Játsszuk el, hogy tetszel! (Larry Stylinson ff.)

7. A zöld szalag

Sziasztok! Meghoztam az új részt, remélem, szeretni fogjátok, annak ellenére, hogy megint késtem vele. Nem ígérek semmit, hogy mikor jön a folytatás, de igyekszem, és amit kész, felkerül. Jó olvasást! :)

********************************************************

Harry nem tudta hová tenni Louis furcsa viselkedését. Már elmúlt éjfél, és úgy tűnt, a gépük késni fog egy órát. Ahogy a terminál egyik kevésbé forgalmas részén várakoztak, hogy felszállhassanak, a fiú megállás nélkül dobolt a lábaival a földön, vagy éppen az ujjait tördelte és sóhajtozott. Harrynek akkor lett elege, mikor kedvesen Lou-ra mosolygott, és cserébe kierőltetett vicsorgást kapott.

– Tündérke, mi a baj? Félsz a repüléstől? – kérdezte együttérzően, és az egyik tenyerét a fiú combjára fektette. Louis megkövülten bámulta az említett testrészt, majd felkapta a fejét, és gyorsan körbenézett, látja-e őket valaki. Harry azonnal értette a célzást, és kissé durcásan, de elvette a kezét. – Hozok egy kávét. Kérsz te is? – pattant fel azonnal, mert érezte, ha ott marad, robbanni fog. Pedig az idő és a hely sem volt alkalmas, arról nem is beszélve, hogy valószínűleg később megbánná az egészet.

– Nem kérek, köszönöm – felelte Louis kissé bűnbánó tekintettel. Amikor Harry lepillantott rá, már nem tudott haragudni. Szinte egyszerre mosolyodtak el, és az volt az a pillanat, amikor sikerült kizárniuk mindent és mindenkit. Csak ők léteztek. Harry lehajolt, az ujjaival lágyan végigsimította Lou enyhén borostás állát, aztán kicsit feljebb billentette a fiú fejét, hogy egy gyors csókot adhasson a kívánatos ajkakra. Maga is meglepődött, amikor semmiféle ellenállást nem tapasztalt, sőt, Louis készséges volt és telhetetlen. Amikor Harry fel akart egyenesedni, a fiú utána hajolt, és nem engedte, hogy ajkaik elváljanak egymástól.

– Tündérke – suttogta Harry a csókba, aztán finoman eltolta magától a fiút. – Megőrjítesz, de ezt talán akkor kéne, amikor...

– Menjünk a mosdóba! – állt fel a székről Louis, majd egy csábos mosolyt megeresztve indult el a folyosón. Ahogy Harry követte, azon morfondírozott, hogy Lou vajon mindig ennyire szexin ringatja a csípőjét, vagy esetleg most kifejezetten az a célja, hogy mire beérnek a zárt ajtók mögé, már úgy álljon a cerkája, mintha bármelyik pillanatban eldurranhatna. Amikor bezárkóztak egy kis kabinba, már régen elvesztette a fonalat, csak arra tudott koncentrálni, hogy Louis előtte ül a lehajtott vécé fedélén, lerántja a nadrágját az alsójával együtt, és egy rövid bevezetés után máris eltünteti a szájában a szerszámát. Nem tudta, Louis hirtelen miért lett ennyire kiéhezett és mohó, de most nem érdekelték a miértek, csupán a fiú halk, szexi morgásai, ahogy egyre közelebb húzta magához a fenekébe markolva. Meg kellett támaszkodnia a szemközti falon, ha nem akarta elveszíteni az egyensúlyát, csakhogy így nem fúrhatta az ujjait Lou tincsei közé. Hirtelen lassult a tempó, ami miatt Harry ajkait egy kétségbeesett nyöszörgés hagyta el. Louis lassan kiengedte a szájából, majd felnézett a szikrázóan kék szemeivel.

– Csináld! – mondta határozottan. Ha Harry először nem is értette, mire gondol, azonnal rájött, mikor Lou szétnyitotta az ajkait, de nem vette a szájába, egyszerűen csak a nyelvét kidugva nyalogatta a makkját. – Dugd meg a számat! Gyerünk! – tette hozzá vágytól ködös hangon, és teljesen szégyentelenül. Harry agyán átvillant, hogy mekkora szerencse, amiért teljesen üres a mosdó, de közben azt is tudta, hogy amilyen mélyen jár a vágyban, talán már az sem érdekelné, ha lenne társaságuk. Zihálva cirógatta meg Louis arcát, aki csukott szemmel dőlt bele a simogatásba. Órákig tudta volna szeretgetni, mégis, Harry érezte, hogy most nem erre van szükségük. És alig várta, hogy teljesítse a fiú kérését.