Sárkánykrónikák

Az új otthonom, az új állásom, az új életem

Miután rendbe szedtem magam, kaptam ruhákat, ami kb. annyiból áll, hogy egy terepszínű vászonnaci, egy fekete feszülős top, fehérnemű, fekete, katonabakancshoz hasonlító lábbeli, és ennyi. Pont jó méret volt rám, de mivel a fa kiszorította belőlem a szuszt, kényelmetlennek éreztem a toppot. Mondtam Faye-nek, hogy kérek egy, a nadrághoz tartozó dzsekit, és kaptam is. Levettem a feszülős darabot, és felcipzároztam a dzsekit. Kimentem, és ettem egy kis zöldséges rizst. Fantasztikus volt.

- Ízlett? - kuncogott Faye, amikor a villámmal az utolsó darab répát is kiszedtem a tányérból.

Bólintottam.

- Hogyan találkozhatok a szüleimmel? - mondtam ki a régóta a szívemet nyomasztó kérdést.

Erre beharapta a száját, és kinyitotta az ajtót, ahonnan egy hosszú, fekete hajú, fehér bőrű, magas lány lépett be.

- Szia Shirley! - köszöntötte az új lányt.

- Sziasztok! Hogy hívják? - súgta.

- Peyton.

Miért nem kérdezi meg? Zavartan az egyik szőkésbarna tincsem után nyúltam.

- Hogy vagy, Peyton? Gyere! - azzal már ki is lépett a helyiségből.

Rohanva értem csak utol. Rohadt hosszú lába van!

- Most hová tartunk? - lihegtem.

- Most a szállásodra. Több tiszteletet. Lehet, hogy kapsz ingyen kosztot, és ingyen ruhát, de ez nekünk, másoknak kemény meló. Azt hiszed, hogy leveszik az ételt a fáról, a ruhát készen kapjuk, és a víz folyamatos tisztán tartása se a mi feladatunk? Hogy a rossz dolgok nem történnek meg, amikor azt akarjuk? Hogy a Száműzöttek nem jönnek ide? Hogy nem próbáltatják meg mindig a védelmi vonalunkat? Olyan ostoba vagy!- teremtett le.

- Kik azok az Száműzöttek? - ráncoltam a szemöldököm.

- Látod? Szart se tudsz! Tudtam én, hogy nem Kiessának kellett volna kapnia a te fádat! Ezt nem hiszem el! - mérgelődött.

Egészen az út végéig zsörtölődött, morgolódott, dúlt-fúlt, amikor is elváltunk, mert megérkeztünk a szállásolóhelyre. Hátrafordulva láttam, hogy Shirley visszafut oda, ahonnan indultunk. Még csak el sem köszönt. Bementem, és egy nagy teret láttam.

Ez az épület nem fából készült, mint az eddigiek, hanem téglákból rakták össze. Hatalmas volt. Bent jobb, és bal oldalon pultok, mögöttük ablakok, azok mellett nagy, fiókos szekrények. Középen, fent egy nagyon érdekes lámpa volt. Nem láttam, hogy min lógott, és őszintén, még csak a villanykörte alakját sem tudtam kivenni. Aprócska, kb. egy fej nagyságú fény volt, mégis az egész helyet tökéletesen bevilágította. Azzal már nem is törődtem tovább, helyette megnéztem azokat, akik ott sétálgattak, beszélgettek, foteleken – amiből itt láttam hármat a méretesebb fajtából – ültek, vagy ettek, ittak. Oldalra fordultam a pulthoz, és megláttam egy idős bácsikát.

- Jó napot! Szobát kell itt kérem.

- Hogy hívnak? - tolta le a kerek szemüvegét a homlokáról, és elővett egy lapot, amit a pulton az orrom elé tolt.

Bemutatkoztam neki, lefirkantottam a nevem, majd visszatettem a tollat a helyére – egy pohártartóba.

- 43. szoba – adott nekem egy kulcsot, aminek a kulcstartóján egy fehér matrica volt felragasztva. – Írd rá a nevedet erre is.

Ezzel megvoltam, megköszöntem, és elindultam felfelé a lépcsőn. Az első emeleten megtaláltam a szobámat, ahova be is nyitottam. Nem mondanám, hogy nagy volt, de kicsi se. Fürdőt is találtam. Az is csak a szükséges nagyságú. Az ágy ránézésre kényelmetlennek tűnt; vékony matrac, vékony takaró, kicsi párna. És még külsőre se lehetett azt mondani, hogy jól néz ki, mert nagyon vastag fából csinálták, az ágylábak meg voltak hosszabbítva, szóval 10 centivel magasabb volt a kelleténél. Aminek talán az lehetett az oka, hogy az ágy alatt egy nagyon nagy faládát találtam, abban pedig konzerves kajákat, ágyhuzatot, párnahuzatot, még egy párnát, takarót, paplant, és minden egyebet. Kikaptam belőle egy fésűt meg egy hajgumit, és megigazítottam a hajam. Felkötöttem, mert azt praktikusabbnak éreztem. Mivel nem volt nálam semmi, ezért nem nagyon rendezkedtem be, csak a fogkefét, fogkrémet, fésűt raktam be a fürdőszobaszekrénybe. Nem vettem át a ruhámat, mert nem tudtam mit felvenni helyette. Kisétáltam az épületből, és lassan körbenéztem. Meleg volt. Körülöttünk mindenhol fák alkottak esernyőt, és csupasz ágak nyársalták fel a felhőket. A házak mind fából épültek fel. Mindenhol emberek sétáltak, élvezték, hogy hét ágra süt a nap. Az egész olyan gyönyörű volt. Hirtelen erős, együtemű férfihangok, és trappolások zaja ütötte meg a fülemet. A hang irányába fordultam, és láttam, hogy férfiak az enyémhez nagyon hasonló ruházatban edzés futkorászást végeznek. Aki elöl haladt – egy nagy, erős néger – felém kapta a fejét, mert nem voltunk túlságosan messze egymástól, ugyanis ez idő alatt pont mellettem futottak el.