Játsszuk el, hogy tetszel! (Larry Stylinson ff.)

2. A napfényben fürdő tincsek

Sziasztok! Újra itt, immár a második résszel :) Kérlek, most se felejtsetek el csillagozni, kommentelni, vagy akárhogy a tudtomra hozni, ha tetszett a rész. Jó olvasást kívánok! :)

*****************************************************************

2. A napfényben fürdő tincsek

Ashlee futva tette meg a távot a kocsitól a patakpartig. Harry mosolyogva követte a tisztáson keresztül, miközben telefonált. Az egyik céggel egyeztetett időpontot, ahol majd előadást kell tartania a következő héten, de közben elbűvölve bámulta a lányt, akinek fehér ruhája lobogott a szélben. Egy pillangót követett, amit bár nem akart fogságba ejteni, ennek ellenére örömmel töltötte el a tény, hogy szaladhat utána. A tűző napnak, vagy Harry túl élénk fantáziájának köszönhetően olyan illékonynak tűnt az egész jelenet, mintha a következő pillanatban akár el is tűnhetne, ezért nem merte levenni róla a szemét. Mikor végzett a hívással, megszaporázta a lépteit, hogy utolérje. Már nem voltak messze, a víz csobogása egyre hangosabban kivehető volt a szél halk susogása mellett. Beléptek a magas, lombos fák közé az árnyékba, és ott végre nem volt olyan perzselő a hőség. Ash valahol elveszítette az apró, röpködő szépséget, ezért bevárta a fiút, és együtt kerestek helyet, ahová leülhetnek elfogyasztani az ebédjüket. Végül találtak egy kis, füves részt közvetlenül a patak mellett, és meg is álltak, hogy elhelyezkedjenek. Harry levette a hátizsákot, amibe az ételeket pakolták, majd ő is leült, kényelmesen kinyújtott lábakkal, hátul támaszkodva a karjain. Ash mindeközben úgy vetette rá magát az egyik szendvicsre, mintha már napok óta nem evett volna.

– Még mindig jó az étvágyad – nevetett Harry, miközben ő is kibontott a celofánból egy szalámis bagettet. – És még mindig nem látszik rajtad.

– Ó, sokat javult a bókolási képességed – jegyezte meg a lány, miután lenyelte a falatot.

– Ezt biztos Louis is így látja, mert végre szóba áll velem – jelentette ki büszkén Harry. – Bár amióta megmasszírozott, azóta nap mint nap dicsérem a kezét, de még nem kaptam repetát – biggyesztette le az ajkát.

– Ha akarod, megkérem rá – ajánlotta Ashlee nevetve.

– Nem, sokkal izgalmasabb, ha nekem sikerül rávennem – csóválta a fejét a fiú. – A kihívások és én... hm, jó barátok vagyunk.

Csendben folytatták az evést, míg a lány Harry utolsó szavain töprengett, a fiú pedig a csodálatosan nyugodt környezetet kémlelte. Jó volt kiszakadni a nagyváros nyüzsgéséből.

– Mit szólsz egy kis játékhoz, Styles? – vonogatta a szemöldökét Ashlee, miközben lesöpörte a tenyerére ragadt morzsákat. Ash hangja semmi jót nem ígért, de Harryt mégis érdekelte a dolog. Világéletében túlságosan kíváncsi természet volt. Érdeklődve nézett a lányra, majd idegesen fészkelődni kezdett miközben magában mérlegelt. Mikor volt olyan, hogy ő ellent tudott mondani a barátjának? Soha. Talán csak egy apró csínytevésről van szó, úgyhogy bizonytalanul bólintott egyet.

– Mit forgatsz a buksidban? – érdeklődött, mivel Ash már másodpercek óta nem szólalt meg, csak őt bámulta.

– Ismerd meg őt közelebbről.

– Kit? – értetlenkedett a fiú.

– Hát Louis-t – tárta szét a karjait Ashlee.

– Amúgy is ez volt a célom, mivel együtt...

– Próbáld meg elcsábítani – vágott közbe a lány hirtelen.

Ez... ezt biztosan rosszul hallotta. Harry hatalmasakat pislogott, a szemei majdnem kiestek a helyükről. Néhány pillanat alatt sikerült túltennie magát a sokkon, hiszen nem ez az első alkalom, hogy Ashlee olyan ötlettel áll elő, hogy a haja az égnek áll tőle, de a külön töltött évek alatt azért kiesett a gyakorlatból.