Egy Perc Boldogság [BEFEJEZETT]

Huszadik rész ~ Belső vallomás

- Az nem lehet!
Hirtelen rossz érzés kerített hatalmába és Jungkook lebegett a szemem előtt. Miért? Miért pont ő?
- Gyorsan kell cselekednünk.
- Körülbelül mennyi időnk van? - kérdeztem, s közben ujjaimat tördeltem.
- Egy hónap. De az a legmaximálisabb idő. - hajtotta le Minhyuk a fejét és szóra nyitotta a száját, de végül nem mondott semmit.
- Mi az? Látom, hogy mondani akarsz valamit. Ez nem minden, amit tudnom kell?
- Izé... Jungkook is kelleni fog.
- Mi? - kérdeztem vissza hirtelen sikítós hangon.
Szinte saját magamon nevetni támadt kedvem. Mi a picsa van velem? Mióta elment csak körülötte forog az agyam.
- Mert ha nem térnél vissza ő visszahozhat.
- De...
- Semmi de. A tekintetedből látom, hogy minden egyes másodpercben rá gondolsz. - állt fel az ágyról és otthagyott a szobába.
- EZ NEM IGAZ! - kiabáltam utána.
Hogy érezte meg?
De ez nem szándékos. Egyáltalán nem áll szándékomban rá gondolni, de egyszerűen nem megy. Próbálom utálni... esküszöm keményen próbálkozom, de mindig arra jutok, hogy nem megy. Nem tudom utálni őt... bármennyire is próbálom.

Kimentem Minhyuk után. Épp limonádét készített mindkettőnknek, mikor megcsörrent a mobilja.
- Hallo? ... Igen, itt vagyok. ... Jól van. ... nem. ... tudod, hogy nem tenném. ... mondtam neki ... igen, egyfolytában ... jó ...
Ezzel lerakta.
- Ki volt az?
- Jungkook.
- És mit akart?
- Csak annyit, hogy itt vagyok- e nálad és hogy jól vagy-e. - mosolygott és megsimogatta a fejemet.
- Minhyuk én nem úgy... úgy értem nem... szóval nem akarlak megbántai.
- Hana... ezzel semmi gond nincsen. Ha érte dobog a szíved én megértem és elfogadom. Nem kell bocsánatot kérned az érzéseid miatt. - tette le elém a hideg folyadékot.
- Nem érzek iránta semmit. Csak... belül... - mutattam a szívemre - csak belül gondolok rá.
- Édes... ha a szíved az övé az épp elég. Fogadd el, hogy szereted és minden sokkal könnyebb lesz.
- Nem tehetem. - hajtottam le a fejemet.
- Miért? - nyíltak tágra szemei.
- Mert nem szerethetek egy olyan embert, mint Jungkook. Az apám megkínozta őt és szenvedést okozott neki. Ha mi ketten együtt leszünk az nem vezethet boldogsághoz. - ittam bele üdítőmbe.
- Rosszul nézed a dolgokat. Ha egy kicsit is... - kezdett magyarázni, de szám elé tettem az ujjamat.
- Csshh! Ne beszéljünk erről többet. - vágtam egy komoly fejet, majd újra inni kezdtem.
- Ezzel nem segíthetsz a benned zajló érzéseken. - nézett együttérzően.
- Tudom. De... pillanatnyilag időm sincs a szerelemmel foglalkozni. Most az a legfontosabb, hogy megtaláljam a ládát és Ha Neulra örök békét bocsássak.
- Te tudod... - itta ki pohara tartalmát, majd felállt és felkapott az ölébe.
- Hé! - nevettem és visszaemlékeztem a régi szép időkre.
Mikor ugyanígy felkapott és bevitt a hálóba, hogy aludjak. Ő a földön aludt... és mostmár értem miért aludt mindig ott.
Az első részeges estém, az első iskolanapom. Minden hozzá köt.
Nem őt kéne szeretnem? Ő kéne hogy legyen az a személy, akiért bármit megtennék és jobban szeretem a saját életemnél.
- Most pedig szépen lefekszel aludni, mert holnagy nagy túrát fogunk tenni. - tett le az ágyamra és rácsapott a hátsómra.
- Most aludni? Hogy? - nevettem és a hátára ugrottam.
- Na! Nem vagyunk már ehhez nagyok? - nevetett ő is.
- Sosem leszünk túl idősek egy kis játékhoz.
- Ha te mondod... - mondta, majd hirtelen megfordult és ledobott a hátáról az ágyra és csikizni kezdett.
- Neehhehhee... ezh nagyhoon cshikihiis. - kiáltottam fel és nem tudtam szabadulni Minhyuk szorításából, ugyanis egész testével rám nyomult.
Nem telhetett belé 10 másodperc, mire bevetettem az erőm és már a szoba másik végébe voltam.
- Ez nem ér, hékás! - kérte ki magának, majd másodpervek alatt mellettem termett és újra legiport a földre.
De nem hagytam magam. Egy gyenge pillanatát kihasználtam és leforgatva magamról a derekára ültem.
Ahogy megfogtam kezeit egyből az jutott eszembe, mikor Kookkal "eljegyeztük" egymást.
Ismét azt a bizsergető érzést éreztem a fogaimban és a szívem megremegett... ahogy a testem is.
- Hana. Minden rendben van? - ült fel hirtelen Minhyuk és két tenyerébe fogta az arcomat.
- Igen. Vagyis nem tudom... nem. - sírtam el magam.
- Hé! Fáj valamid? Mi a baj? Szólalj meg! - fogta meg a karomat és gyengéden rázni kezdett.
- Mi van velem? - suttogtam magamnak.
- Mi? Mit mondtál?
- Mi. Van. Velem?
- Megijesztesz. - ölelt magához barátom és úgy ahogy voltunk felemelt és az ágyhoz vitt.
Leült én pedig még mindig ölében voltam.
Szorosan tartott én pedig úgy remegtem karjaiban mint egy darab kocsonya.
- Egyik pillanatban utálom őt, amiért tönkretette az eddigi normális életem... a másik pillanatban pedig minden porcikám ég a vágytól, hogy csak egy pillanatra is láthassam. - a fejem hirtelen fájni kezdett - Úgy érzem meg fogok őrülni. Akkora űr van bennem... akarom őt! - kiabáltam el a végét, mire Minhyuk mellkasához szorított és csókokat nyomott a fejemre.
- Semmi baj. Nyugodj meg! Nem lesz semmi baj. Pihenned kell! - suttogta a fülembe és bemászott velem az ágyba.
Rám húzta a takarót majd ott akart hagyni, de megfogtam a csuklóját.
- Ne hagyj itt! Maradj itt velem. - mondtam remegve.
Minhyuk elmosolyodott, s bemászott mellém. Átkarolt és forró testével hozzám simult. Hajjammal játszadozott, mire szépen lassan elaludtam.

~Tudom, hogy ezzel hatalmas fájdalmat okozok neki... de úgy érzem nem tudok többé parancsolni az érzéseimnek.

☆~♡~☆~♡~☆~♡~☆~♡~☆~♡~☆~♡~☆~

Sziiasztok manók! ♡
Nagyon örülök neki, hogy ennyien olvassátok és vote-oltok is.
Fantasztikusan jól esik és remélem végig a kedvetekre tudok vele tenni.
😁💕