A legenda

5.5K 348 2
                                    

Set mellett ballagtam a kiélesedett érzékszerveimet próbálgatva. Mindent hallottam, a patak távoli zúgását, az őzek neszezését, a madarak csivitelését, és ahogy az avar zörög a lábunk alatt. Éreztem a kora nyári erdő illatait. A látásom is élesebb lett. Nyugodt voltam. Nem volt sok értelme pánikolni. Set azt mondta, Will majd mindent elmagyaráz. Magamat ismervén, bár most még tök nyugodt vagyok, hamarosan úgy is kiborulok. Szóval csak csendben követtem Setet. Pár perc múlva egy kis tisztásra értünk. Amikor azt mondom kis tisztás, szó szerint értem. Az egész maximum tíz négyzetméter volt. A fák között, amik szegélyezték, egy rönkház bújt meg. De nem álltunk meg, átgyalogoltunk a tisztáson. Az ösvény amit követtünk, egyre meredekebb lett. Egyszer csak egy sziklaszirtre értünk. Egy barlang bejáratával álltam szemben. Egy nagy szürke farkas lépett ki rajta. A legegyszerűbben úgy tudom leírni, ha azt mondom, olyan mintázata volt a szőrének, mint egy huskynak. Ami mehlepő volt, hogy a homlokán volt valami tetoválás-féle, és a szemei alatt három-három csík. Set tisztelettudóan hátrált, majd amikor látta hogy nem követem, a fülemnél fogva megpróbált hátraráncigálni.
-Hagyd csak, Set. Új még.-mondta a farkas, majd felém fordult.-Én Will vagyok a falkavezér. És te?
-Lana vagyok.-mondtam.
-Gondolom, sok tisztázni valónk van. De ne itt beszéljük meg őket. Kövess!-
Elindultam Will után. Kicsit untam hogy ide-oda rángatnak és senki nem mond semmit. Megkerültük a hegyet, és egy másik barlangba értünk.
-Ahhoz hogy megértsd mi történt Lana, el kell mesélnem egy legendát.-én csak forgattam a szemem, de Will már bele is kezdett.:
-Hol volt hol nem volt, élt egyszer régen egy fiú. Ez a fiú egyszer megszökött otthonról, mert valami szörnyűségeset követett el. Hogy mit, arra már senki sem emlékszik. A vadonban talált menedéket, évekig élt ott, magányosan. Egyszer amikor vadászott, egy sebesült farkasra talált. Valószínűleg egy nagyobb állat sebezte meg. A fiú ellátta a sebeit, gondozta, megszelídítette. A farkas és a fiú életre szóló barátok lettek. Amikor a farkas megöregedett, meghalt. A fiú elviselhetetlen fájdalmat érzett. Napokig nem aludt, csak a barátjára tudott gondolni. Az eset után sok évvel vadászat közben egy farkassal találta magát szemben. A farkas rátámadt. A férfi könnyű szerrel megölhette volna, de élt benne a barátja szelleme, és hagyta a farkasnak hogy végezzen vele. A legenda szerint Isten megsajnálta a fiút, látta hogy jó ember lett belőle. Adott neki egy második esélyt. A férfi farkasként ébredt fel. A farkas minden hónapban teliholdkor emberré változott.
-Hát dióhéjban ennyi.-mondta Will nevetve-Isten hozott közöttünk.

Farkasüvöltés (BEFEJEZETT)Onde histórias criam vida. Descubra agora