Ki Lakik A Szomszédban?

Más Szemén Át

A rohadt nyugtató lövedékek használtak. A tagjaim nehezebben mozogtak, de éreztem, hogy a szervezetem küzd; hamarosan semmit sem fog érni a nyugtató.
A két vadász durván ráncigált.
Elvittek egy elrejtett autóhoz.
-Őket elvisszük a központba! -mondta az egyik fogvatartóm a többieknek.
Mielőtt belöktek a furgon hátuljába, a fejemre húztak egy zsákot és összeláncolták a végtagjaim. Szöges lánccal a biztonság kedvéért. Ha elég elővigyázatosak lettek volna, akkor a nyakamra is tesznek.
Hallottam, ahogy Félix bezuhan mellém a kocsiba.
-Biztos akartam én ezt?! -a hangja tompán szűrődött át a zsákon.
Felnevettem.
-Pedig ennél csak durvábbak lesznek.
-Ó! Áltam már ki nagy fájdalmakat.
-Azt is belevetted, hogy azóta eltelt pár röpke évtized?
-Ne szemtelenkedj! -ripakodott rám, de ő sem gondolta komolyan.
Elég lazán veszítek a halálos küldetéseket.
Még mindig furcsa belegondolni, hogy a boszi mindent lát, amit én. Sőt, rám van hangalódva.
Üljünk vérbe fagyva?
Nem erről van szó. Csak...
Csak?
Nem érzem, hogy félnél.
Magamban felkacagtam.
Nem most találkozom először vadászokkal. Tudom mire számíthatók.
És a boszorkány? Ariel.
Vele is volt már dolgom.
Reméltem, hogy nem akar tovább kérdezősködni.
Mit mondjak a többieknek?
Minden oké. A háznál maradtak vadászok. Ötöt számoltam össze, de több is lehet. Egyelőre ennyi.
Rendben.
Éreztem, hogy hezitál. Akart még valamit mondani, de a végén mégsem mondta ki.
Időközben sokat kanyarogtunk.
-Kerülő úton mennek.
-Biztosan. -értett egyet Félix. -Hogy az időt és távolságot se tudjuk megmondani.
Kiélesítettem a hallásom. Madárhangok, ágzörgés, a kocsi kerekek zaja.
-Semmi jellegzeteset nem hallok, ami segíthet kikövetkeztetni, hogy hol megyünk.
-Akkor a B terv. -Félix mocorgott mellettem. -Ááááá!
Artikulátlanul üvölteni kezdett mellettem.
A hátamra fordultam és a fejem a vadászok irányába fektettem.
-Mi van már?! -morgott az egyik.
Leellenőriztem az életjeleit: Pulzus: normál
Szívverés: enyhén gyors (valószínűleg a düh miatt gyorsult meg)
Légzés: mély és fújtató.
Izzadás: nem hallottam, hogy az izzadság cseppek legördültek volna a testén.
-A térdem! A térdem! -rimánkodott Félix. -Az a durva fickó keményen belökött!
-Akik elkapták azt mondták elég durván elbánt velük, mielőtt leszerelték. -a vadász nem hitt Félixnek.
Nem is ez volt a cél. A légzése és szívverése helyreállt.
-Az más. Nem tehetek róla, hogy ilyen gyenge a kiképzésetek. -gúnyolódott Félix.
Ráharaptam a számra, hogy ne röhögjek fel. Azért Félix legyőzésére a jó kiképzés is kevés. Ő tanít minket harcolni és minden, amit tudok tőle van. Még nekem is nehéz legyőznöm. Félix könnyedén a maga javára fordítja, ha az erőmet vetem be, ha a reflexeimet használnám, akkor ő is azt teszi. Kemény ellenfél.
-De nem is ez a lényeg. Ez szörnyen fáj! Meddig megyünk még? -szórja el a morzsákat Félix.
-Valmeddig. -adja a homályos választ a vadász.
-Még ugyanennyit... -Félix szünett hagy nekem, hogy leellenőrizzem az életjeleit.
-...vagy kétszer ennyit?
Pulzus: kis kiugrás
Szívverés: az előzőhöz képest szaporább.
Légzés: normál
Izzadás: még semmi.
-...netán háromszor annyi? -tapogatózik Félix.
-Semmi köze hozzá!
Nem változott jelentősen semmi.
-Legalább megállunk út közben?
-szállok be én is.
-Nem!
-De ki kell mennem! -folytatom.
-Senkit sem érdekel!
-Engem igen! -háboródom fel.
-Engem is! Nehogy ide csinálja! -csatlakozik be Félix.
Pulzus: magas.
Szívverés: szapora.
Légzés: fújtató.
Izzadás: egy-két csepp.
-Nem állunk meg! -jelenti ki.
-Ha kerülő úton megyünk amúgyis, mit számít az a három perc? -húzom tovább.
-Attól még nem állunk meg!
Hoppá! Tehát tényleg kerülő úton megyünk.
-Fejezzd be a beszédet! -figyelmezteti a társát a másik vadász. -És a foglyoknak pofa be!
Kerülő úton visznek minket és kábé félórás az út... Szerintem nyolcvannal megyünk.
Elmondom a többieknek.
Van valamilyen bemérő varászlat?
Több is. Bízzd ránk!
Úgy tettem.
A hátralévő út alatt tényleg nem álltunk meg.
Mikor megállt a kocsi azonnal kinyílt az ajtó és megragadtak minket. Amikor talajt fogott a lábam belém lőttek még öt adag nyugtatót. Felhördültem.
-Figyelmeztetés előtte? -méltatlankodtam.
Válaszképpen kaptam még egy lövést. Csodás!
Ezt miért csináltad?
Nyugi! A szervezetem ezeket már könnyebben leküzdi. Minél többször kerül belém annál hamarabb tudom legyőzni a hatását.
Ó!
Bizony.
Bekísértek egy házba. Közben mélyeket lélegeztem. Fenyő, benzin, lőpor, bőr, izzadság, sok izzadság... ezek nem szoktak mosdani?!
Nem hallottam közlekedés zaját.
Magánteleken lehetünk. Sok kocsi van itt. Azt hiszem...
OK.
Bent lenyomtak egy székre. A láncokat rátekerték a szék lábaira.
Letépték a zsákot a fejemről.
Hunyorogva néztem végig a világos szobán.
Faház.
-Örülök, hogy csatlakoztak hozzánk! -az a szörnyen idegesítő tanítvány önelégültem ült egy fotelben velem szemben. Mostmár teljesértékű vadásznak számíthatott.
Baloldalra néztem. Sam ott ült megkötözve. A szeme alatt vörös duzzanat, a szája szélén vér folyt.
-Hali, haver! -vigyorgott, de utána hamar megbánta a mozdulatot.
-Csá! -köszöntem vissza. -Szarul nézel ki!
Felnevetett, de aztán köhögés lett belőle. Talán eltörték a bordáját.
-Te is így fogsz kinézni, ha nem szarabbul...
-Akkor is én nézek majd ki jobban. Tudod, én jóképűbb vagyok...
-Csak szeretnéd! -Sam felhorkantott. A testtartása lazult.
-Lehetne, hogy ezt egy másik alkalommal intézzétek el... ,ha lesz másik... -szólt be a tanítvány.
-Ha nem raboltátok volna el a barátom nem kéne semmit sem elintéznünk. Szóval nem, nem lehet, hogy máskor intézzük el!
-feleseltem.
A fiú felállt és behúzott egyet a bal szemem alá. Elég jó ütés volt.
Legközelebb kevésbé fog fájni?
Miért nem lepődöm meg azon, hogy piszkál?!
Csak felkészülök.
Idióta! Ha lehet ne ölessd meg magad a nagy felkészülésben!
Vettem, de lehetne, hogy később hordjál le?
Ha ennek vége kicsinállak!
Megegyeztünk.
Csak legyen vége!
-Jól figyelj, Farkas! -a fiú fölényes hangnemben beszélt velem. Muszáj volt letörnöm a szarvát.
-Ugye nem Farkasnak szólítasz mindenkit? Mármint mit mondasz Samnek? Farkas-kettő? -Samre pillantottam, aki rázkódott a röhögő-köhögő-rohamától. -És akkor van Farkas-három is, nem? Tudod mit?! Ha így nevezel minket, én akarok lenni A Farkas. Nem Farkas-valahanyadik. A Farkas. Érted?
-Ha azt hiszed... -kezdte, de az egyik vadász a fotel irányába tolta.
-Mi van nem hagynak kibontakozni? -mutattam az állammal a másik vadász felé.
A fiú állkapcson rúgott én meg felborultam a székkel. Tényleg tud a srác!
-Elég!
A vadászok kihurcolták a fiút.
Valaki felállított. Félix -akit Sam másik oldalán láncoltak meg- rosszalóan csóválta a fejét.
-Hiányoztál. -Sam halkan beszélt.
-Te is, haver. -rávillantottam egy féloldalas mosolyt.
-Ó! Ez igazán édes! -egy csikorgó hang szelte át a szobát.
Minden izmom megfeszült.
Ismertem a hang tulajdonosát.
-Hogy elsavanyodtál! -Ariel összecsapta a kezeit. -Az a sok régi emlék!
Felmordultam.
-Jaj, Johnci! Még mindig haragszol a szüleid miatt? -odasétált hozzám. -Pedig hozzád jó voltam!
Végigfutatta az ujjait az egyik vállamtól a másikig.
-Úgy megedzőttél a mágiával szemben, nekem hála!
Miről beszél? Ez azzal van kapcsolatban, hogy anyu nem tud olvasni a gondolataidban?
Kizárni nem zárhattam, de az üzenetét nem vettem figyelembe.
-Biztos hasznát vetted már! -a fülemhez hajolva suttogott nekem.
-A halálodnak nagyobb hasznát venném! -válaszoltam kimérten.
Ariel felnevetett. Recsegő nevetése felért egy körömcsikorgásával, amikor azt végighúzzák a táblán.
-Nekem is hiányoztál, Johnci! Akiket hoznak olyan kis puhányok. Nincs bennük annyi kitartás, mint benned volt! -egyik kezébe vette az állam. Azonnal szétterjedt benne az a fajta fájdalom, amit akkor érzel, ha túl sokáig vagy kint a hidegben.
Kihívóan a szemébe néztem.
-Látod erről beszélek! -vigyorgott Ariel, majd elengedett. -De a kis barátod sem rossz húzás.
Samnél megismételte a folyamatot.
-Látszik, hogy a te fennhatóságod alatt áll.
-Ezt most vegyem bóknak? -gyorsan, néma beszédett folytattam Félixszel. Pár pillantás, szájhúzás, szemöldökemelés. Tiszta sor.
-Természetesen. -Ariel visszajött hozzám.
Észrevettem, hogy a szobában tartozkodó vadászok egészséges távolságot tartanak. Jó döntés.
Ariel a bordáim közé fúrta az ujját. Olyan érzés volt, mintha kést dőfött volna belém. Ezt eljátszotta már párszor.
-Az a vadász nagyon utál. -utalt a kiküldött fiúra. -Mit csináltál?
-Megöltem a mesterét, de ezt tudod jól.
Kihúzta a "kést" belőlem.
-Igen, de tőled akartam hallani.
-Miért?
A kezeit a vállamra rakta. Nagy adag áramot vezetett belém. Összeszorítottam a fogaim.
-Csak. Mondd el, mit csináltál a fiammal?
A kérdése meglepett.
A varázsló...
Jött a tipp.
Nem csoda, hogy gyűlőltem.
Ilyen anya mellett felnőni...
A génjeiben van.
-A kis szöszit kellett volna szemmel tartania, de eltűnt. Nem hiszem, hogy a kiscsaj intézte el.
-Alábecsülöd. -jegyeztem meg.
Talán felajánhatnánk cserének. Ugye nem nyírtad ki?!
Nem válna be.
-Hiányzik? -incselkedtem.
-Nem. Volt egy feladata, amit nem teljesített. Kudarcot vallott, ezért fizetnie kell!
-Talán elmenekült. -találgattam.
-Akkor drágán megfizet érte.
Megmondtam.
-Hmm. -Ariel furcsán méregetett. -Engedjék vissza! Puhítsa kicsit a mi nagyfiunkat!
A vadászok engedelmeskedtek. A fiú visszajött.
Boxerekkel a kezén.
Ez nem lesz kellemes.
-Még mindig úgy gondolod, hogy jobban fogsz nálam kinézni? -pislogott ártatlanul Sam.
-Majd meglátjuk!