Ki Lakik A Szomszédban?

Ez Csipkerózsika és Hófehérke majmolása!

Felhajtottam a kabátom gallérját. Körbekémleltem. Semmi mozgás. Egyelőre semmi gyanús. Visszafordultam a házhoz. A házról lerítt a gyász. Minden ablaknál elhúzva a függöny. A kert kísértetiesen csendes volt. A madarak búsan ültek a fán.
Beléptem az ajtón. Bent csend honolt. Levettem a cipőm és a kabátom.
Benéztem a konyhába. Virág teát főzött éppen és zavartan motyogott magában. Néha idegesen a nyakláncához nyúlt és megszorította.
Pár percig még figyeltem, aztán átmentem Virág szobájába.
Útközben bepillantottam a nappalinkba, ahol az ikrek és Lili gondterhelten pihentek. Pontosabban próbáltak. Egy ideje egyikőnk sem aludt.
Az ikrek koszos pólóban és csapzott hajjal ültek egymás mellett.
Lili haja szanaszét állt attól, hogy folyton a haját birizgálta idegességében. A szemei duzadtak és vörösek voltak a sok sírástól.
Lassan kinyitottam Virág ajtaját. A fotelben Félix aludt. Kimerült az állandó aggodalomtól és virrasztástól. Ráterítettem egy plédet.
A franciaágy felé fordultam.
Ott voltak ők.
Mia sápadtan hevert a bal oldalon.
Mellette Johnny szürke arccal feküdt.
Olyanok voltak, mint a holtak.
Csak onnan lehetett tudni, hogy még élnek, hogy a mellkasuk lassan emelkedett és süllyedt.
-Sam...?! -Félix rekedt hangon szólalt meg.
Feléfordultam.
-Felébresztettelek?
-Nem a te hibád! Elég rosszul alszom, mióta... -elakadt.
Nem hibáztattam érte  mindannyian pocsékul festettünk. Láttam magam ma reggel a tükörben. Zilált haj, fekete karikák a szemeim alatt.
De a banyák sem néztek ki jobban. Mia anyja és nagyanyja teljesen magukba zuhantak. Ha Marina és a boszi ikrek nem lennének, akkor talán enni sem ennének.
Akárcsak cicafiú. Ő most Mia és Johnny feje között gömbölyödött össze. Az utóbbi öt napban lesoványodott.
Nekidőltem a fotelnek.
-Változott valami? -kérdeztem reménykedve.
-Nem. -Félix nyelt egyet.
-A remény hal meg utoljára, nem? -igyekeztem elnyomni a hangomban a gúnyt.
-Most erősnek kell lennünk! -Félix megszorította a kezem.
-Nem szabad kétségbeesnünk.
-Tudom... -lehajtottam a fejem.
A csend letelepedett közénk. Bár még éltek, mintha már meghaltak volna. Nem tudtuk mi történik velük, hogy mire számítsunk...
Felkészültünk a legrosszabbra, ezért gyászoltunk. Mindannyian.
Johnny nem egyszerűen az alfám. Ő a legjobb barátom. A testvérem.
Számtalanszor megmentette már az életem.
Akkor is mikor még nem változtunk át:

Akkor Johnnyval túráztunk az erdőben és én ügyetlen voltam. Beleestem egy szakadékba, ettől eltört a lábam. Ott nem volt térerő, így nem tudtunk segítséget hívni. Johnny kivonszolt a szakadékból, a hátára kapott és kicipelt az erdőből oda, ahol már volt térerő. Johnny végkimerülésig cipelt. A végére majdnem ugyanolyan pocsékul volt, mint én. Hívtuk a mentőket, akik elláttak minket. Sosem felejtem el, hogy mit tett értem.

És most, én ezt nem tudom visszonozni. Tehetetlen vagyok és ez borzalmas érzés
-Felváltalak. -a szememet nem vettem le az alvó párról.
-Menj! Egyél valamit. Virág a konyhában van.
Az elmúlt öt nap során át kellett vennem a vezető szerepét. Csak most döbbentem rá, hogy milyen nehéz dolga volt Johnnynak. Ez az egész óriási teher, nagyon nagy felelősség és nem könnyű úgy tennem, mintha minden rendben lenne.
-Jól vagyok...
-Nem, nem vagy. És ezért senki sem hibáztat. -felsóhajtottam. -Menj!
Félix könnyes szemmel figyelte Miát és Johnnyt. Bólintott, majd felállt, hogy kimenjen a szobából.
-Neked sem ártana. Cicafiú. -ez a név egyszerűen tökéletesen illett hozzá. -Na, gyerünk!
A fekete macska leugrott az ágyról. Ahogy elsétált mellettem tisztán ki tudtam venni a bordáit.
Fejcsóválva követtem a tekintetemmel, ahogy ő is távozik.
Elfoglaltam a fotelt.
Beletúrtam gubancos hajamba.
Mindketten olyan békésnek tűntek.
Az a rohadt boszorkány! Ariel az utolsó pilanatban küldte az átkot rájuk. Mint kiderült egy halálos átkot. Szerencsére az átok csúnyán visszaütött rá. Az életét adta a bosszúért. Sajnos, nem hiába. A falka és a boszorkányok is megszenvedték a veszteséget.
-Szia! -Jackson nekidőlt az ajtókeretnek.
Felpillantottam. Az ikrek búskomor arccal nézték a párt.
-Sziasztok!
Jack benyomakodott mellém a fotelbe, Jackson a kartámaszra telepedett.
-Olyan... -kezdte Jack.
-...zombiszerűek. -fejezte be Jackson.
Erőtlenül felnevettem.
-Jah, eléggé. De már kezd idegesíteni, hogy Csipkerózsikát és Hófehérkét utánozzák.
Jack oldalra döntötte a fejét, úgy tanulmányozta őket.
-Johnny lehetne Hófehérke.
-Jah, úgyis fekete a haja, és rövid. -Jackson ránehezedett a testvérére.
-Miának meg szőke és most pont rózsaszín póló van rajta. -Jack az öntudatlan Miára mutatott.
-Nem tudom mit mondjak erre... Talán azt, hogy... -hatásszünetet tartottam. -MIÉRT ISMERITEK ILYEN JÓL A HERCEGNŐKET?!
Az ikrek összenéztek, majd egyszerre kezdtek magyarázni.
Elvigyorodtam. Az elmúlt pár napban most először tettem igazán őszintén. Az ikrek egyik hihetetlen képessége, hogy bárkit, bármikor meg tudnak nevetettni.
-Csak nyugi srácok! -felemeltem a kezem. -Szerintem is Johnny a Hófehérkésebb.
A srácok elhallgattak.
-Akkor keressük meg a hercegeiket. -morfondírozott Jack.
-Vessd be magad! -Jackson vigyorgott.
-Tudod jól, hogy ha megcsókolja valamelyikünk Miát, akkor Johnny kinyírja. -alaposan végignéztem az alvó páron. -Attól tartok srácok, hogy akik megmenthetnék őket, azok itt vannak ebben a szobában, és határozottan nem mi vagyunk azok.
Hátradöntöttem a fejem.
-Olyan fura belegondolni, hogy Johnny... -Jack kereste a szavakat.
-...érez valamit egy lány iránt? -segítettem ki.
-Mármint arra célzol, hogy rózsaszín ködön át nézi a világot, vagyis nézné, ha nyitva lenne a szeme...? -Jackson elhúzta a száját.
-Srácok! -Lili dugta be a fejét a szobába. -Virág összehívta a csapatot.
Lili a párra pillantott. Fájdalom csillogott a szemében.
-Sürgős.
-Rendben.

Elég zsúfoltan fértünk a nappaliba. Virág a boszorkányokat is riasztotta. Most tizenegy szempár tapadt Virágra válaszra várva.
-Mondd, hogy jó híred van. -Mia anyja könyörögve nézett rá.
-Ez bonyolult. -Virág a kezét tördelte. -Gondolkodtam és a gondolataimat megosztottam Beával...Szóval,...együtt sikerült kikalkulálnunk, hogy mi történhetett.
-Hallgatunk. -Marina összefonta a karjait.
-Azt tudjuk, hogy Ariel átkot küldött rájuk. Halálos átkot, amit nem élhettek volna túl, de mégis...Bár valami nem stimmel, hiszen kómában vannak vagy mi.
-Igen, ezt tudjuk. -vág közbe cicafiú.
-Azt hisszük, hogy a Mia és Johnny közötti kapcsolat miatt van, hogy még élnek. Mia képessége lehetővé tette, hogy ne haljanak meg csak elkerültek egy hm...valamiféle köztes helyre... -magyarázta Virág.
-Várjunk! -Mia anyja idegesen járkálni kezdett. -Ez olyasmi, mint amikor Mia átlép a szelllemvilágba?
-Olyasmi. Vagyis ahhoz hasonló.
-Akkor nem kéne nekik átváltozni...szellemmé...? -Mia nagyanyja tágra nyílt szemekkel bámult Virágra.
-Szerintünk ez Johnnynak köszönhető. Mivel vérfarkas, ezért elég gyorsan gyógyul és életben tartja mindkettejüket a kapocsnak hála, ami köztük van, és folyamatosan gátolja, hogy szellem alakot vegyenek fel. De felébreszteni nem tudja.
-Szóval a testük teljesen épp. -Marina közelebb ment ahhoz a falhoz, mely mögött az eszméletlen páros lapult.
-Az agyuk is, mindössze nincsenek jelen. Egy másik helyen járnak. -Virág igyekszik megértetni velünk.
-Hogy jöhetnek vissza? -cicafiú kiragadja a lényeget.
-Az tőlük függ. -Virág megdörzsölte a szemét. -Ha úgy döntenek, hogy vissza akarnak jönni...akkor megtörténik és visszatérnek közénk.