Ki Lakik A Szomszédban?

Pasiként

Átmenni a falon nagyon, nagyon szar érzés volt.
Homályosan láttam, forgott velem a világ és hányigerem volt. Furcsán üresnek éreztem magam.
Összeszorítottam a fogaim. Szedd már össze magad!
A srác átfogta a nyakam. Erre megfeszült az egész testem és az érzékeim is kiélesedtek.
Már nem láttam homályosan és nem szédültem. A hányingerem is csillapodott. Mázli, hogy gyorsan regenerálódok.
Gyomorszájon vertem a faszfejt a könyökömmel.
A srác felnyögött. Azonnal elengedett. Mit lehet tenni ilyen helyzetben? Nem finomkodtam.
Hiszen egy rohadt varázsló volt.
A fűszerüzlet teli volt szagokkal, ezért nem éreztem rajta a mágiát. Valószínűleg a csávó el is rejtette magát.
És még nekünk pattogott az az Ász, hogy a nyakára hozzuk a vadászokat.
Tudtam, hogy simlis ez a srác.
Behúztam egyet az előbb említett seggarcnak, amíg görcsösen vonaglott a fájdalomtól. Hát, igen. Eltörtem a bordáját és az baromira fáj. Nem sajnálom. Megérdemelte. A saját fajtáját árulja el. Mocskos...
A kis rohadék egy varázslatot küldött rám. A testem végigremegett. Utálom az átkokat!
Kiköptem a számban lévő vért.
Ahogy orrba vágott belecsurgott a számba, de mostanra már elállt a vérzés.
A varázsló újabb átkot akart szórni, de én felé lendültem. Erre megragadta a karom és elvezette maga mellett, egyenesen a falba. Sajnálatos módon a varázslóknak is van különleges képességük, mint a bosziknak. Pechemre ennek a csávónak az, hogy képes megváltoztatni az anyagok összetételét, ha jól sejtem.
Tehát most a jobb öklömet elnyelte a fal. Szuper! Kellett nekem kihívásokat kívánnom.
Egy erőteljes mozdulattal kirántottam a kezem a falból. Nem mondom, hogy nem fájt.
A levegőt por töltötte meg. A földön faldarabok szanaszét.
-Eus...
-Fogd be a pofád! -hajítottam a feje felé egy faldarabot. Nem akartam több varázslást.
A varázsló elhajolt, közben félbeszakadt a varázslata.
Ha ő nem játszik tisztességesen, akkor én sem.
Mögé rohantam -használva a vérfarkas adottságom- így még a megfordulásra sem volt ideje.
Átfogtam a nyakát.
-Add fel magad!
-Soha! -a varázsló előhúzta azt a pengét, amivel az előbb megvágott. A sebből még ömlött a vér, mert ez nem egyszerű penge volt, hanem Excaliburtőr.
Egy kis mágiatörténet:
Az Excaliburtőr egy mágikus tőr, ami bármilyen misztikus lényt megsebez. Ezért is keresik őket nagy erőkkel a vadászok. Szerencsére nagyon ritka anyagból készül és csak speciális kohászati eljárásokkal elkészítve válik használható Excaliburtőrré. Csak egy kovács család volt képes elkészíteni és ők a 17. században eltűntek.
Azt a pár megmaradt tőrt nagy becsben tartják és vigyáznak rájuk.
Nem csoda, szinte biztos, hogy több tőrt nem tudnak csinálni az egész világon.
Érdekes tudnivaló: Az Excalibur is egy ilyen tőr lett volna csak a megrendelő szörnyen mohó volt és tőr helyett kardot készítetett. Drága mulatság volt.
Nem hiába szólnak legendák arról a kardról. Tényleg különleges volt, vagyis még mindig az; mert az a pletyka kering a varázsvilágban, hogy a vadászok főhadiszállásán -amit senki sem tud, hogy hol van, leszámítva a vadászokat- egy üvegvitrinben tartják és mikor egy vadász elejti az első "vadját" megnézheti.
Abba nem megyek bele, hogy a kerekasztal lovagjai vadászok voltak eredetileg...

A varázsló a vállamba akarta dőfni azt a hasznos kis pengét -ami elég jó fegyver vérfarkasok ellen-, de én előre löktem, így csak surolta a vállam felett. Attól még rohadtul csípett! Ez is az egyik "klassz" mellékhatása a tőrnek. Számomra olyan, mintha Farkasölő sisakvirágba áztatták volna a pengét.
A varázsló kihasználta az alkalmat és gyorsan elmormolt egy varázsigét.
Egy tűzlabda zúgott felém. Oldalra dőltem, de a hátamról leégette a ruhát és a hátamat is megperzselte.
Kurvára dühös lettem! Mi ez már?! Egy csicska varázslóval nem bírok el?!
Engedtem az állatias ösztöneimnek. Éreztem, ahogy a pupillám összébb szűköl. Élesebben láttam a félhomályban.
A szagokat erősebben éreztem; fémes szag keveredett valami furcsán bizsergetővel (a mágia szaga), amitől viszketni kezdett az orrom. Tehát a varázsló is vérzett. Helyes.
Meghallottam, hogy az egyik lábat egy kicsit elemelte a földtől, ezért azon az oldalán termettem, megragadtam a kezét és erősen a földhöz vágtam. Szándékosan nem a falhoz, nehogy átmenjen rajta.
A varázsló nagyot nyekkenve csapódott a földhöz. Kiesett a kezéből a tőr és az eszméletét is elvesztette. Végre. Már nagyon idegesített.
Mély levegőt vettem. Lehunytam a szemem. Éreztem, ahogy a karmaim újra körmökké alakulnak. A szívverésem is csillapodott. A pulzusom újra normális lett. Reméltem, hogy a szemem sem világít sárgán már.
Elraktam a tőrt és a hátamra kaptam az ájult srácot.
Elindultam megkeresni a kijáratot.
Egy rozsdás ajtó tűnt a legbiztosabb kijáratnak. Lenyomtam a kilincset. Semmi.
Felmordultam.
Hátra léptem egyet, utána egyszerűen kirúgtam az ajtót.
Ááááá!!! -visszhanzott egy síkitás a fejemben. Mi a fene?!
Az ajtó félig leszakadva himbálózott kifelé. Talán kicsit erősebben rúgtam a kelleténél.
-Elment a józan eszed, alfa?! -a boszi idegesen lihegett. A kezét a szívére szorította. -Majdnem eltaláltál a rohadt ajtóval.
-Bocs.
Kiléptem az épületből. Mégis mit művelt eddig?
-Menjünk innen, mielőtt a vadászok szaglászni kezdenek.
-Az a varázsló a hátadon? -a lány figyelmen kívül hagyta, amit az imént mondtam.
-Igen. A hasznukra lesz. Most ki van ütve és remélhetőleg úgyis marad, amíg hazaérünk.
Haza... Furcsán ismétlődött bennem a gondolat. Mióta otthonunk ugyanaz a hely?
A kocsi felé sétáltunk. A fejem üres volt, aztán észrevettem, ahogy a lány a varázslóra pillantott.
-Még mindig helyesnek tartod és kikezdenél vele? -gúnyolódtam.
-Mit karsz ezzel mondani? -összehúzta a szemöldökét.
-Megakart ölni téged és engem is. Excaliburtőr volt nála. -magyaráztam. Megérkeztünk a kocsihoz. A barmot bedobtam hátra és felegyenesedtem. Mikor megfordultam a boszi csak centikre volt tőlem.
-Egy Excaliburtőrrel vágott meg? -suttogta.
-Igen. -nem tudtam mi ez a hirtelen hangulatváltozás.
-Mutasd!
Nem tudtam mit csináljak, de mivel a boszi továbbra is centikre állt tőlem és kérlelően nézett rám, engedelmeskedtem.
Felmutattam a karom, amit megvágott az a fasz. A boszi megfejthetetlen arc kifejezéssel a sebemre tette a kezét. Elnyomtam a fájdalmas grimaszt, amit a mozdulata váltott ki. A seb még mindig vérzett. A boszi a szempillái alól rám pillantott; a szemei lilán izzottak. Elsuttogott valamit, de én nem arra figyeltem, hogy mit mond...
Elvette a kezét és a sebemnek már csak hűlt helye volt.
Utána kérdés nélkül a vállamhoz nyúlt. Elhúzta a pólóm -ami tocsogott a vérben- és megismételte a folyamatot.
A másik sérülésem is egyből begyógyult.
-Nem baj, hogy meggyógyítottál? -nem voltam mindennel tisztában a varázslással kapcsolatban. Sok mindent tudtam, de nem mindent.
-Nem én gyógyítottalak meg. Saját magad gyógyítottad meg. Én csak kiszívtam belőled a mágiát, ami megakadályozta, hogy meggyógyítsd magad. Rásegítettem a regenerálodásodra. -ellépett tőlem.
Oké. Bár én -személy szerint- szívesebben maradtam volna a meggyógyításnál a mágia kiszippantás helyett...
-Köszönöm. -azt hiszem, de ezt nem tettem hozzá. Néha elég fura a csaj, pedig az én falkám sem egyszerű, láttam már dolgokat nekik hála...
-Szívesen. -válaszolta. -És csakhogy tisztázzuk, még mindig helyes a srác, bár mostmár kétszer is meggondolnám, hogy kikezdenék-e vele...
Ezen elgondolkodtam.
-Nem mondtál egyből nemet.
-Nem, tényleg nem. -értett egyet.
-De megakart ölni.
-Te is.
Erre nem tudtam mit mondani. A boszi úgy nézett ki, mintha megbánta volna, amit mondott.
Kinyitotta a kocsi ajtaját és beszállt. Követtem a példáját.
A haza vezető utat csendben tettük meg. Egyszer a varázsló felnyögött és hogy biztos ne ébredjen fel; megálltam és bemostam neki egyet.
-Erre most mi szükség volt?! -akadt ki a boszi.
-Nem szeretném, ha megszökne úgy, hogy átsétál a kocsi ajtón, akárcsak a falon. És ha ehhez az kell, hogy többször beverjem a képét az út alatt...én benne vagyok.
Láttam, hogy nem tetszik neki a válasz, de nem panaszkodott tovább, szóval úgy vettem, hogy elfogadta.