Egy Perc Boldogság [BEFEJEZETT]

Tizenharmadik rész ~ Farkasverem

A Nap sugarai csak néhol világították meg testemet a hatalmas lombok miatt. Fogalmam sem volt hol vagyok, de az tuti, hogy nem abban az erdőben ami Szöul környékén van. Ez sokkal szebb és természetesebb. Mintha egy mesébe csöppentem volna és éppen meg kéne találnom a hét törpe házát.
Felkeltem és elindultam, hogy körbenézzek. Bár az még mindig nem fér a fejembe, hogy miért találták ki azt a mesét, hogy a vámpírok megégnek a napon vagy csillognak. Egyáltalán nincs ilyenről szó... inkább sokkal jobban esik, ha a napsugár a bőrömhöz ér... és jobban lehet értékelni azokat a dolgokat, amik egy normális embernek megadattak. Például ebben az esetben a normális fogak.... igaz, hogy visszahúzódik, de akkor is kellemetlen. A meleg bőr, a meleg érzékelése és a jóllakottság érzése.
Ha az ember vámpír folyton éhezik... nincs olyan pillanat, hogy ne kívánná meg a vért, vagy hogy ne hallaná meg hogyan csörgedezik a testben.

Ahogy továbbmentem furcsa jelenlétet éreztem és ázott kutya szagot. Mitől lehet?
Mikor mentem volna tovább egy fiú termett ott hirtelen a semmiből.
- Te vagy Jung Hana?
- Igen... de ki...
- Kövess! - mondta a fiú én pedig nem tudom miért de úgy tettem ahogy mondta.

Sötét és félelmetes helyeken mentünk keresztül, csontvázak és ijesztő állatok keresztezték az utunkat.
- Mikor é...
- Csshhh!
- Oké...
Furcsa érzésem kezdett erősebb lenni, mikor egy hatalmas barlang elé értünk. Áradt belülről a kutyaszag és a halál szaga.
- Lépj be! - mondta a kisfiú.
- Dehogy. Büdös van és... miért kéne megbíznom benned?
- Minhyukról van szó.
Amint kimondta a nevet bevágtam elé és meggondolatlanul törtettem előre. A bűz egyre erősebb volt, de már kezdtem megszokni. Egyszercsak fényt pillantottam meg és körülötte emberek ültek.
Mikor közelebb értem láttam, hogy kb 20 ember ül a tűz körül egy pár farkassal az oldalukon.
Közelségemre morgással és vicsorral reagáltak ami nem lepett meg. Gondolom nem csipázzák a vámpírokat itt.
- Te lennél Jung Hana a nagy Merionok utolsó leszármazottja? - hallottam egy rekedtes öreg női hangot mellőlem.
- Igen, én volnék. - válaszoltam és jobban megnéztem a mellettem álló személyt.
Fekete hosszú haja háta közepéig ért és színes szalagok díszítették. Arcát sebek és rajzok borították a ruhája csupán egy farkasprém volt.
- Üdvözöllek. Kang Min Jae vagyok. Minhyuk anyja. - nyújtotta a kezét.
- De én azt hittem...
- Ők csak átlagos emberek akiket ismerek. Megkértem őket, hogy tegyenek úgy mintha a fiam szülei lennének.
- Értem.
- Gyere beljebb.
Követtem őt és elvegyültünk a többi falkatag között. A farkasok körbeszaglásztak, az emberi alakban levők pedig jól megnéztek. Már bemutatás nélkül is tudták, hogy ki vagyok.
- Miért vagyok itt?
- Azért mert szükségünk van a segítségedre. - A segítségemre?
- Minhyuk miattad került bajba, úgyhogy neked kell megmentened őt.
Igaza van. Tényleg miattam került bajba...
- Minhyuk akkor keveredett bele ebbe az egészbe, mikor Jungkook betöltötte a Legfőbb szerepét. Szövetkezett velünk és mi mellette álltunk. De... túl önző volt ahhoz, hogy meg is tartsa ezt a szövetséget. Úgyhogy attól a naptól kezdve ellenségek vagyunk. - fejezte be, majd leült egy hatalmas fából készült székbe.
- De mi köze ennek hozzám?
- Mikor előkerültél a semmiből Hyuk azt mondta, hogy melléd szegődik, mint egy testőr, hogy megvédjen. Az apáddal jóba volt és bízott benne... de mikor rájött, hogy a fiam miféle lény elzavarta onnan. Így mikor kiderült, hogy meghalt a keresésedre eredt, de a Legfőbb előbb talált rád. Azután elválaszthatatlanok voltatok... ritkábban tért haza...
- Igen. Sokat voltunk együtt. - emlékeztem vissza azokra a boldog időre.
- Egy nap hazajött és azt mondta, hogy hamarosan megváltozik minden. Nem tudtam mire gondol amíg Jungkook el nem jött hozzánk.
- Junkook itt járt? - nyíltak tágra a szemeim.
- Igen. Azt mondta Minyhuk önszántából az oldalára áll és elhiteti veled, hogy miatta kerültél oda arra a helyre.
- De mi értelme volt ennek?
- Ne kérdezd lányom. Fogalmam sincs. De... te már nem vagy ember. Ki változtatott át?
- Jungkook egyik társa... - emlékeztem vissza az esetre. A nyakam még mindig égett azon a ponton, ahol V megharapott.
- Szóval nem a Legfőbb volt?
- Nem... de ez miért fontos?
- Azt hittem ő fog átváltoztatni bosszúból. De ezek szerint tévedtem. - arca egy kicsit idegessé vált... de vajon mitől?
- Viszont... az oka annak, hogy itt vagy az Minhyuk eltűnése. Megígérte, hogy eljön, miután lerendezte az ügyet Jungkookkal. De nem tért vissza.
Nem tudtam, hogy elmondjam-e neki, de nem teszek jót senkinek ha eltitkolom előle.
- Minyhukot... megharapták. - mondtam halkan, mire a farkasok vonyítani kezdtek és körém nyűltek. Min Jae teljesen lesápadt és felállt a székből, majd felém kezdett sétálni.
- Ki volt az?
- Én! - hallottam egy ismerős hangot a hátam mögül.
- Jungkook? - kérdezett vissza Min Jae könnyes szemekkel és nekirontott.
- MIÉRT TETTED? SEGÍTENI AKART NEKED... AKKOR MIÉRT HARAPTAD MEG, TE SEMMIREKELLŐ VÉRSZÍVÓ. - üvöltött, s közben mellkasát és kezeit ütögette.
De Jungkook arca nem tükrözött semmit... csupán engem figyelt és néhányszor beleszippantott a levegőbe. Mostanra már biztosan rájött, hogy én is átváltoztam.
- A fiad önszántából jött el hozzám és önszántából vetette alá magát nekem. - mondta hidegvérrel Kook.
- Hazudsz! Nem tenne ilyet! - zokogott még mindig Minhyuk anyja.
- Akkor kérdezd meg magad tőle.
Min Jae a bejárat felé fordította fejét, majd rohanni kezdett a közeledő személy felé.
Mikor megállt és megölelte anyját a könnyeim folyni kezdtek. Hogy lehet, hogy életben van? Hiszen... Jungkook megharapta őt és kiszívta a vérét.
- Minhyuk? - esett ki a számon és az említett fiú keserves mosollyal az arcán fordult felém és nézett a szemembe.
- Sajnálom. - suttogta és egy-egy könnycsepp csurgott végig arcán.