Közelebb húzódtam Vandához. Sírtam, nyüszítettem. Éreztem magamon Sorry szánakozó tekintetét. A fejem ráfektettem a halott barátnőm mellkasára, de hiába bökdöstem, nem ébredt fel többé. Nem tudom mennyi ideig lehettem ott. Talán csak két percig, talán egy óráig. Akkor aztán erőt vettem magamon, felálltam és búcsúzóul megnyaltam az arcát. Meg fog ezért még fizetni az az aljas szemét! Mérgemben és bánatomban felüvöltöttem. Olyan volt ez az üvöltés, mint valami ima, hogy adják vissza az én Vandám életét. Valami ősi, és mélyről jövő. Egy késztetés, amit nem tudtam elfolytani. Sorry döbbenten nézett rám. Amikor végeztem, rámmorgott.
-Mégis mi a francot művelsz? Az összes ember ide fog jönni, és nekünk végünk!-dühös szemei szikrákat szórtak.
Ám ebben a pillanatban valami apró zaj ütötte meg a fülemet. Egy dobbanás. Két dobbanás. Egy apró sóhaj, majd egy fuldokló köhögés. A zaj irányába kaptam a fejem. Megmozdult! Az én halott Vandám él! Odarohantam hozzá, össze-vissza nyalogattam. A sebei a szemem láttára forrtak össze. Amikor magához tért, ijedtséget láttam a szemében. Rájöttem azért, mert végül is egy farkast lát, nem Lanát, a legjobb barátnőjét. Kinyitotta a száját, és egy sikítás hagyta el. Szomorúan hátraléptem. Sorry lesokkolva állt. Mivel felismertem a helyzetet, miszerint a raktárat pár perc múlva emberek öntik el, arrább lökdöstem a még mindig kába Sorryt. Amikor magáhoztért, mindketten fedezékbe rohantunk, ahol Vanda sem látott. Hallottuk, ahogy a mentősöknek azt mondja, semmire nem emlékszik a tegnapi napról, és hogy amikor fölébredt farkasok támadtak rá. Senki sem hitt neki, sérülések hiányában.
-Biztossan drogozott! mondták. A tiszta véres ruháját azonban már nem tudták megmagyarázni.
ESTÁS LEYENDO
Farkasüvöltés (BEFEJEZETT)
De TodoHallottam egyszer egy legendát: Hol volt hol nem volt, élt egyszer régen egy fiú. Ez a fiú egyszer megszökött otthonról, mert valami szörnyűségeset követett el. Hogy mit, arra már senki sem emlékszik. A vadonban talált menedéket, évekig élt ott, mag...
