Játsszuk el, hogy tetszel! (Larry Stylinson ff.)

Epilógus

Sziasztok! Végre megszületett ez is... végre elolvashatjátok a JEHT befejező részét. Ha szeretettétek a történetet, kérlek, mindenképpen jelezzetek nekem vissza :) Jövőhéten pedig hozom a The unforgiving folytatását.

*********************************************

5 évvel később

Honey fáradtan nyújtózkodott a konyhaasztal mellett, mielőtt újra visszahajolt a füzete felé. Csupán egy hónap volt a nyári szünetig, de ő máris szeretett volna kint lenni az udvaron, találkozni a barátaival és elmenni velük biciklizni. Utálta a bezártságot, és hogy nem csinálhatta azt, amire a legjobban vágyott: egész nap a szabadban lenni.

Louis hátrapillantott a válla fölött, és látta, hogy a mateklecke megint félbe lett hagyva, mert le merte volna fogadni, hogy Honey nem a megoldáson töpreng álmodozó tekintettel.

– Kicsim, a házi sajnos nem fejezi be magát helyetted – jegyezte meg egy apró mosollyal, és visszafordult a pult felé, hogy összevágja a zöldségeket a vacsorához.

– Mi lenne, ha holnap csinálnám meg? – ajánlotta Honey reménykedve. – Jesse és a többiek hétkor kimennek kosarazni a parkba.

– De holnap énekkari próbád lesz – akadékoskodott Lou, miközben egy nagy tálba öntötte a salátát.

– Igen, de este be tudom fejezni – felelte a lány magabiztosan, és még bólintott is hozzá. – Szeretnék kimenni ma.

– És ezt azért kérded tőlem, mert Harry nem engedne el? – fordult felé Louis, felvont szemöldökkel.

Honey a tollát nézegette. Louis pontosan tudta, hogy azon gondolkodik, hazudjon-e. És mivel a kislány mindig az igazság mellett döntött, már a választ is kitalálhatta.

– Harry nem szereti, ha este kint vagyok a többiekkel. Pedig sötétedésre hazaérnék – sóhajtotta, és mintha csatát vesztett volna, azonnal a mateklecke felé görnyedt.

– Na add fel ilyen könnyen – nevetett Louis. – Elmehetsz velük.

Honey vidám és felszabadult arca mindent megért. Úgy csapta be a füzetét, hogy a lapok majdnem kiestek belőle, és máris felugrott a székről, hogy megölelje Louis-t.

– Köszönöm – mondta, majd kissé elgondolkozva hozzátette: – Nem akartam feladni. Rohantam volna Harryhez, hogy megkérdezzem, hátha – vallotta be egy széles vigyorral.

– Nem is te lennél – nevetett Louis, és megpuszilta Honey fejét, aki még mindig nem engedte el a derekát. Érezte, hogy a kislány szeretne valamit mondani vagy kérdezni, ezért némán várakozott, miközben Honey haját babrálta.

– Louis... a suliban beszélgettünk a családról – kezdte halkan, a földet bámulva. – Aztán az egyik osztálytársam... tudod, Rachel, a vörös hajú lány, akit ki nem állhatok, megkérdezte, hogy miért van két apukám.

Louis már az elején érezte, hogy ez a beszélgetés milyen irányba fog tartani. Egy kicsit megfeszült Honey mellett, de lenézett rá, és még szorosabban magához ölelte.

– Mit mondtál neki? – kérdezte félve.

– Azt, hogy nem csak két apukám, de két anyukám is van – felelte Honey, és büszkén felnézett Lou szemeibe. – Meg azt, hogy legalább kétszer annyi ajándékot kapok karácsonykor és a szülinapomon, mint ő.

Honey megint megnevettette Louis-t. Újra magához ölelte a törékeny kis testet, és a szíve csordultig telt szeretettel. A dinnyeillat most is mosolygásra késztette, és elcsodálkozott azon, hogy mennyire megszerette a kislányt. Az életét is szó nélkül feláldozta volna érte, pont úgy, mint Harryért.