Egy Perc Boldogság [BEFEJEZETT]

Negyedik rész ~ Szörnyetegek

A lábaim kezdenek fáradni és lassan levegőhöz sem jutok... nem bírom tovább. Követ... itt érzem a leheletét a nyakamba...érzem, hogy itt van. Ne bánts, kérlek!
Kész. Itt a vég. Összerogytak a lábaim és nem vittek tovább. Csak a puha zöld fű friss illatára és a vérre emlékeztem.

- Hana. Hana kérlek kelj fel! - hallottam egy ismerős hangot.
Anya az. De ő hogy kerül ide?
- Anya... téged is bántani fog. Menj innen! - motyogtam.
- Ki? Ki fog bántani? Édesem biztonságban vagy.
- Meg... meg fog...
- Súlyos agyrázkódása van. Felmerülhet n..mi h...ing... .....
A szavak elmosódtak és csak masszákat láttam magam körül. Újra elájultam.

~Jungkook szemszöge~

- Igen. Ő az. Érzem a véréből. - simítottam végig ajkaimon, hol nemrég még annak a lánynak a vére folyt.
- Akkor? Miért engedted el? - kérdezte Jimin.
- Semmi értelme nem lett volna itt tartani. Bedilizett volna. Az pedig nem lenne jó. - kortyoltam bele a nullással teli pohárba.
- Engem viszont jól elintézett. Még szerencse, hogy hamar meggyógyulok. - nézte meg a tükörbe az arcát Taehyung.
- Csak azért hunyok szemet a hibád felett, mert én is ezt tettem volna. Különben már rég a koporsódban lennél. - válaszoltam.
- Elnézést Nagyuram. Többet nem fog előfordulni.
- Azt merem remélni.
Kiittam napi adagomat, majd lassú mozdulatokkal tettem le az asztalra a poharat. A vágy és az izgalom keringett a véremben, ahogy ittam a véréből.
Erősebbnek éreztem magam... kedvem támadt kiszívni az egész kibaszott város vérét. De Legfőbbként nem tehetem meg. Meghát persze... ezután az íz után mind hamuvá válna a számba.
- Hoseok!
- Igen, Kook?
- Menj a lány után! Tartsd szemmel!
- Jólvan. Már itt sem vagyok.
Muszáj lesz szemmel tartanom őt. Kicsilány... úgyis vissza fogsz ide kerülni. Nem menekülhetsz előlem. A sorsod lassan találkozik az enyémmel... és egymás végzetei leszünk.
Te arra születtél, hogy az enyém légy, én pedig arra, hogy birtokolhassalak téged.
Az erőd majd szépen lassan el fog hagyni... én pedig egyre erősebb leszek. Nem fogsz tudni ez ellen semmit tenni. Akár tetszik, akár nem... az enyém leszel és felemésztelek!

~Hana szemszöge~

Anyu kihozott a kórházból és már a saját lakásomban vagyok. Nem szívesen hagyott itt engem, de nem szeretném, ha bajba kerülne miattam. És különben is... olyan volt ez az egész mint egy álom. Lehet, hogy csak képzelődtem. De akkor hogy kerültem az erdőbe innen 10 km-re?
Nem értem, de tudom, hogy valaki figyel. Érzem... ahol megsebzett az a szörnyeteg, folyton érzem a leheletét ott. Azt a furcsa érzést. Az orvosok ugyan nem találatak rajtam semmilyen külsérülési nyomot, de ém tudom, mit láttam. Nem lehetett álom. Ahhoz túl valósághű volt. És az elmémben is frissen élnek a képek a zöld hajú, Yoongi nevű fiúról... a vörösről, akinek egy V betű volt hímezve a felsőjére... és a Legfőbbnek nevezett köpenyes szörnyetegről.
Tudom, hogy ők nevezik magukat Bangtannak és mostmár azt is, hogy rám pályáznak. De mit adhatok én nekik? Mim van, ami másnak nincs?