!
- Úgy látom még rám sem hallgatsz. De... majd megtanulod, hogyan kell tisztelni itt a Legfőbbet. - hangoztak a szavak, s szinte a semmiből mellém termett és olyan helyen ütött meg, hogy menten elájultam.