Egy Perc Boldogság [BEFEJEZETT]

Harmincadik rész ~ Egy perc boldogság (befejező rész)

"Az útat, amit eddig kitapostunk magunknak hatalmas gödrök és sár tarkítja, de a végén ott a fény, a boldogság és az élet. Ott van az az egy percnyi boldogság, mely örökké tart."

Mióta Jungkook legyőzte apámat és visszatért hozzánk, az életünk egy hatalmas fordulatot vett a jó irány felé.
A visszatérése utáni napon visszamentünk a kastélyba, hol a többiek nagy örömmel és könnyekkel küszködve üdvözöltek minket, hogy épségben visszatértünk.
Jhope el sem akart engedni, és még Yoongi is megölelt. Soha a büdös életbe nem gondoltam volna, hogy egyszer eljutunk oda, hogy Yoongi ilyet tegyen - de nagyon jól esett a dolog.
Miután lecsillapodtak a dolgok egy hatalmas bulit csaptunk, hol nagy meglepődöttségemre egy smároló Burijire és V-re nyitottam rá véletlenül... persze nagyon örültem nekik, hiszen tökéletesen kiegészítik egymást.
Jungkookkal boldogok voltunk és a falkából is mind velünk együtt ünnepeltek. Ez azt jelentette, hogy a vámpírok és a farkasok végleg letették a csatabárdot, így végre együtt fognak mindenben működni.
A buli után Jungkook elintézte, hogy még azon a héten össze tudjunk házasodni... mit ne mondjak, sűrű egy hét volt.
A ruha, a haj, a smink - mindenféle olyan dolog, amire eddig egyáltalán nem fektettem túl nagy hangsúlyt. De jól esett végre nőnek érezni magam és foglalkozni egy kicsit magammal.
Sokat segített nekem Buriji, Alice - Hobi cuki barátnője - és anya is.
Jungkooknak a fiúk segítettek és azt találták ki, hogy amíg nem jön el az esküvő napja, nem láthatjuk egymást. Én simán kibírtam volna azt a három napot, de Kook folyton szegény V-vel üzengetett, aki boldogan szaladt ide-oda, hiszen így együtt lehetett - ha csak egy kicsi időre is - szerelmével.
A nagy napon végre megpillanthattuk egymást, mire mindketten könnyezve bámultunk egymásra és remegve vártuk azt a pillanatot, hogy végre egymáséi legyünk.
Minhyuk volt az, aki az oltárhoz kísért, a tanúm volt, mellette pedig egy hatalmas lelki támasz. Nélküle nem tudtam volna végigcsinálni.
Miután kimondtuk az igent Kookkal nászútra mentünk, hol bejártuk egész Európát és Ázsiát. Csodálatosan éreztük magunkat...minden vele töltött perc tökéletes volt.
Mindössze 3 hónapig voltunk távol, de az utolsó napon, mikor hazafelé tartottunk, már tudtam, hogy mi is történt velem. Teherbe estem...
Hogy mi volt utána? Elmesélem.

Jungkook három napig tartó babaváró bulit tartott, és kizárólag csak kakaó, mindenféle gyümölcslé és süti volt. Senkinek nem volt ínyére a rostos üdítő, de a kreatívabb elvtársak whiskey-vel, vodkával, vagy éppen más erős alkohollal keverték italukat.
A sütik mind elfogytak, de a kakaó valahogy megmaradt...
Nem festett volna túl jól a tej és az alkohol...

A ládát nem sokkal az esküvő előtt elpusztítottuk és minden olyan dolgot, ami lehetőséget adna arra, hogy az Alvilág kapuja újra megnyíljon, eltűntettük. Nem akartunk újabb nehéz időkön átmenni... elég volt ez a pár hónap. Ráadásul a gyerekeket sem akartuk semmiféle veszélynek, vagy fájdalomnak kitenni.

Mikor megszületett a babánk, Hope, mi voltunk a legboldogabb család a világon.
A névválasztásban a döntés rajtam volt, hiszen mint tudjuk a férfiak nem túl kreatívak - ezért is adtam a kislánynak ezt a nevet, hisz olyan sokat mond.
Ő a mi kis reményünk egy új és boldog élet kezdetéhez, a remény egyhosszan tartó szerelemhez, és remény... egy örökre szóló tökéletes élethez.

Ha úgy vesszük minden jól alakult. Mikor abban a koszos tárolóban ébredtem semmi áron nem gondoltam volna, hogy feleségül fogok menni ahhoz, aki meg akart ölni, s hogy gyerekem is fog tőle születni.
A szeretet és a bizalom olyan helyekre tudja elvinni az embert, ahol csak akkor járhat, ha mindent megtett azért, hogy ott lehessen.
A poros lábnyomokért bizony a sáron is végig kell járni, de senki nem mondta azt, hogy könnyű lenne. ( Cod... szerk)
Az életben minden egyes apró dologért meg kell szenvedni, kinek könnyebb, kinek nehezebb akadályokkal.
Bizony nekünk is meg kellett szenvednünk, de teljesen megérte, hiszen szeretjük egymást és itt tartom a kislányom a kezemben.
Nehéz bevallanom, de apa nélkül bizony most nem lennénk itt... vagyis én igen, de a többiek nem.
Ezért átkozom és áldom is őt, de próbálom elfeledni a múltam, hogy továbblépjek és boldog lehessek.

Az én sorsom az volt, hogy találkozzam Jungkookkal, neki pedig az, hogy velem. Egymás végzetei lettünk, amit ha akartunk volna, akkor sem tudtuk volna elkerülni.

"Ha egy szakadék előtt állsz ne félj ugrani, tedd meg a lépést. A túloldalon vár valaki... valaki, aki fel tud emelni, vagy le tud taszítani a mélybe.
De ha le is zuhansz, ne sírj, ne légy szomorú! Hiszen egy percig akkor is boldog voltál."

- H.