Sárkánykrónikák

Én megbolondultam

Kiessával átvettük a szobámban a ruhákat. Igen, őt is belekényszerítettem.

- Jól nézek ki benne? - forgolódott.

Ahogy ránéztem a szétálló kontyú, szőke hajú, száját beharapó, bizonytalan lányra, abban a ruhában emlékeztetett egy modellre. A rá egy nagyon kicsit aprócska top különben is kiemelte tökéletes vonásait.

- Ja.

- És mit is akarsz pontosan? Vagy egyáltalán vázlatosan? Mondanál valamit?

- Igen. Neked tetszik Shane?

- Nem. Csak a reakciódat figyeltem. Nem volt nehéz nem észrevenni – röhögött.

- Hahaha! Nagyon vicces vagy!

- Tudom. És neked tetszik?

A számat összecsücsörítve gondolkoztam.

- Helyesbítek; Szerelmes vagy belé?

- Meglehet.

- Meglehet, vagy igen? Nem mindegy.

- De, az. Szerelem...az túl erős szó. Inkább vonzalom. Még nem ism...

- Két szerelmes pár, mindig együtt jár...

- Nem, én max. csak az árnyékával járhatok.

- Ne butáskodj! Tuti tetszel neki. Ahogy visszahoztunk téged ide, már a karjaiba is vett téged, hogy elvigyen a sátorba.

- Ennek van igazságtartalma? - vontam fel kérlelőn a szemöldököm.

- Igen. Ne hisztizz! Azon az izmos karján voltál 2 egész percig! - mutatta a kezével a nagy számot, és közben határozottan bólogatott.

- Örülök... - morogtam, habár teljesen feldobódtam. Aztán eszembe jutott valami. – Az ittenieknek ugyanúgy lehet gyerekük, mint az élőknek?

- Aha. És mi élők vagyunk – javított ki. – Pont ilyenkor kérdezed meg. Takar ez valamit? - húzta össze résnyire a szemét.

- Felöltöztél? - sóhajtottam röviden.

- Aha. De hogy áll ez a... terepszín?

- Gyönyörűen festesz! Hidd el nekem!

- Jó. Akkor ezt a ruhát megkapom, ha meg nem, akkor elveszem tőled! - szélesen elmosolyodott, kék szemével csak hunyorogni tudott rám.

Amit viseltünk, egy fekete top, egy katonai terepmintás ruházat, és katonai bakancs. Kiessa kezébe nyomtam egy katonai hátizsákot, és én is magamhoz vettem egyet.

Elindultunk egy eszközboltba, ahol kértünk jó erős köteleket, és összeszedtünk egy-egy kulacsot.

- Beavatnál? - nyafogott Kiessa.

- Igen – feleltem, amikor már az erdő közepén jártunk.

- Na?

- Elmegyünk a sárkányhoz.

- Mi? Ezt-ezt-ezt nem gondolhatod komolyan! - rémült meg azonnal.

- Pedig de. Elmegyünk, és megnézzük a barlangot. Vagyis, ha nagyon elrettent a dolog, akkor csak én megyek.

Azt hittem, nem jön, de nem így történt.

- Nem! Ha te mész, akkor én is megyek, mint bátor előhozó! Bár, nekem nem ez a feladatom – meredt az egyik közeli fára. - Meg amúgy is, ha valami baj lesz veled a sérüléseid miatt, el kell onnan ráncigálnom! - vigyorgott.

Ezen én is elmosolyodtam.

- Van itt egy hely, ahonnan lehet szerezni vizet?

- Hát, a faluban nincsen, próbálkoztak már kúttal, de rossz a víz, így csak a növényeket locsoljuk vele, mert nem iható. Ezért a folyóhoz járunk, viszont az innen már messze van. De van itt is tiszta víz az erdőben, elég közel, biztonságos helyen.

Elvezetett az erdőben egy kicsike tóhoz, de ahhoz elég mély volt, hogy a tetején lévő tiszta vízből töltsünk.

Kiindultunk, de amikor már nem volt több fa, magam felé fordítottam Kiessát.

- Biztos vagy benne? Mert én úgy fogok elindulni, hogy te véded a hátsómat, de ha nem számíthatok rád, akkor bajban leszek.

Igazából szörnyen féltem, hogy a sebeim miatt, amikor majd menekülni kell, lelassulok, de hajtott a kíváncsiság. Ha az életembe kerül, így jártam. Az előző alkalomkor nem ölt meg. Azt szokták mondani, hogy ajándék lónak ne nézd a fogát. Én viszont érzem, hogy ennek a lónak van egy aranyfoga. Csak meg kell keresnem.

- Benne vagyok!

És kiléptünk.