Sárkánykrónikák

Menekülés

Kiessa úgy nézett rám, mint aki ott, helyben pisili össze magát. Gyorsan egy, a legközelebbi láda mögé bújtam, és Kiessát is magammal rángattam.

- Mit csináljunk? - tátogta.

Féltem. Reszkettem.Nem tudtam mit válaszolni.

Hallottuk, hogy a szárnyi súrlódva ütköznek a keskeny folyosó falainak. Prüszkölve lépett be a körterembe. Úgy éreztem magam, mint egy kukkoló, vagy, mint aki kanapén ülve nézi valamelyik természetcsatornát. Egy nagyon hideg, nem kényelmes kanapén.

Megállt középen, mintha érezne valamit – minket. A szájában vérző, beazonosíthatatlan állatot csattanva ledobta az érdes kőpadlóra, a vére szétfröccsent a helyiségben, a vörösen táncoló tüzet megszínezve. Felfordult a gyomrom. Kiessa már nagyon a határán volt a sírásnak. Levegőt venni sem mertem. Kiessa az orrára tette a tenyerét. Nagyon féltünk, és az a legnagyobb baj, hogy ez az én hibám. Nem, ez a másodlagos legnagyobb baj, mert az, hogy egy sárkány van előttünk, na az dobogós.

Körbenézett, ametisztes fehér szeme csak úgy ragyogott. Közelebb lépett a trónhoz, és lefeküdt elé. Nem, nem féltünk – egyenesen rettegtünk.

Pár könnycsepp gördült le Kiessa arcán. Rátettem a kezem a vállára, amitől összerezzent, mert nem vette észre a mozdulatot.

A sárkány összekuporodott, és lehajtott fejjel mozdulatlanná vált. Vártam pár percet, majd amikor bebizonyosodott, hogy alszik, intettem búvótársamnak, hogy indulhatunk. Lassan felálltam, de Kiessa nem tudott a remegéstől. Megfogtam a karját, és óvatosan felhúztam. Láttam, hogy a sárkány lábán csúnya a nyíl okozta seb. Nem érdekelt. Nem szabadott, hogy érdekeljen.  Mégis... valahogy nem tűnt gyilkosnak. Még csak rossznak sem. Erre a gondolatra borzongás futott végig a gerincemen. Megráztam a fejem.

A lehető leglassabban, leghalkabban osontunk el a folyosóig. Visszanéztem, de minden változatlan maradt.

Már egy ideje mentünk a folyosón, amikor Kiessa megrángatta a karom.

- Peyton – suttogta lefagyva.

- Csöndben! - emeltem magam mögé a kezem, hogy leintsem.

- Peyton! - hangosabban szólalt meg, és a hangja erősen síróssá vált, így ijedten ránéztem.

Aztán arra, amire ő nézett.