Ki Lakik A Szomszédban?

Erősítés

Összeszedtem magam. Nincs időnk az önsajnálatra. Felkapom a bögrém az asztalról és a konyhába megyek. Az ajtó csukva van, kinyitom.
Bent szörnyű bűz fogad.
-Mi ez a rettenetes szag?! -ujjaimmal befogom az orrom, de még így is érzem.
-Bűzbomba! -nagyi lelkesen kiáltja oda nekem. Csipesszel az orrán és gyermeki ujjongásával mókásan fest. A szemei csak úgy ragyognak az izgatottságtól.
-Azoknak a rohadékoknak elég jó a szaglásuk, így pár ilyen bomba, ha landol a házukban, kikészülnek. -Mal orrán is csipesz van, de a szeme könnyes. Az ő szaglása is erősebb, a bűzbomba-gyártás elég kellemetlen feladat lehet neki. El kell ismernem, hogy azért elég hősiesen tűri.
-Ez a terv? -kihúzom az egyik fiókot és kiveszek egy csipeszt. -Kifüstöljük őket?
-Van jobb ötleted? -anya érdeklődve figyel.
-Ezt nem mondtam. -mostmár az én hangom is olyan, mintha be lenne dugulva az orrom.
-Ez a terv. -anya magabisztosan karba fonja a karjait. -Aztán lelőjük őket.
Erre a képtelenségre harsányan felnevetek. Mégis mivel lőjük őket le? Csúzlival?! Nincs semmilyen lőfegyverünk. És képesek lennénk golyót ereszteni a farkasokba? Ennyire tartunk tőlük? Még ha eljutunk odáig, hogyan lennénk képesek rá? Elég nehéz a nagyit elképzelni, ahogy puskával lövöldözik a szomszédokra. Vagy anyu, ahogy tárat cserél... Ugyanmár! El sem találnák őket.
Nevetés közben a könnyem is kicsordult. Mi mint harcos amazonok. Hagyjuk! Ez nevetséges!
Az oldalamat tapogatva ültem le egy székre. Tekintve, hogy az orromon nem tudtam levegőt venni, a röhögéstől kifulladtam.
A könnyeimen keresztül néztem a családomra. Mind halál komolyan bámultak rám. Ettől elcsuklott a nevetésem. Lemaradtam talán valamiről, amíg aludtam?
-Most mi van? -tágra nyílt szemekkel kapkodtam a tekintetem köztük. -Mi fegyverrel? Végig gondoltátok ezt? Nem is tudunk bánni a fegyverekkel...
A többiek továbbra is meredten bámultak.
-Ez kezd idegesíteni. Beszéljetek már! -egyre jobban ment fel bennem a pumpa. Mi a francról maradtam le?!
-Mikor aludtál, akkor motyogtál pár érdekes dolgot... -Mal a tarkóját dörzsölgeti.
-Pontosabban... -idegörlők az ilyen hatásszünetek.
-Vadászos dolgokról motyogtál.
-Jah. Az a szellem egy vadász volt. Kapcsolatba lépett velem és elég durva dolgokat láttam és éreztem neki hála. Viszont nem értem... -hirtelen elhallgattam. A vadászokat kiképzik a fegyverek használatára. Láttam is, hogy a vadász hogyan bánik velük. Szóval én is... talán lehet... NEM! Ez őrültség!
-Én nem tudok bánni a fegyverekkel! -tiltakoztam.
-Ezt nem tudhatjuk. -állt ellen anya. -Végülis te is megkaptad azt a kiképzést, ha úgy vesszük.
-És honnan szereztek fegyvert, hah?! Az nincs minden sarkon!
-Apád a biztonság kedvéért tartott magánál egy 45-öst.
-A nagyapádnak meg volt egy vadászpuskája. -szól bele nagyi az anyuval való veszekedésembe.
-Nem sok, de jobb, mint a semmi. -anyu azt hiszi győzött.
-Én nem akarok emberekre lőni! -a hangom kétségbeesett.
-Nem csak emberek... -végre Mal is hozzászól, bár nem az én oldalamon áll.
-Attól még nem akarok egy sorozatot beléjük engendi! -mostmár inkább dühös vagyok. -Láttam, ahogy az a szellem-vadász, mikor még élt üldözte a az alfájukat a szomszédnak. Láttam, ahogy megkínozta! És tudjátok, hogy mi történt a fickóval?! -itt direkt hatásszünetet tartok. -Kinyírta! Ledőfte! Hagyta elvérezni! Megölte!
Anya csak tátog, mint egy hal, nagyi tátott szájjal néz, Mal a hajába túr. Senki sem tudja, hogy mit mondjon.
-A srácba két golyót eresztett, amik mérgezettek voltak. Utána megverte és le is dőfte, de a srác így is kiszabadult a láncaiból és elintézte a vadászt és a tanulóját.
-ordítok, de nem érdekel. Most tudatosul bennem, hogy könnyűszerrel meghalhattam volna. Sőt halott lennék, ha a farkasnak nem lenne tényleg szüksége rám. -Nem szívesen haragítanám magamra.
-Nekem úgy rémlik bénító-varázslatot tettél rá. Ahogy a szobából mászott kifelé... én nem hiszem, hogy ne neheztelne rád.
-megsemmísitő pillantást küldök Mal felé. Igazából nekem is pontosan ugyanez ütött szeget a fejembe.
-Akkor... -kezdi nagyi.
-Nem! -vágok közbe. -Nem akarok rájuk lőni.
-És ha nem éles lőszerrel tennéd? -anyu kiskaput keres és félek, hogy jó utón halad.
-Fejtsd ki! -durcásan kopogok ujjaimmal az asztallapon.
-Készítünk saját lövedéket. Olyan adalékokból, ami legyengíti őket.
Anya szavai elgondolkoztatnak. Csöndben agyalok, a többiek némán várják a döntésem. Rajtam áll vagy bukik a tervük.
-Hááát... -kicsit húzom őket. Hagyom őrlődni az idegeiket. Csak erre gondolok, így anyu sem tudja ki olvasni a fejemből a döntésem.
-Nem is tudom...
-Amália! -nagyanyám türelme gyorsan elfogyott, bár szerintem sok köze lehet ahhoz, hogy olvasott anyám bosszúságában.
-Rendben. -sóhajtok.
Mindenki visszamegy a helyére és folytatja a munkát. Kissé kelletlenül én is beállok segíteni.
Ha az alfa nem utált meg eddig, majd megfog.