Egy Perc Boldogság [BEFEJEZETT]

Huszonötödik rész ~ Alvilági túra

- Akkor... kezdhetjük.
Félelmetes légkör telepedett a helyiségre, ami nagyon is nyugtalanított.
Hűvös lett a hátamon pedig futkosott a hideg...
Jungkook megfogta a kezem és aggódóan nézett rám. Tudom, hogy nagyon félt, de ez elkerülhetetlen.
- Nem hagyhatsz itt! Nem halhatsz meg megértetted? - mondta.
- Nem hagylak el. Soha!
Minhyuk és Buriji és aggódva néztek felém ami jól esett, mert tudtam, hogy számítok nekik.
- Gyere velem, Hana. Sietnünk kell! - szólt Hanbin.
Jungkook még mindig a kezemet fogta és el sem akarta engedni. Semmi más nem érdekelt abban a pillanatban, csak az, hogy ott volt velem. A jelenléte többet jelentett nekem bárminél.
Hanbin egy gyertyákkal kivilágított helyiségbe vitt, ahol mindenféle csontváz hevert furcsa jelekkel ellátva. Középre egy kör volt felfestve, körülötte csontok és gyertyák.
- Lépj be a körbe. De csak te, Ő nem mehet veled.
Jungkookra néztem, ki érzelmeivel vetekedett, de végül elengedett. Szemeimbe könnyek szöktek, ahogy az övébe is.
- Szeretlek. - suttogta én pedig visszarohantam, hogy egy - talán - utolsó csókot leheljek ajkaira.
Elváltam tőle, majd Hanbin utasítására beléptem abba a körbe és próbáltam erős maradni.
- Feküdj le! Hunyd be a szemeidet és koncentrálj! - mondta, majd fura halandzsákat kezdett motyogni.
Úgy tettem ahogy mondta és behunytam szemeimet, majd erősen koncentrálni kezdtem arra a helyre, ahova épp menni készültem.
Hirtelen Hanbin elhalgatott és minden sötét lett. Hideg volt és förtelmesen büdös... a talaj alattam nedves volt, ragadós és meleg. Mi ez? Vér? Igen...kétségtelenül. A szagából ítélve biztosan az volt.
Felkeltem arról az undorító helyről és a kezeimről csurgott a friss vér. De egyszerűen felfordult a gyomrom... szóval ilyen lenne ez a hely? Ezt érdemlik a rosszak?
Messzebbről furcsa hangokat kezdtem hallani, ezért elindultam, de még mindig nem láttam semmit a sötét miatt.
Egy ideig így baktattam, viszont később egy kis fényt véltem felfedezni.
Elindultam felé, de a talaj omladozni kezdett a lábam alatt és forró, lüktető láva folyt alattam. Féltem. De még hogy...
Futni kezdtem a fény felé, s mikor közelebb értem hozzá észrevettem, hogy egy ajtón keresztül áramlik. Gyorsan befutottam és magamra csuktam azt az ajtót.
A félelemtől még a szememet sem bírtam kinyitni... egy darabig remegő kézzel szorítottam a kilincset, de az okát nem tudtam.
- Hana? - hallottam egy férfihangot magam mögül.
Hátrafordulva egy fekete hajú, szakállas, magas, igen jóképű férfit véltem felfedezni magam előtt.
- Ki maga? Hol vagyok?
- Én vagyok az, kicsim. Apu. - lábadtak könnybe a szemei és kitárta karjait.
- Te vagy? - képedtem el és úgy tűnt a sírás ma sem került el engem.
- Gyere ide. - mondta én pedig fogalmam sincs miért, de odafutottam hozzá és szorosan öleltem magamhoz.
Utáltam magam miatta, de jó érzés volt megölelni azt az embert, akinek az életemet köszönhetem.
- Mit keresel itt? Ugye nem...
- Nem. Más dolog miatt vagyok itt. - mondtam és elhúzódtam tőle.
- Nem értelek... mi a baj?
- Miért tetted azt a sok szörnyűséget? Miért bántottad Jungkookot?
Szavaim bombaként érték őt és hátrálni kezdett tőlem. Szemében félelem és düh gyülemlett fel, ami egy kicsit sem tetszett. Talán rájött volna, hogy miért merészkedtem ide?
- Én nem bántottam senkit. Jungkook volt az, aki mindent tönkretett. - szólt aljasan és leült a fotelébe.
- Mindketten tudjuk, hogy ez nem igaz. Mondd el, miért tetted?
- Ha ezért jöttél vissza is mehetsz! - intett kezével az ajtó elé, honnan még mindig az omladozás hátborzongató hangjait lehetett hallani.
- Nem tehetem. Anélkül nem megyek el. - suttogtam, s pirosan villogó szemeibe néztem.
- Ki változtatott át?
- Mit érdekel?
- Jungkook volt az?
- Hol a doboz?
- Ő VOLT AZ?
Hangja megrémisztett és betöltötte azt a pici helyet.
- Nem. Nem ő változtatott át...
- Akkor valamelyik talpnyalója?
- Igen.
Nagyot sóhajtott és fogait csikorgatva markolt bele a fotelja karfájába.
- Add ide a ládát! - folytak a könnyek az arcomon és a hangom kezdett elmenni.
- Mit akarnál te azzal? Fel sem tudnád nyitni... - kezdett nevetni.
- El fogom pusztítani!
- Ugyan miért tennéd? Nem vágysz nagyobb erőre? - állt fel és felém kezdett sétálni.
- Én nem vagyok olyan, mint te...
- Igen? Én a helyedben nem hinnék el mindent olyan vakon annak a nyomorult vérszívó faszfejnek. - megrágta, majd kiköpte a szavakat, amikkel Jungkookot jellemezte. Undorító... meg akarom ölni!
- Talán neked kéne hinnem? Honnan tudjam, hogy egyáltalán az apám vagy?! - suttogtam még mindig.
A félelem kezdett elhatalmasodni rajtam, de Jungkookra és Minhyukra gondolva eltűntek a félelmeim. Most nekem kell őket megvédenem.
- Ugyan már Hana. Ha nem én lennék az, meg se találtál volna. - nevetett - Viszont válaszolj! Mire kell neked a láda? Honnan szereztél róla tudomást?
- Megtaláltam a naplódat.
- Áh, vagy úgy. Nagyszerű. - mutatott fel mutatóujjával a levegőbe és önelégült mosolya szétterült arcán.
- Kérlek! Add oda és akkor nem kell egyikünknek sem szenvednie.
- Jaj, kicsim. Most sem muszáj azt tenned. - jött közelebb hozzám és két kezével a vállaimra markolt. - A Legfőbb és a többi semmirekellő teletömte mindenféle hülyeséggel a fejed. Egy szavuk sem igaz.
- Nem tudod bizonyítani. - kezdtem keserves sírásba. Ez túl sok nekem... kinek higgyek? Kiben bízhatok meg? Létezik egyáltalán bizalom?
- Jungkook mindent rámkent azért, hogy rossznak állítson be engem a szemedben. A valódi célja az, hogy felvidd neki a ládát és ő majd szépen felhasználja a benne rejlő erőt és belőled is kiszívja az utolsó csepp vért is. - mondta, s közben körbe-körbe járkált körülöttem és a hajammal játszott.
- És én még őt utáltam azért, mert megölt téged... - hajtottam le a fejem és vettem egy nagy levegőt - az egyetlen aki utálatra és szenvedésre van kárhoztatva... - néztem szemébe - az te vagy.
- Vagy úgy. - hangja kezdett megváltozni és magas, jóképű alakja eltűnt.
Helyette egy hatalmas, fekete szörnyeteg lett belőle, kinek agyarai nagyobbak voltak nálam és szájában eleven tűz égett.

Hatalmas patái voltak, farka pedig hegyes, mint egy kés... mi Ő? Talán maga az ördög?
- Eddig türelmes voltam veled, de mostmár elég volt! - szólt démoni hangján és csapkodi kezdett hatalmas farkával. A szívem hevesen dobogott és Jungkookot akartam... de azonnal!
- Egy apa nem bántaná a lányát. - kiabáltam az előttem romboló szörnynek, ki hangosan kacagni kezdett.
- Ne nevettess! Te már rég nem vagy a lányom. Itt a pokolban megszűnnek ezek a dolgok. - csapott utánam és az eddigi szoba most ugyanolyanná vált, mint ahol először voltam.
A padlót ragadós vér borította, a falak lüktettek, és korom sötét volt.
Csupán apám vörös szemei és a szájában égő tűz engedte látni a körülöttem levő dolgokat.
- Most szépen megöllek és örökre itt ragadsz velem meg a többi söpredékkel. Élvezni fogod... minden nap addig fognak baszni, amíg magadnál vagy. - röhögött fel.
A könnyeim csak úgy folytak arcomon... a gondolatok keresztbe és kasul futkároztak az agyamban, és fogalmam sem volt arról hol lehet a láda.

Futni kezdtem és arra gondoltam, hogy az erőm talán itt is működhet, ha okosan használom.
Erősen koncentrálni kezdtem a ládára és behunytam a szemem.
Mikor kinyitottam egy egészen világos helyen ébredtem. Körbenéztem és egy üvegbúra alatt véltem felfedezni azt a tölgyfaládát. Halálosan megkönnyebbültem és odarohantam, hogy elvegyem. Felemeltem a búrát és már a kezemben tartottam a ládát, mikor Ha Neul rámtalált.
- AZONNAL TEDD LE TE RIBANC! - üvöltött rám én pedig ijedtemben tovább kezdtem szaladni, de utánam kapott.
Hegyes farka a hátamba állt és amint kihúzta elestem a földön a ládával a kezemben. Tehát vége? Eddig sikerült kitartanom? Hatalmas a fájdalom... de kicsit sem ér fel Jungkook hiányával.
Bárcsak utoljára láthatnám.
- HANAAAA! HOL VAAAAGY? HANAAA? - hallottam egy ismerős hangot.
Talán képzelődöm? Nem... Ő nem lehet itt...
Pár perccel később a hang alakot öltött és Jungkook jelent meg előttem. Kétségbeesett arccal futott felém...
- Hát nem megmondtam, hogy nem halhatsz meg? - ölelt magához.
- Te... tényleg... itt vagy?
Kérdésemre nem válaszolt csupán kezét homlokomra tette és valamit motyogott, de azt már nem értettem.
Érintésére behunytam a szemem... a testem könnyű lett... de a fájdalom nem múlt el.

- Hana... jól vagy? Ébredj! - hallottam elmosódva egy női hangot.
Buriji? Hát visszatértem? Sikerült?
Kinyitottam a szemem és Minhyuk állt felettem Burijivel.
- Hála az égnek. Jól vagy? - kérdezte Hyuk és magához ölelt.
- Ighen... Hahh... hol vhan Junghkookh? - még a beszéd is nehezemre esett a hatalmas fájdalomtól a hátamba.
- Most ne beszélj! Meg kell, hogy gyógyulj! - mondta Buriji.
- Hol. Van?
Minhyuk rám nézett és megfogta a kezem.
- Odaát van. Áment, hogy megmentsen... de még nem tért vissza...

☆♡☆♡☆♡☆♡☆♡☆♡☆♡☆♡☆♡☆♡

Sziiiasztok:)
Ez egy kicsit hosszúra sikeredett, de sebaj, jó olvasást nektek! ♡
És szeretném megköszönni a több mint 1K megtekintést. Sokat jelent😢❤
Ti vagytok a legjobbak!😍😍