Sárkánykrónikák

Lábadozás

Egy hét elteltével semmi nem történt. Én feküdtem, Kiessa szinte minden szabad percét velem töltötte, Daisy hozott nekünk vizet és ételt, amit maga Faye küldött, aki sajna a sok munkától levegőhöz sem jut, sokat gondoltam a sárkányra, a tojásra,

Minden nap órákat ül mellettem, és óvatosan, alaposan tisztítgatja a sebeimet. Kiessa ilyenkor inkább bölcsen, vigyorogva kihátrál a sátorból.

- Mindjárt végzek! - mosolyodott el szomorkásan.

- Mindig ezt mondod! - röhögtem fel, így csöppet sem csillapítva az égető fájdalmat.

- Te pedig mindig megszöksz! - vágott vissza nevetve.

- Csak kettőször szöktem ki. És az első nem is az én hibám – érveltem.

- Igaz. Csak véletlenül talált meg a sárkány?

Természetesen költői kérdésnek szánta. Ezután jött a legutáltabb szer. Hihetetlenül csíp. A szaga sem éppen kellemes. Ez annyira fáj, hogy mindig ívbe áll a hátam, és Shane is igyekszik ezzel a leggyorsabban végezni. Örök hála neki.

Megnyaltam a szám, ugyanis amíg úgy izzadtam, mint egy ló, addig a szám kiszáradt. Shane figyelemmel követte az aprócska mozdulatot, szemében megvillant valami.

- Én...én...igyekszem – makogott zavartan, elnyílt ajkaimat bámulva, majd lesütötte a szemeit.

- Hát tedd azt – bólintottam.

Erre megjött az esze, és gyorsan be is kötözte a bal karomat.

Varázslatos gyengédséggel ért hozzám. Lehunytam a szemem. Amikor mozdulatlanul, szótlanul abbahagyta a kötözgetést, és a karomon nyugtatta a kezét, felpillantottam.

Állkapcsát összeszorította, szép kék szemeit most összehúzta, és csak ő volt az, aki még így is vonzó maradt. Olyan erősen szorította a szemeit, hogy azt hittem, fájdalmai vannak. Lehet, hogy így is volt.