Farkasüvöltés (BEFEJEZETT)

Feszültség és roppanás

A telihold napján későn keltem, ugyanis tegnap este hajnalig beszélgettünk Sorryval. Már dél felé járhatott az idő, mire felébredtünk. Sorryra néztem, aki álmosan ásítozott. Mikor rájött hogy milyen nap van, minden álmosság elillant a szeméből, és ébren föpattant.
-Ideje készülődni!- mondta.
-Bocsi, de ha nem tűnt volna fel, farkasok vagyunk, nem emberek.- vitatkoztam.
-Azért tehetünk valamit. Nézd meg milyen koszos a bundád! Megfürdünk a patakban, délutánig pont megszárad. Aztán készítek össze neked ruhákat.- Sorry az íróasztal fiókját kinyitotta, és kirángatott egy szatyrot a fogaival.
-Ilyen esetekre van az íróasztal. Multifunkciós.- mondta. Egy másik fiókban ruhákat láttam. A fogaival óvatosan kihúzott nekem egy nagy méretű pólót, egy melegítő alsót, fehérneműt, meg egy flip-flopot. Az orrával belegyömöszölte a szatyorba.
-Ezek jók lesznek?- kérdezte.
-Persze!

A délután további részében megfürödtünk a patakban, majd elmentünk futni, hogy gyorsabban megszáradjon a bundánk. Amikor visszaértünk a barlanghoz, már hat óra felé járhatott az idő. A szatyrot a számba kaptam, és sok sikert kívántam Sorrynak az estéhez. Láttam az arcán az izgatottságot. Nem csoda. Nekem is görcsben állt a gyomrom. Elindultam Arrowhoz, és hét óra felé meg is érkeztem. A barlang előtt várt, és amikor odaértem lovagiasan elvette a csomagomat. Beljebbmentünk a barlangaba. Idegesen álldogáltam, nem nagyon tudtam mit kéne mondanom.
-Gyere, beszélgessünk!- mondta Arrow hogy oldja a feszültséget. Zavartan ültem le vele szemben. Nem tudtam hogy miért olyan távolságtartó, és ez idegesített. Valahogy... Nem is tudom. Úgy viselkedett velem mint egy barát. Közben meg én máshogy éreztem iránta.
-Hogy vagy?- kérdezte Arrow, ezzel kizökkentve a gondolatmenetemből.
-Jól.- közben inkább csak idegesnek mondhattam magam.
-Ma este már nem biztos hogy jól leszel.
-Hogy érted ezt?
-Mennyit mondtak neked a többiek az átváltozásról?- kérdezte.
-Nem sokat.
-Hát, elég fájdalmas. Főleg először. Idővel meg lehet szokni.
-Mikor következik be?
-A napnyugta első pillanata és az utolsó napsugár eltűnése között megtörténik.
Csend telepedett ránk. Kinéztem a barlang bejáratán. A nap bizony már elég alacsonyan járt. A meleg fény otthonos hangulattal szűrődött be a fák közé, nekem mégis rossz érzésem volt tőle. Ha az a fényes korong eléri a horizontot... Megkezdődik a szenvedésem. A legbelső énem mégis mást suttogott. Ígéreteket. Megismered az emberi Arrowt! Tehát vegyes érzelmekkel gondoltam a napnyugtára.
-Szerettem volna valamiről beszélni veled.-Arrow hangja szakított ki az elmélkedésemből. -Szeretnék bocsánatot kérni azért, ahogy veled bántam.
-Hogy érted ezt?
-Azért, amiért nem úgy bántam veled, ahogy megérdemled. Nem úgy, ahogy érzek irántad.- mondta Arrow. Na ez érdekes lesz. Gondoltam magamban. Arrow folytatta a mondandóját. -Már az első pillanatban ahogy megláttalak, tudtam hogy beléd szerettem. És ahogy megismertelek, egyre erősebb lett az érzés. Tudom hogy nem mutattam ki, és ezért hibás vagyok. Azért nem beszéltem veled ezelőtt erről, mert féltem hogy visszautasítasz. De most már összegyűjtöttem a bátorságomat. Nem érdekelnek a következmények, legfeljebb megutálsz. De tudnod kellett az igazat. Szerelmes vagyok beléd.

Válaszolni akartam neki, a nyakába akartam ugrani, hogy igen, én is így érzek, de egy hang se jött ki a torkomon, moccanni se bírtam. Arrow aggódó tekintettel méregetett. A bundája vörösnek látszott a lemenő nap fényében... Francba, a nap!
-Lana?!?
Ekkor furcsa érzés hasított a  gerincembe. Olyasmi volt, mint amikor megfeszítesz egy vonalzót, vagy ceruzát, és érzed hogy közel van ahhoz hogy eltörjön. Ez az érzés járta át az összes csontomat. És mint egy végszóra, éreztem ahogy a csontjaim szilánkokká törnek. Felordítottam a fájdalomtól. Arrow odarohant hozzám, a nevemet kiabálva, azonban már nem tudtam neki válaszolni, ugyanis elájultam.