Sárkánykrónikák

Rémálom

Amikor este Kiessa visszakísért a sátorba, már feküdt volna be hozzám, amikor is meggondoltam magam.

- Ne. Biztosan van egy kényelmesebb fekhelyed.

- Nem. Igazából, nincs – rázta meg a fejét.

- Igen. Persze. Nyilván – néztem rá cinikusan.

- Őszintén? Nem akarok a nyakadon lógni – nézett sóhajtva a szemembe. – Azt akarom, hogy egy kis levegőhöz juss. Borzalmas vagyok. Ennyi erővel meg is fojthatnálak.

- Menj. De egy percig se érezd magad rosszul emiatt. Örülök, hogy velem voltál. Sokat segítettél, és legalább társaságom is volt. Nem is akármilyen.

- Bizti?

- Bizti.

- Oké. Szia, szívem – hajolt le az ágyhoz, és egy jókora nagy puszit nyomott az arcomra.

- Szia! Jó éjt! - intettem.

- Viszont! - azzal már ki is lépett a sátorból.

Máris megtámadott a magányosság érzete. Nem vagyok egy elkényeztetett gyerek, de ha egy kis időt Kiessával töltesz, utána meg nincs melletted, akkor megfog valami üresség.

Betakaróztam és álomba merültem.

- Melyik áll jól? - forgok a bátyám társaságában a próbafülke előtt.

Akkor volt egy Valentin napi bál a suliban, és a „hőn áhított szerelmem" (aha, persze, tipikus tudatlan tiniszerelem...), Daniel Jorek meghívott.

- Az én kedvencem az a kék, ott – mutatom, miközben visszakézből játékosan meglegyintem Krisztián fejét, hogy figyeljen – Neked melyik tetszik?

- Tök mindegy. Danielnek ruha nélkül tetszenél a legjobban, de azt az életében nem fogja látni, erre mérget vehetsz!

- 16 vagyok, és semmit nem fogok tenni, amihez még éretlen vagyok. Legalább ezt anyával beszélném meg, de nem, a bátyám fenyegeti a szerelmemet egy ruhapróbán... - morgok.

- Tudom, hogy nem csinálnál hülyeséget. Bár, inkább itt, mint a bálon verjem meg. Felhívod? Jöjjön ide, elbeszélgethetnénk – ropogtatja meg az ujjait.

Igen, a bátyó 21 évesen verekedős kedvében volt, és mivel közel kerültem a tizennyolchoz, meg ezáltal a tinédzser fiúkhoz, akiket leginkább egy csapat majomhoz tudnék hasonlítani (kivéve azt a "drága" Danielt), mindenkit le akart verni, aki csak rám nézett. Ő vitt el a suliba, és ő is jött el értem. A korrepetitorom sem jöhetett el, pedig aztán Miketól igazán nem kell félni. A szemüvege mögül csak Britneyt volt képes meglátni. Mit ne mondjak, Britney Spears tényleg csinos. Krisztián mindig tízpercenként benyitott a szobámba, és amikor alaposan körülnézett a küszöbről, megnézte az íróasztalomat, az ablakomat, a szekrényemet, bólintott egyet magának, majd távozott.

- Szóval? - sóhajtom.

- A kék jó lesz.

Bátyám legnagyobb örömére, és az én legnagyobb bánatomra Daniel családi okok miatt elutazott a bál idejére. Csak önelégülten tudott vigyorogni, mire én a fogamat csikorgattam. Végső beleegyezésével Mikeval mehettem el. Szuper! Zoét Ashton hívta el. Nagyon jól festettek, viszont mivel Zoe nem tud táncolni, csak ültek, és beszélgettek.

A következő álomkép Zoét ábrázolja, hosszú, fekete haja úgy hullámzik a feje körül, mint medúza kígyói. Körülötte mindenütt sötétség, ám őt így is tökéletesen ki tudom venni. Lassan közelebb jön, és akkor meglátom fehér, pikkelyes bőrét, mely néhány fakó helyen porszerűen elválik a testétől, és megáll a levegőben. Később látom csakvirítóan zöld szemét, melyben gombostűnyi méretűre szűkült össze fekete szembogara. Kinyitja dús, vérvörösre festett ajkait, bent pedig megvillannak a vámpírokéra nagyon hasonlító fogak. Oldalra döntött fejjel különös, éles hangon, amely elmetszi a levegőt, ezt mondta:

- Meghaltál. És nem hiányzol.

Lecsapott.

Zokogva, sikítva ébredtem fel.

Két, erős kar között.

- Nyugodj meg. Semmi baj – simítgatta a hajamat Shane.

- Mit keresel itt? - toltam el magamtól egy kicsit.

Igen, így, kisírt, bedagadt szemekkel nem nyújthattam a legjobb látványt, de Shane ott ölelgetett, az éjszaka kellős közepén, miközben én a legjobb barátnőmet megálmodtam egy szörnyetegnek. Összegezve; akkor már mindegy volt.

- Mit álmodtál? - húzta végig hüvelykujját az arcomon, így letörölve a könnyeimet.

Tökéletesen figyelmen kívül hagyva az én kérdésemet.

- Rosszat. Zoe, a legjobb barátnőm a másik világból, megölt. Mint egy idióta vámpír – megöleltem, mert szükségem volt egy ölelésre.

Kit áltatok, rá volt szükségem!

- Már nem tud neked ártani. Nincs itt.

- Az ilyen álmok az utóbbi időben messziről elkerültek engem. Kiessa eddig velem aludt, de most az egyszer nem, és...és... - belezokogtam a vállába.

- Semmi gond! Nyugodj meg! Idehívjam Kiessát?

- Ne! Neki is kijár az alvás. Majd megnyugszom – mondtam, majd gondolatban hozzátettem; veled.

Leemelt az asztalról egy pohár vizet, és megitatta velem.

Miután letette a poharat, kimondta azt, amitől én is szívesen váltam volna olyanná, mint amilyen Zoe lett.

- Most mennem kell.

Felállt, és gyors tempóban kifutott a sátorból. A hold miatt láttam az árnyékát, ahogy azt is, hogy teljességgel mozdulatlan.

- Jó éjt.

- Jó éjt – leheltem.

Már nem hallotta meg.