Ki Lakik A Szomszédban?

Kártyapakli

Reméltem és vártam.
Nem tűnt fel a kocsijuk mögöttünk. Mi lesz már?!
-Fordulj itt balra! -anyám hangja szakított ki a mélázásomból.
Sam habozás nélkül engedelmeskedett.
Mal megmarkolta a vállam.
-Kitartás.
Bólintottam és folytattam, amit eddig is csináltam.: Reméltem és vártam.

Egy óra utazás után sem volt semmi nyomuk. Idegesen tördeltem a kezem.
-Meg vagy, nővérkém? -anyu hangja remegett az aggodalomtól, hiába próbálta megacélozni magát. Elképzeltem, én mit csinálnék, ha Mal ilyen állapotban lenne. Sápadtan fordultam feléjük.
-Stílusos temetést akarok. Mindenki mondjon valamit szépet rólam, mert ha nem, akkor megtudom és visszajövök kísérteni. Mia úgyis látni fog, sőt hallani is... -Marina nem folytatta, mert köhögőroham jött rá.
-Te vén bolond! Ne merészelj fenyegetőzni velem! -anya szeméből ömlöttek a könnyek. -Nem mész te-e se-e-e-ho-o-va...! -anya a végén zokogva ejtette ki a szavakat.
Fájt anyut ilyennek látnom.
Elszorult a torkom. Én is a könnyeimmel küzdöttem.
A zokogásba egy érzelemmentes, sértő hang zavart bele. Mindenki dühösen kapta a fejét Sam felé.
A farkas krákogva kotorta elő zsebéből a telefonját.
-Halló! -mindenki árgus szemmel figyelte a telefonálót. -Hála az égnek. Pillanat!
Sam az ölébe ejtette a mobilt.
-Meg kéne mondani a másik csapatnak, hogy merre tartunk. Másmerre indultak a biztonság kedvéért, hogy könnyebben lerázzuk a vadászokat, bár -az elmondásuk szerint- a legtöbbjük autóját megrongálták az ikerboszik. Kisülést okoztak vagy mit tudom én...
A dühünk azonnal elszállt.
-Az én kicsikéim... -lehelte Marina, arcán ábrándos mosollyal.
Életben vannak és még feltartóztatni is tudták őket -nem is akárhogy.
Megmagyarázhatatlan boldogságot éreztem.
-Add a telefont! Elmondom én. -nyúlt érte anya.
-Rendben, egy kis pillanat! -Sam a füléhez emelte a mobilt. -Adom a... -itt elakadt, mert nem tudta hogyan nevezze meg anyámat, ami eléggé vicces a maga módján. -...az egyiküket.
Szép mentés!
Sam hátraadta a telefont anyunak, aki elmondta hova jöjjenek a többiek.
Összevigyorogtam Mallal.
-Kiderült, hogy ugyanolyan közel vannak, mint mi, tehát egyszerre érünk majd oda. -adta vissza a mobilt anya, miután letette.
-Ez jó hír. -vette át Sam. Az út hátralévő részében nem is szólt többet, de nemcsak ő.

A végén ők értek oda hamarabb. Már mindenki idegesen járkált fel-alá, mikor leparkoltunk.
Az alfa és Félix rögtön ott termett, hogy segítsen.
Az alfa könnyedén felkapta Marinát.
Egy vörös téglás épület előtt álltunk. A kirakatban becsomagolt -mellettük díszként friss- fűszerek.
-Egy fűszereshez jöttünk segítségért?! -kérdezte hitetlenkedve Sam.
-A gyógynövények legtöbbször hasznosabbak, mint a gyógyszerek. -vett a védelmébe minket Félix. -Igazából a legtöbb gyógyszer gyógynövényből készül...
-Szerintem volt náluk otthon minden létező gyógynövény... -kotyogott közbe Virág.
-Így igaz. -nagyi büszkén kihúzta magát.
-Gyerünk, farkas, mozdulj! -tolta hátulról anya az alfát. -Nem érünk rá egész nap. Nem is azért jöttünk, hogy csak kívülről bámuljuk a boltot.
Az egész csordánk -szerintem jogosan hívhatom a "kis" csoportunkat csordának- bevonult az üzletbe.
Nagy tágas tér fogadott bent. Inkább emlékeztetett egy váróra.
Középen egy faasztal, rajta újságok, magazinok. Az asztal körül rengeteg szék.
A falaknál kétoldalt szekrények sokasága állt. A polcokon fűszernövények ezrei különböző formában -ez volt az egyetlen, amitől boltnak tűnt a hely.
Pár szekrény előtt voltak még székek.
A bolt hátuljában lévő pulthoz siettünk.
Anya és én tolakodtunk előre.
-Rummy fűszerbolt. Bubi vagyok. Miben lehetek a szolgálatukra?
-Azonnali ellátást akarok! -anyám nem finomkodott.
-Izé...vagyis nagyon sürgős lenne. -korrigáltam.
-Mint mindenkinek. Húzzanak egy sorszámot és ha hallják, bemehetnek. -a pultossrác egy kártyapaklira mutatott a pulton.
-A pakliból? -muszáj volt megkérdeznem. -A kártyapakliból?
-Igen. -a srác hangja kimért volt.
Mal mellém állt és közelebbről megvizsgálta a paklit.
-Ez nem átlagos pakli. -állapította meg. -Meg van bűvölve.
Ezzel felemelte a soron következő kártyát, ami a tizenhármas körlap volt.
-A számok a kártyánál tízig mennek, ugye? -kérdezte meg a farkaslány. Azt hiszem Lilinek hívják.
-Jah. -nyögte be az egyik iker.
-Beszélni akarok Ásszal! -dühöngött anyám.
-Várjunk! Azzal az Ásszal? -kezdtem nagyon elveszíteni a fonalat.
-Az apám nem fogad most senkit. -piszkálta a körmét a srác.
-Az... -elharaptam a mondatvégét, mert már magamat is idegesítettem a visszakérdezéseimmel.
-Engem fog. -anya szemében elszántság csillogott.
-Várj, haver! -Mal felébredt eddigi mélázásából. -A te neved Bubi, azaz Jumbo? Mint a kártyában?
A srác fájdalmas grimasszal fordult el Maltól.
-Ász és Bubi? -a hangom csilingelt az elfojtott nevetéstől.
-És Dáma is van? -Mal hangja az enyémhez hasonlóan csilingelt.
-Sajnos nem mi választjuk a nevünket, hanem a szüleink. -a srác türelme fogyóban volt. -Várniuk kell. Ezt a pulttól távol tehetik meg.
-Én innen sehova sem megyek! -makacsolta meg magát anyu.
-Figyeljen! Apám egy nőcsábász. Attól, hogy magát döngeti nem fog kitüntetett bánásmódot kapni a boltban.
A srác szavait néma csend követte. Megemeltem a szemöldököm. Leszarom milyen következményei lesznek a cselekedetemnek, de ezt én megteszem.
Megkerültem anyát és a pult mögé masíroztam, a sráchoz.
-Ide nem jöhetsz... -a srácba fojtottam a szót azzal, hogy megragadtama a pólóját a nyakánál és a falhoz nyomtam.
-Idehívod az apádat vagy itt helyben meztelen csigává változtatlak és eltaposlak. -Hidegen és ridegen csattantak a szavaim komoly hangsúllyal. -Tízig számolok. Egy...kettő...
-Ezt nem...
-Három...négy...
-Én nem...
-Öt...hat... -láttam, hogy a srác észrevette a szemszínem változását. -Hét...
-Oké, oké... -Bubi felemelte a kezeit. -Csak engedj már el.
Vártam egy kicsit mielőtt újra elengedtem. (Előtte a nyomaték kedvéért még jobban megszorítottam egy kicsit a pólóját.)
-A boszorkányok egyszerűen nem normálisak. -morgott Bubi. -Ráadásul, ha apa így folytatja ezen a szar helyen fogok megdögleni.
-Mekkora egy seggarc ez a gyerek! -csóválta a fejét Mal.
-Hogy merészelte ez a kis szarházi... -lovalta bele magát nagyi.
-Ugyan! Igaz! Lefeküdtem az apjával.
-Akkor is egy pöcs. -sétáltam vissza a pult elé.
-Ezt nem tagadom, de tény, hogy igaz volt, amit mondott, bár szebben is fogalmazhatott volna.
-anyu megfordult és a farkasoknak folytatta. -Igen a boszorkányok szeretik kihasználni a külsőjüket. Élünk vele. Ez van.
A farkasok nem szólaltak meg. Az alfa kérdőn nézett rám, de mielőtt reagálhattam volna, anya újra megszólalt:
-Igen, a lányom is ilyen, de ő jobban ért a férfiakhoz. Könnyedén leveszi őket a lábukról.
Feszengve néztem anyára; fejezze már be.
-De ő neki nem kell az ágyig mennie, hamarabb is eléri a célját. -anya rendületlenül folytatta.
Nagyi tapintatosan, de érthetően köhintett. Átérezte az érzéseim.
-Sőt!
-Anya! -a hangom a kelleténél magasabb volt. -Senki sem kérdezte.
Remélem veszi az adást. Még gondolatban is fixíroztam, hogy biztosan megértse.
Anya összeszorította a száját.
Én nem mertem senkire sem ránézni. Féltem, hogy akkor elpirulok. Így lyukat égetett az arcomba az alfa tekintete.
Szerencsére megjelent Ász.
-Á, hölgyeim! Micsoda meglepetés! -az elragadó stílusát vetette be. -Minek köszönhetem a megtiszteltetést?
-Segítened kell. -anya hangja könyörgő volt.
Ász végigfutatta a szemét rajtunk. Végül Marinán állapodott meg. Egyből leszűrte a dolgokat.
-Neked bármit, Ann.